Krimi

2024.06.06. 04:50

Durva, amit elárult a rendőrség a verőcei halálhajó kapitányáról

A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság sajtótájékoztatót tartott a hét halálos áldozatot követelő verőcei hajóbalesettel kapcsolatban, ahol kiderült, a motorcsónak kapitánya nem is vezethette volna a csónakot.

MW

Forrás: BRFK

Nyáron a vízi sportok kedvelői és a turisták gyakran látogatnak el a Duna partjára, hogy ott strandoljanak, hajózzanak. Azonban azt kevesen tudják, hogy ezekre a sportokra szigorú szabályok vonatkoznak.

Emiatt és mert néhány napja Verőcénél hét ember halt meg egy hajóbalesetben, Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya együttműködési megállapodást írt alá Lévai-Hangyássy Lászlóval, a Dél-Pesti Vízi Polgárőr Egyesület elnökével arról, hogy fokozzák a biztonságot és megerősítik az ellenőrzéseket a Dunán.

 A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy

a kisgéphajót vezető férfinak nem volt meg a szükséges jogosítványa.

Ráadásul a Hajózási Szabályzat leírja, hogy a hajóknak biztonságos sebességgel kell haladniuk, és azok kapitányának figyelnie kell, hogy az időjárási viszonyok megfelelőek legyenek ahhoz, hogy biztonságosan tudjon hajózni.

Egy hajó vezetésére ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint amikor autót vezetünk. A kapitányoknál is zéró tolerancia van, tehát hajót sem lehet részegen vezetni.

Kiderült, a verőcei hajóbalesetben elsüllyedt kisgéphajón utazó nyolc fiatal egy fesztiválról tartott haza.

A csónakot egy férfi vezette, aki részeg volt, és a motorcsónakját a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította.

Közben a szállodahajó automata vezérlésével haladt. Amikor a kishajó a szállodahajó orrához érkezett, hirtelen jobbra kormányzott, azonban az ütközést nem tudta elkerülni és nagy sebességgel nekihajtott.

Az ütközés miatt a kisgéphajó olyan mértékben rongálódott, hogy irányíthatatlanná vált, és az elsődleges adatok alapján a motorcsónakot és utasait a szállodahajó maga alá gyűrte.

A balesetet egy olasz férfi élte túl, aki aznap, a fesztiválon ismerkedett meg a baráti társasággal. A legújabb információk szerint a motorcsónak hátsó részében állt a baleset pillanatában, kulcscsont- és arccsontsérülést szenvedett, de ennek ellenére is ki tudott úszni a partra. 

A kórházból már kiengedték, a rendőrök pedig azóta kihallgatták, ezen azt mondta, hogy

egy darabig élvezték, hogy cikáznak a vízen, de később többen is félni kezdtek, ám hiába kérték a motorcsónak vezetőjét – akinek a húga is meghalt a tragédiában –, hogy lassítson. A férfi azt is elmondta, hogy végig halálfélelme volt.

Mivel a jó idő miatt egyre többen hajóznak a Dunán, ezért a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya fokozott ellenőrzést végez a Dunán és annak mellékágaiban is. A vízi rendészet még éjszaka is ellenőrzi a folyót.

A sebességkorlátozás alá tartozó területeken pedig sebességmérő készülékkel figyelik a hajókat, megelőzve ezzel a gyorshajtásokat.

A rendőrség arra is felhívta a figyelmet, hogy strandolni is csak azokon a helyeken lehet, ahol a fürdőzés nem tiltott és kijelölt fürdőhelynek minősülnek. Azok, akik nem tartják be a strandolás szabályait a Dunán, akár 150 000 forintos bírságot is kaphatnak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!