Interjú

2018.10.04. 11:27

Fegyverropogás közepette is tudósított Irakból a népszerű műsorvezető

Több mint húsz éve dolgozik a médiában Velkovics Vilmos, riporterként-műsorvezetőként sok nézőnek ismerős az arca, hiszen a HírTv-ben, az M1-en és az utóbbi időben az Echo tévében köszönti az embereket.

Takács Eszter

Forrás: Vasárnap Reggel

Fotó: Kallus György

Amerikai fociról, kitömött aranysakálról, facebookos kommentelőkről és a lányairól is mesélt a Vasárnap Reggel című hétvégi lapnak adott interjújában.

Jogászként végzett Pécsett, mégis rövid idő alatt a média felé fordult. Miért hagyta ott a jogi pályát?

Jogász és közgazdász végzettségem is van. Az egyetem elvégzése után tanársegéd lettem az egyetemen, de nagyon kevés pénzt kaptam, ezért másodállás után kellett néznem, így kerültem a pécsi rádióhoz. A hangsúly a tanításról szép lassan áttevődött a rádiózásra, és egy idő után döntenem kellett. A körzeti stúdióhoz pedig Belénessy Csaba hívott 1999-ben, és közel húsz éve televíziózom nagy-nagy lelkesedéssel.

Nem hiányzik a jogi hivatás és a katedra sem?

Nem. Humán érdeklődésű voltam, a családom elvárta, hogy legyen egy diplomám, kézenfekvő döntés volt a jogi egyetem, de sem a jogászkodást, sem a tanítást nem szerettem igazán.

Fotó: Kallus György / VR

Tanítás közben előadni, kommunikálni azért nagyon más, mint néhány perces, másodperces riportokban megszólalni. Könnyen ment?

Kinevelt az a vidéki stúdió, ahol a pályámat kezdtem. Technikailag mindent magunknak kellett csinálni, még a diktafon is a sajátom volt. Ezen kívül minden témában jártasnak kellett lenni a gazdaságtól a sporton át a közéletig, nem voltak tematikus újságírók. Riporterkedni nagyon szeretek és szerettem is, egy nap alatt érik adássá a gondolat. Sokat lehet tanulni ebből a műfajból, óriási önbizalmat ad, mert rengeteg helyzetet meg kell tudni oldani, rögtönözni kell. Az egyik kedvenc történetem, amikor még anno vidéken az aranysakálokról kellett forgatni, de mivel azok csak éjszaka mozognak, sokat nem lehetett volna látni az adásban, ezért kértünk a múzeumból egy kitömött sakált, és egy kaposvári parkban az autó vontatókötelével húzogattuk az adásban. Persze ráírtuk, hogy illusztráció.

De nem csak pályát módosított, hanem lakóhelyet is, Pécsről Budapestre költözött.

Az érdekes volt, tíz évvel ezelőtt egy pénteki nap felhívtak, hogy hétfőn már a fővárosban kéne dolgoznom. Nem volt díszlet, vendég, szerkesztő, de hétfőre készen kellett lennie az adásnak. Nagy kihívás volt, de vállaltam. Évekig vezettem a Ma reggelt, de a korai kelést nem szerettem. Közben riporterkedtem is, és 2015 szeptemberében engem küldtek a röszkei határra, hogy tudósítsam az M1-et a migránsválságról. Beszélek szerb-horvátul, és adta magát ez a feladat. Úgy indult, hogy csak egy napra megyek, még a lakásomban az ablakot sem csuktam be, és hét hét múlva jöttem haza. Ruhám is csak egy váltásra való volt, újakat kellett venni, hogy át tudjak öltözni. De Moszul ostromakor is tudósítottam. A front meglepően csöndes, de hihetetlen látvány fogadott miket például abban a templomban, ahol gumiabroncsokat égetett az Iszlám Állam és célba lőttek a szentképekre. Rengeteg friss vér volt mindenütt.

Szereti a kihívásokat?

Nagyon, rugalmas is vagyok, gyorsan reagálok a változásokra. De azért Moszul környékén ijesztő volt, hogy tíz kilométerenként voltak katonai ellenőrzőpontok és felhúzott fegyverekkel álltak a katonák. Az emberrablások mindennaposak, volt okunk emiatt aggódni, oda többet nem is szívesen mennék, de akkor vitt az ösztön és az újságírói kíváncsiság.

Mit szólt ehhez a családja?

Van két lányom, de nekik sem és az édesanyámnak sem mondtam meg, hol vagyok. Onnan küldtem nekik egy üzenetet, hogy minden rendben.

Kikérik az apai véleményét nagyobb döntések előtt?

Dehogy, olyanok mint én. Határozottak és önállóak.

A munkájához kapcsolódó kritikákat is figyelmen kívül tudja hagyni?

Elolvasom, de távol tudom tartani magam. Az építő észrevételeket meg is köszönöm, de a fröcsögés nem érdekel. A kritikát súlyán kell kezelni, meg kell nézni, ki mondja. A legrosszabbul az érintett, amikor a választási kampány kapcsán egy beszélgetés miatt a lányom Facebook-falára kezdett el írogatni valaki. Amiatt feljelentést is tettem. Nekem azt mond, azt ír bárki, amit akar, de a gyerekemet senki sem zaklathatja.

Fotó: Kallus György / VR

Jelenleg három műsora is van az Echo tévén: a Civil kör, a Napi aktuális és a Keménymag.

Most ezek futnak, és októbertől indul egy új műsorom is.

Az interjú előtt volt nyaralni, de úgy tudjuk, ez aktív, sportos kikapcsolódás volt.

Igen, egy baráti társasággal voltunk szörfözni Olaszországban. Három-négy éve ez a kedvenc sportágam, de korábban 18 évig rögbiztem. Edző is voltam, nem csak játékos. Egyetemista koromban kezdtem, kifejezetten férfias csapatjátéknak tartom a rögbit. A sport nélkülözhetetlen, kitartást és állóképességet ad, amire adás közben is szükség van, nem dőlhetek ki, fáradhatok el.

Korán kelni nem szeret, akkor inkább bagoly típus?

Abszolút. Az adások után még sokáig fent vagyok otthon és olvasok. Egyszerre több könyvet is, például Dan Brownt vagy Máraitól az Eszter hagyatékát, ez utóbbit franciául.

Akkor a szerb-horvát mellett franciául is beszél.

Igen, és angolul, olaszul is. Most kezdek majd a Francia Intézetben egy kurzust.

Erre mikor van ideje?

Délelőttönként lesz. Szeretem minden percemet hasznosan tölteni, így kerek az életem.

Borítóképünkön Velkovics Vilmos az Echo Tv stúdiójában

Fotó: Kallus György / VR

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!