Az ünnep alatt jelentették be

2024.03.15. 20:43

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely elérhető a NAV eSZJA-oldalán vagy Ügyfélportálján a KAÜ-azonosítóval (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány, telefonos azonosítás, arcképes azonosítás) rendelkezők számítógépén, de akár okostelefonon vagy tableten is megtekinthető, és ha szükséges, szerkeszthető is.

MW

Illusztráció

Forrás: MTI

Fotó: Faludi Imre

A NAV azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, őstermelők, áfás magánszemélyek is, és azokat, akik teljesen önállóan készítenék el bevallásukat, megújult webes felület segíti a kitöltésben. A NAV információi szerint jelenleg már több mint 5,5 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel – tették hozzá.

Kiemelték, hogy aki egyetért a dokumentum adataival, annak nincs további teendője, május 21-ei hatállyal a tervezet a kiajánlott adatokkal érvényes szja-bevallássá válik. 

Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket.

Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez

 – tették hozzá. Figyelmeztettek, hogy a magánszemélyeknek is lehetnek olyan jövedelmeik, amikkel mindenképpen ki kell egészíteniük a NAV tervezetét. A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Ha a magánszemély jogosult valamelyik adókedvezményre (például 25 év alatti fiatalok kedvezménye, súlyos fogyatékosság kedvezménye, családi kedvezmény), de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor azzal kiegészítheti a tervezetet.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a tervezetet okvetlenül ki kell egészíteni az olyan jövedelmekkel és azok adójával, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemély információval rendelkezik róla. Hozzátették, hogy ilyen lehet például az ingatlanbérbeadás jövedelme, az ingó- és ingatlanértékesítés vagy a tőzsdei ügyletek jövedelme. 

Fontos tehát a tervezetet átnézni, és legkésőbb május 21-ig kiegészíteni, módosítani, ugyanis, ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor az adóellenőrzéskor nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatt az adóbírságot és a késedelmi pótlékot is - hangsúlyozták.

A közlemény szerint akinek nincs KAÜ-azonosítója és kérte a tervezet postázását, annak a NAV április 30-áig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkezőnyilatkozatot is megküldi.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában