Ilyen kaposvári színházat szeretne az új művészeti igazgató

A kaposvári Csiki Gergely Színház több igazgatóváltást is megélt az elmúlt néhány évben. 2016-ban Rátóti Zoltán mondott le a teátrum igazgatói posztjáról, a színházat fenntartó önkormányzat pedig az addigi gazdasági igazgatót, Fülöp Pétert nevezte ki a társulat élére megbízott direktorként. A gazdasági szakember mellett Bozsik Yvette vállalta a művészeti tanácsadást.

Miközben a megbízott vezető irányításával megkezdődtek a színház felújítási munkái – hivatalos pályázatot is kiírtak a direktori posztra. Annak eredményeként a Nemzeti Színház színészével, Olt Tamással közösen aspiráló megbízott igazgató, Fülöp Péter nyerte el a teátrum főigazgatói posztját. Bozsik Yvett továbbra is részt vesz a színház életében, ám a teátrum művészeti igazgatója Olt Tamás lett, aki egyebek között arról is beszélt Sztankay Ádámnak az Origón: miként tükröződhet saját művészi karaktere a társulat jövőbeli megmutatkozásaiban.

Nemrég Rátóti Zoltán beszélt az Origónak lemondása okairól. Egyebek közt megemlítve: elkövette azt a hibát, hogy a kezdetben neki bizalmat szavazók – köztük liberális úgynevezett szakmai megmondók – kérdésére, hogy „mit fog majd átörökíteni a kaposvári színház tradícióiból?”, azt felelte: annyit, amennyi tőle telik. Hozzátette: idővel rájött, hogy jobb lett volna, ha már az elején kimondja: már rég nem létezik „Kaposvár-jelenség”. Az már valóban nem létezik, de legendája élő. Ön szerint jobb táplálni, vagy egészségesebb lerombolni, majd valami újat építeni a helyére?

A színházépületet jelenleg éppen felújítják, ám a munkálatok mostani fázisában úgy néz ki, mintha éppen le volna rombolva. Nincs könnyű helyzetben a társulat, amely befogadó intézményekben működik. A dolgok állása szerint az én feladatom mindenképpen az építkezés, nem a rombolás. A legendákkal pedig elsősorban színháztörténeti megközelítésből foglalkozom – vagyis az érdeklődés szintjén. Miközben vannak persze személyes kötődéseim is: a Kaposvári Főiskola első színészévfolyamán végeztem, Babarczy László osztályban. A szüleim is a kaposvári Csiky Gergely Színházban ismerték meg egymást: édesanyám a színházi zenekarban csellózott, édesapám pedig gyakorlatos színészként volt tagja a társulatnak. De hogy rövidre zárjam a választ: amit a színház múltjából érdemes újjáéleszteni, továbbvinni, az az egykori műhelymunkát jellemző nyitott szellemiség, újra való fogékonyság.

Harminchat éves. Kőszínházi vezetők között lényegében ifjonc. A honi viszonyok között ez hendikep vagy előny?

Akadhatnak, akik számára támadási felület. Ám az is tény: Babarczy László, aki harminc évig vezette a színházat, éppen annyi idősen lett direktor, amennyi most én vagyok. Ascher Tamás, vagy az akkori csapat más meghatározó alkotói még fiatalabbak voltak. Anélkül említem mindezt, hogy hasonlítani merném magam ilyen jeles elődökhöz. Ugyanakkor az is igaz, hogy a mostani főigazgató, Fülöp Péter is harmincas éveiben jár, úgyhogy mi is a színház legendás korszakát idéző energiával látunk neki a feladatainknak. És szeretnénk minél több ifjú alkotót helyzetbe hozni, hiszen az elmúlt időszakban valóban létrejött egy generációs szakadék a honi színházi világban. Hiszen ha a megnézzük, hogy kik vezetnek ma színházat, akkor az is azt mutatja: a fiatalabb korosztályok valahogy nem tudnak felnőttkorba lépni, felelős helyzetbe kerülni.

Miért nem?

Szakmánk kapcsán sokféle „hasadásról” beszélhetnék. Politikaiakról, egyéni érdekek miatt kialakult helyzetekről. Ennél fontosabb, hogy mi már nem prekoncepciókon agyalva, valami ellenében szeretnénk csínházat csinálni, hanem kizárólag szakmai értékek mentén. Korosztályom – és a még fiatalabb generáció – nem akar az elődök sértettségeivel, hatalmi harcaival foglalkozni – pusztán alkotni szeretne. Velünk az a helyzet: ha meghívnak valahová, akkor nem azt nézzük, hogy meghívójuk miként került pozícióba – hanem köszönettel elfogadjuk a meghívást, aztán megyünk, és legjobb tudásunk szerint alkotunk.

Ön diplomázva Nyíregyházán kezdte a pályát. Aztán a Vidnyánszky Attila vezette debreceni színházhoz igazolt, majd követte debreceni direktorát a budapesti Nemzeti Színházhoz is. Jelen viszonyaink között nem kérdés, hogy bizonyos körök Vidnyánszky Attila embereként könyvelik el.

