Bulvár-celeb

2024.08.23. 05:00

Így van most Kandász Andi a horrorbalesete után

Gyorsabb felépülésben reménykedett a népszerű műsorvezető.

MW

Kandász Andrea

Forrás: MW bulvár

Amit arról korábban hírt adtunk, június 23-án súlyos biciklibalesetet szenvedett Kandász Andrea, mindkét keze eltört, az egyiket műteni is kellett. Most, a szörnyű esés után két hónappal már gyógytornára jár a népszerű tévés. Andi nagyon nehezen viseli ezt az időszakot, de már mindkét kezéről levették a gipszet. 

Lassú gyógyulás

Nehéz időszak van Andi mögött, a legnehezebb az volt számára, hogy mindenben segítségre szorult. A népszerű tévés elárulta a Borsnak, hogy sokat javult a helyzet, azonban még messze a teljes gyógyulás.

Ahogy kiszedték a varratokat, megkezdődött a gyógytorna. Sokkal gyorsabb gyógyulásra számítottam, de tévedtem. Miután lekerült a rögzítés, akkor éreztem meg igazán, mennyire elgyengült az operált karom. Nagyon nehezen élem meg, hogy még mindig nem emelhetek, nem erőltethetem meg, és olyan alapvető dolgokat sem csinálhatok, mint például egy kilincs lenyomása, vagy egy ásványvizes palack kinyitása 

– mondta Kandi, akinek öt és fél hét elteltével, július 30-án a másik karjáról is lekerült a gipsz.

"Aznap délután már műsort vezettem. Csak annyi nehézségem volt, hogy ki kellett választani a legkönnyebb mikrofont, amit végig tartani bírok" – mondta nevetve.

A tévés most heti két alkalommal egy-egy órás kezelésen vesz részt, valamint önszorgalomból mellette még kétszer otthon is elvégzi a feladatokat. Elég kemény, de mindenképpen szükség van rá – mondta el Andrea a gyógytornáról.

kandasz andrea-lakas-es-kert-49-VT
Andinak nagyon fontos a testmozgás, most ezt is csak mértékkel művelhette
Forrás: MW bulvár

Hiányzik a sport

Kandi rosszul éli meg, hogy még mindig nem mozoghat.

"Ez a közel két hónap nagyon megvisel lelkileg. A sérüléseim mindenben hátráltatnak. Nem tudok sportolni, vagyis még nem merek, féltem magam. Szerettem volna egy futóversenyen részt venni, de sajnos egyelőre ezt is el kellett engednem. Az egy dolog, hogy a lábam ép, de egy rossz lépés, és újabb baj történhetne. Az nagyon zavar, mivel nem sportolok, helyette eszem. Eddig megvolt a napi rutinom, az étkezésem is ehhez igazodik, a baleset óta ez teljesen felborult. Nem vagyok édesszájú, de időnként egy kis csokit is megengedek magamnak. Megváltozott a személyiségem az elgyengülés miatt. Úgyhogy arra jutottam, nem folytathatom így tovább, ezért most már odafigyelek az étkezésemre, és tudom is tartani" – árulta el.

Hogy mit mondott még Kandi a gyógyulás útjáról, kiderül a Bors cikkéből.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!