Párválasztásról, házasságról, halálról énekelnek

A Dalinda nemrég megjelent első albumán hangszerek sem hallhatók, kizárólag a háromszólamú énekbe és az autentikus népdalok ,,indájába” kapaszkodhat, aki a formációval tart ezen a különleges úton. A lemezről a Magyar Idők beszélgetett Tímár Sára Junior Prima-díjas népdalénekessel, a trió egyik alapítójával.

Miért fordul három professzio­nális énekesnő az a cappella, e napjainkban nehezen eladható műfaj felé?

Az egyetemi évek alatt sokat dolgoztunk együtt. Kísérletező kedvű énekesek vagyunk, ezért nem fordultunk csak a magyar népdalok autentikus formái felé. Mindenfélével kísérletezünk, más népek többszólamú dalaival is. Az egész akkor kezdődött, amikor Szvorák Kati meghívott minket egy koncertjére, ott kezdtünk el a capella számokat írni, majd egy lemezt is készítettünk vele (A Cappella, 2013), amelyen mi írtuk a szólamokat. Később, de már Kati nélkül, alakult ki a Dalinda. Akkor felkérést kaptunk egy a cappella fesztiválra, és örültünk neki, hogy hármunk ötleteiből létrehozhatunk egy másfajta hangzást, amibe mindhárman egyenlően rakjuk bele a zenei esszenciát.

A lemezt hallgatva fel lehet fedezni valamiféle dramaturgiát, történetet: hajnalhasadással kezdődik, aztán különböző beavatásokig jutunk el…

A legtisztább üzeneteket hordozzák ezek az énekek, amelyekben a női sors fázisairól éneklünk: a párválasztásról, házasságról, halálról, olyan témákról, amik a ma emberéhez is szólnak, csak autentikus népdalokon keresztül. A koncepció akarva-akaratlanul abból született, hogy három nő énekeljen meg különböző élményeket, amiket eredetileg a nép fogalmazott meg, tehát már átmentek a néphagyomány szűrőjén, és e dalok által fejezzük ki magunkat.

A lemezbemutatóra három női generáció munkáját sikerült összefűznünk, hiszen Bajzáth Mária népmesei betéteket fűzött a CD-mellékletbe, amelyek az énekünket keretezik. Színpadra pedig Horváth Zsófi állította az eleve előadásra szánt anyagot, és Hűvösvölgyi Ildikó színművész is közreműködött az előadásban, ő mondta el az említett mesebetéteket. Komplex anyagot hoztunk létre, amely szerintem mindenkihez szól. A férfiakhoz is!

A lemez tételeinek nagy részére jellemző, hogy két dalból állnak, mintha egyfajta kérdezz-feleleket hallanánk, mint a Menyecskében, ahol először egy fiatal leány kesergését halljuk, majd egy nagymama tapasztalt vallomását. Ez is tudatos dramaturgia?

Vannak számaink, amelyek ösztönösen buggyannak ki belőlünk, és vannak, amelyeket nagyon megszerkesztünk. A Menyecskében inkább a zenei­ség volt a fő mozgatórugó, a szövegek pedig már adottak voltak, és szerintem ez az egyik legszórakoztatóbb muzsikánk! De vannak erősen koncepcionális dalok is, például a férjhezmenetelről szóló Hajnal hasad, ahol mind más karaktert megjelenítve éneklünk menyasszonybúcsúkat. Az utána következő Harangoznak pedig a lakodalomról szól, és így tovább a női sors mentén.

Előkerült a lemezen egy ősi (román eredetű, moldvai csángóktól 1841-ben gyűjtött) ballada, a Szép fehér pakulár is, ami a halálról szól.

És a Fehér galamb is, amely a halott menyasszony dala. A hagyomány szerint a fiatal fiúkat és lányokat vőlegény- és menyasszonyruhában temették el, hiszen ők nem hajadonként haltak meg, hanem megházasodtak Istennel. Ez az ő halottas énekük, ezzel kísérték őket utolsó útjukra, és ez megrázó része a hagyománynak. A Pakulár nótában a halott megházasodik a föld zsírjával és porával, ez is hasonló és különleges szimbólum.

Honnan valók az autentikus nótákba épített, egzotikus dallamelemek?

Nem tudom, honnan jöttek, a kísérletezéseinkből fakadtak. Úgy néztek ki a próbáink, hogy összejöttünk Julcsinál, akinek akkor született az első gyermeke – ezeken a dalokon nevelkedett első pár hetében –, és összeszedtünk minden zenei hatást, ami akkoriban ért minket, lett légyen az populáris vagy rétegzene, mert hogyha hallasz egy éneket, akarva-akaratlanul is tudsz rá kísérletezni, mert mindig beugrik valami.

Borítókép forrása: www.dalinda.hu