Még a Tasnádi Csaba vezette nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznak voltam tagja, amikor egy alakításomról azt írta egy fővárosi lap közismert kritikusa: példaértékű, mi több, tanítani kellene azt, ahogyan megoldottam a feladatomat egy olyan szerepben, amely alkatilag nem illik hozzám. Színészetem azután sem alakult át, hogy a debreceni Csokonai Színházhoz szerződtem. Ám fél év ottani munka után ugyanaz a kritikus már néhány dehonesztáló mondat után lejegyezte: meglepő, hogy ez a színész ugyanaz az Olt Tamás, aki Nyíregyházán még nagyszerű művész volt.

Én mindig távol tartottam magam a politikai megnyilvánulásoktól, már csak azért is, hogy azok ne befolyásolják színészi megítélésemet. De bizonyos körök elkerülhetetlenül megbélyegzik az embereket. De ez lényegében mindegy is. Olyat kell produkálni szakmailag, amit ép ésszel nemigen lehet megkérdőjelezni. Aki mégis megteszi, az maga lesz kérdéses.

Önnel kapcsolatban azt is szokták említeni: okos fickó. Ezt a tulajdonságot színészek esetében egyes rendezők nem feltétlenül kedvelik. Igaz, ön egy ideje már darabokat is jegyez, rendezőként is működik. Tevékenységi köreinek szaporodása előremenekülést jelez az okos színészekre váró kényelmetlen helyzetek elől, vagy puszta alkotói késztetés magyarázza a dolgot?

Még senki nem vetette a szememre, hogy okos vagyok, de ha megtennék, nem esne rosszul. Szó sincs menekülésről.

Miként született az első színműve?

Összevesztem egy számomra fontos, nagy tudású emberrel, aki egyébként nem a színházi közeghez tartozik. Azt találta mondani: miután megismerte József Attila privát hátterét, elolvasta a Szabad ötletek jegyzékét – számára József Attila költőként hiteltelenné vált. Dühös lettem, próbáltam megértetni vele: a magánélet történései alapján senkinek sem lehet megítélni a munkáját. De szimpla vitában nem tudtam meggyőzni, ezért felindulásomban egy éjszaka alatt megírtam az Ülni, Állni, Ölni, Halni című darabomat. Öt szereplő van benne, mind József Attila különböző tudati állapotának megtestesülései. Szerelmesek, szenvednek, egymással is versengenek, egyebek. Amikor a költő nem tudja féken tartani őket, akkor eljut a végpontig, és odaáll a vonat elé. A darabot első nyíregyházi évadomban írtam. Több évadon át színen maradt, főiskolás csoportok is előadták. Ráadásul említett vitapartneremet is meggyőztem vele az igazamról. A színház ereje.

A rendezés miként jutott eszébe?

Izgatott a folyamat, amely során a rendező úgy rakja össze az általa színre álmodott darab mozaikjait, hogy ami elkészül, az pontosan az elvárt hatást váltja ki a nézőből. Remek dolog, amikor a publikum ott könnyezik, akkor nevet, akkor ül áhítatos csendben – ahol én azt elképzeltem. Ha rendezek, akkor a premieren sosem az előadást, mindig a nézőket figyelem.

Művészeti igazgatóként egy egész színház történéseire hatással lesz. A pozíció eddigi tevékenységeinek kikerülhetetlen kiterjedése, vagy ad hoc ötlet volt?

Saját arculatomat, karakteremet valóban saját társulattal lehet legjobban megmutatni. Már a főiskolás osztálytársaim azzal viccelődtek: belőled egyszer úgyis igazgató lesz. Vicc ide vagy oda: az ember ezt meghallja. Később igazgatóim is ráerősítettek arra, hogy lehet bennem ezirányú affinitás. Néhány éve már konkrét megkereséseket is kaptam kollégáktól, hogy pályázzunk együtt. Ám mindig azt feleltem: nem szeretnék igazgatni.

De miért?

A színházigazgató az esetek nagy részében azt is kénytelen megtenni, ami nincs közvetlen kapcsolatban a művészi feladatokkal: számolgatja, hány tekercs vécépapír fogyott el az intézményénél; egyéb gazdasági ügyekkel bíbelődik; diplomataként intézkedik. Olyan dolgokkal is foglalkoznia kell, amelyekhez én nem értek, és nem is szeretnék érteni. Amikor Fülöp Péter először keresett meg a kaposvári ajánlattal, akkor neki is nemet mondtam. Aztán kiderült: egész más lesz a felállás, mint azt kapásból gondoltam. Kizárólag művészeti kérdésekkel foglalkozhatom, miközben a jogi, gazdasági felelősség nem az én vállamat nyomja majd.

Egy társulat esetében miként mutatható majd ki mindaz, ami az ön „arculatának”, karakterének is fontos jellemzője?

