Két tűz között 2843 méter magasan

2757 méterrel a tenger szintje fölé, Európa második legmagasabb, autóval járható aszfaltozott útján érkeztünk meg a magyar történelem egyik szomorú helyszínére Olaszországba, Dél-Tirolba, az Ortles-hegységbe, a Trafoi és Bormio között magasodó Stelvio-hágóra. Nem tagadom, a táj szépsége vonzott bennünket a vidékre, Olaszország egyik nemzeti parkjába. Először csak az 1450-1600 méter magasságban fekvő Trafoiba kanyarogtunk fel az egyébként jól kiépített, magashegyi úton. A templomtól impozáns kilátás nyílt a 3905 méter magas, óriási gleccserekkel szabdalt Ortles-ra. Tettünk is egy körülbelül 7 kilométeres könnyed túrát, amely gleccserelvégződésen, valamint vízesések mellett és alatt vezetett bennünket – olvasható a beszámoló a Haon oldalán.

Szűk út, türelmes sofőrök

Ám az igazi kihívást az alpesi falu fölött látható autóút jelentette számunkra. Mintha 300-400 méter szélességben 30-50 méter magasságú lépcsők emelkedtek volna az előttünk lévő hegyre fel. Nos, ezek a lépcsők a Stelvio-hágóra vezető szerpentin szakaszai. Motoszkált bennünk, hogy milyen lehet felvezetni egy ilyen úton, és mi tagadás, alföldi autósok lévén, mielőtt nekiindultunk volna, az a bizonyos zabszem sem fért volna be, hiszen láttuk, a szerpentinen nagyon lassan haladt a forgalom, és néha meg-megállt. Aztán elindultunk, és ahogy egyre több kanyart hagytunk magunk mögött, úgy oldódott a feszültség bennünk, hiszen bár másfél sávosra szűkült az út, a kanyarokban jócskán kiszélesedett, sőt, voltak oldalra leállási lehetőségek is. Ám ami a forgalom nyugodtsága mellett a legnagyobb biztonságot adta, az a körülbelül egy méter magas, épített kőfal volt, ami az erdőhatáron túl szegélyezte az út völgy felőli oldalát. Így mélységet nem, távolságot, illetve a körülöttünk kibontakozó alpesi táj csodáját viszont annál inkább láttuk. Mindegyik kanyarban feltüntették az aktuális tengerszint feletti magasságot, illetve ahogy közeledtünk a hágó felé, úgy lett minden kanyarban eggyel kevesebb az útfordulatok száma. Trafoiból 63-al kezdtük.

Összetoborzott magyarok

A hágón, 2757 méter magasságban valóságos szállodafalu fogadja az érkezőt. Bár nyár volt, a téli hó maradványai még jócskán borították a köves talajt. Túraútvonalak, felvonók viszik a természetbarátokat, a történelem rejtelmei iránt vonzódókat a környező magaslatokra, amelyek jó része jóval 3 ezer méter felett van. Egy rövid, de nagyon meredek kaptatónak mi is nekivágtunk a viszonylag széles, kavicsos úton, és megérkeztünk az első világháborús magyar történelem egyik szomorú emlékű helyszínére, a 2843 méter magasan lévő Dreisprechenspitzre. Magyar nyelvű táblán is olvashattuk, hogy miként sodródott Európa az első világháborúba, milyen előzmények után vette rá Olaszországot az Antant a harmadik front megnyitására a monarchia délnyugati részén, az Alpok hegyei között. Ide 1915 áprilisába a néhány nap alatt összetoborzott 38 ezer „népfelkelő lövészt, félkatonai szervezetet” küldték ki. Az Antant célja a történelmi ismertető leírás szerint az volt, hogy az újabb front nyitásával gyengítse az Osztrák-Magyar Monarchiát, és mivel az olaszok nem tudtak ellenállni az Antant ajánlatának, miszerint más területek mellett megkapják Dél-Tirolt, belementek a háborúba.

Az egyik front éppen a Stelvio-hágón és környezetében húzódott, politikailag igen kényes helyen, a semleges Svájc tőszomszédságában. A már említett Dreisprechenspitzre a rajta lévő szállóval együtt svájci területen volt, és a semlegesség fenntartása érdekében itt kellett állomásoztatnia csapatokat Svájcnak. 1915 májusában a svájci határőrök két ellenség, az olasz és a monarchia katonái közé kerültek. A magyarok állásai veszélyesen közel voltak a svájci szállodához, olyannyira, hogy a két nemzet katonái gond nélkül tudtak beszélgetni egymással. Ez a közelség mintegy életbiztosítást jelentett számukra. Hivatalosan svájci árkoknak, a kevésbé hivatalosak díszszemle-árkoknak nevezték a magyarok lövészállásait. Díszszemle árkoknak, mivel a hivatalosságok, 1917-ben a császár is, itt tettek látogatást a katonák között. Ha mégis tűzharcba keveredett az olasz és a magyar egység, akkor át kellett lőni a svájci szálloda területén. Egyik alkalommal egy svájci katona is életét veszítette a tűzpárbajban, minekután a szálloda elveszítette semlegességi státuszát. Mivel a svájci területen való átlövés is határsértésnek számított, ezért a hadsereg vezetői megállapodtak, hogy a monarchia határközeli állásai (a magyar állások) belövése tilos.

Tematikus történelmi út

Néhány kilométerrel távolabb – olvasható egy másik ismertetőn – 1916 nyarán megkezdődött az Ortlesen lévő osztrák-magyar támaszpont kiépítése. A 3905 méter magas, jeges-havas hegyre a közeli Suldenből több ágyút és aknavetőt vittek fel. A legendás hegyivezető-század irányításával 1917 késő nyaráig legalább négy ágyút juttattak fel a csúcsra. Az Ortles csúcsai közötti háború az első világégés legnagyobb hatású hadi eseményei közé tartozik. Az olaszok által korábban megszállt Monte Cristallót és a Trafoi-jégfal csúcsait az oszrák-magyar csapatok látványos ellentámadásokkal foglalták el. A támadók hónapokon keresztül kilométernyi alagutat ástak a jégfalba, hogy azon keresztül nyomulva, meglepve az ellenséget, rohammal foglalják el állásaikat.

A Dreisprechenspitzről tematikus túraútvonal is indul. Mintegy 5 kilométernyi sétával lövészárok-maradványokat, egykori fegyverállásokat tekinthet meg a történelem iránt érdeklődő turista. Mindehhez természetesen magyar nyelvű magyarázatot, térképeket, valamint fotósorozatokat is közreadott a Stelvio Nemzeti Park.