Tudom, hogy egy mesterien elkészített cipőtalpra is rá lehet vésni azt, ami számomra a legfontosabb, de akkor is kimondom: a minőség. Úgy tapasztalom: a tiszteletre méltó kivételek mellett folyamatos minőségromlás jellemzi a honi színházi kínálatot. Egyre elterjedtebb nézet: úgy kell sikert csinálni, hogy a néző azt kapja, amit kapni szeretne. Vagyis: kaptafával készült vidám vagy zenés produkciókat, lehetőleg ismert nevek vendégfellépésével.

A kassza igazsága.

Működő forma, hiszen az emberek szeretik a lacipecsenyét, ahogy a valóságshow-kat is. Ám meggyőződésem: a kevésbé nyitott közönséget is meg lehet célozni úgy, hogy ráérezzen a kifinomultabb, választékosabb kínálatra. Hiszem, hogy szinte bárkit lehet – a szó legjobb értelmében – nevelni. Kaposvár mindig is erős volt abban, hogy a legszórakoztatóbb darabokat is minőségi szinten vitte a közönség elé. Operettet, bohózatot is úgy állítottak színre, hogy a színész nem tudta megúszni a munkát, ahogy a katarzis sem kerülte el a publikumot. Én sem teszek majd műfaji megkülönbözetést, de a minőséghez ragaszkodni fogok.

A konkrét műsorterv alakulóban?

Amikor kineveztek, már elkészült a színház 2018 őszétől induló évadjának műsorkínálata. Kivételt képez három előadás, amelyet már én adtam a műsortervhez: a Tanulmány a nőkről, Tasnádi Csaba rendezésében, a Babarczy László által színre kerülő Nők iskolája, illetve a Korai menyegző, amelyet én jegyzek majd rendezőként. Ám saját elképzeléseim megvalósítására valójában a 2019-es évadtól lesz lehetőségem.

A társulatnak van oka egzisztenciális aggodalmakra? Lesz, akinek mennie kell az ön érkezése miatt?

Mindenki maradhat, dolgozhat, aki kedvet érez hozzá. Ugyanakkor érkezik két fiatal: Benedek Dániel és Szabó Nikoletta, mindketten Urai Péter osztályában végeztek. Egyébként a kaposvári társulat számtalan igazgatót látott az elmúlt években. Megérdemlik a nyugalmat, biztonságot. Ha befejeződik az építkezés, lesz az intézményben egy olyan közösségi tér is – egyszerűbben szólva, színészbüfé –, amely a vidéki színházakban fontos színtere az eszmecseréknek. Ideális esetben alkotói klubként működnek, amelyek erősítik az összetartozás érzését.

Azért az összetartozás belterjességhez is vezethet.

Azt szeretném, ha a kaposvári színház afféle szakmai kikötő tudna lenni. Olyan színházat szeretnék létrehozni, ahol tényleg nem számít, hogy ki kinek az embere. Ahol a szakmaiság dominál, és lényegtelen, hogy ki mit gondol egyébként a világról. Szeretnék egy kaposvári fesztivált is létrehozni, nem a POSZT ellenében, hanem a szakmai találkozásának újabb színterét megteremtve.

Mesterei, főnökei pártolják az elképzelést?

Vidnyánszky Attila éppen úgy támogat, mint egykori osztályfőnököm, Babarczy László, vagy volt nyíregyházi direktorom, Tasnádi Csaba. Autonómiámat soha egyetlen korábbi főnököm sem próbálta elvenni, kurtítani.

Családos ember?

Igen, feleségem jogász, nemrég született meg a kisfiunk. Házat is csak nemrég vettek nekünk egy Budapest melletti helységben az erre felkért bankok – itt természetesen a komoly törlesztendő hitelre utalok. Még a pályázat előtt átbeszéltük otthon az esetleges kinevezés következményeit, hiszen egy színház művészeti vezetése intenzív jelenlét nélkül elképzelhetetlen. A párom mindenben támogatott, most éppen olyan kaposvári bérleményt keresünk, amelyben mindhárman kényelmesen elférünk.

Szülei mit szóltak fiuk friss pozíciójához?

Apámnak – aki színházi kitérője után, egyéb állomások közbeiktatását követően végül ügyvéd lett – van egy érdekes tulajdonsága: ahányszor bejelentem, hogy valami nagyobb lépésre készülök, jókat nevet rajtam. Ezt tette akkor is, amikor tavaly közöltem: szeretnék házat venni. Kacagott, mondta, hogy a mai időkben, ilyen ingatlanárak mellett, bonyodalmas hitelekkel ez képtelenség. Aztán lett egy házunk. Amikor megemlítettem neki, hogy pályáznék a kaposvári posztra, megint csak derült, nevetett nagyokat. Intettem: csak vigyázz, ez volt a háznál is! Erre abbahagyta a nevetést, aztán történt, ami történt. Most édesanyámmal együtt nagyon büszkék, nagyon örülnek, és nagyon féltenek.

Borítókép: Olt Tamás rendező Gothár Péter-Selmeczi György-Kapecz Zsuzsa Diótörő herceg című zenés játéka próbáján a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban 2017. október 11-én.

MTI Fotó: Balázs Attila