Senki ne féljen megmutatni, amit jónak tart

Geönczeöl Attila felvidéki szőlőtermelő, a borok mestere, pincével rendelkezik Garamkövesden és Muzslán. Mindemellett kiváló borbíró is, akit szívesen hívnak a világ bármely pontjára egy‑egy borversenyre vagy tanulmányútra. A nemzetközi hírű borszakíróval a Ma7 készített interjút.

Hogy látod a régió helyzetét más, ismertebb borvidékekkel összehasonlítva?

Egy csodálatos, a borturizmus szempontjából egyelőre kiaknázatlan szőlőtermő vidék a miénk, nagyon jó adottságokkal, jövőbe mutató potenciállal. A fejlődés a régión belül többsebességű, sok még a tennivaló. A cél egy jól működő borvidék kialakítása a Kürt–Párkány tengely mentén, belefoglalva az Alsó‑Garam mentét. Folyamatosan igyekszünk bebiztosítani a fejlesztéshez szükséges feltételeket, amiben – egy nemrég megkötött egyezmény alapján – számíthatunk a Külhoni Magyar Borászok Egyesületének támogatására is.

Jól sejtem, hogy a fejlődés nem csak pénz kérdése?

Szemléletváltásra is szükség van.

Ezen a környéken olyan szintű a bezárkózás, hogy már a szomszédos települések is alig működnek együtt egymással. Pedig éppen összefogásra volna szükség ahhoz,

hogy a Garam mente, Párkány, Bátorkeszi, Kürt, Szentpéter stb. borászai kialakíthassanak egy közös brandet, amivel kiléphetnének a piacra. Ennek a borvidéknek a központja lehetne akár Párkány is, de a város elsősorban a fürdőre koncentrál. Nem tartja érdekének, hogy a fürdővendégek a környező falvak pincéibe menjenek bort kóstolni. Voltak próbálkozások, bornapok, kisebb fesztiválok, de a kezdeti kudarcok visszavetették a lendületet.

Várható‑e elmozdulás e tekintetben?

Meg kell érteni, hogy

a konkurenciaharc ebben a szektorban sehová sem vezet.

Szükség van kisebb és nagyobb pincészetekre, borúti szerveződésekre a környéken, amelyek fellendítik a borturizmust, s akkor majd minden pince látogatottsága növekszik. Falvanként kell két‑három olyan pince, ahol hivatalosan is fogadhatnak vendégeket, csoportokat akár a fürdőből is, de fontos még a birtokméret‑növelés, valamint a nagyobb beruházások. Ilyen például a helembai Világi‑pincészet, a bélai vagy a fűri kastély. Ehhez adott a ritka, nagyon egyedi vulkanikus talaj, ami egy csoda, mert itt szenzációs borok születhetnek.

Kis pincék versus nagy pincészetek, mi az egészséges együttélés záloga?

Segíteni kell a kistermelőket. Még 2003‑ban megalakult Garamkövesden a Szkala egyesület, amely kezdetben borversenyeket, kisebb bortúrákat szervezett. Én 2005‑ben kapcsolódtam be a munkába. Volt egy‑két javaslatom. Az egyik nyomán elindítottuk az újévi borászati tanfolyamot, ahol a meghívott szakemberek hasznos tanácsokkal látják el a helyi gazdákat, a vendégborász pedig a saját példáján keresztül ösztönzést nyújt a száznál is több érdeklődőnek.

Milyen más kezdeményezés segíti még a világ felé való nyitást?

2004‑től minden évben 2‑3 napos buszos bortúrát szervezünk. Ezeken szisztematikusan látogatjuk végig Magyarország és a környező államok jelentősebb borvidékeit. Szerénység nélkül mondhatom, hogy ismerem ezeket a pincéket és borászokat, ezért olyan helyekre próbáltam szervezni az utakat, ahol a bor minősége a döntő, nem a külcsín. Idén júniusban a Kis‑Kárpátokban túráztunk, mivel a jelentősebb magyarországi borvidékeket már bejártuk, sőt voltunk a Délvidéken, a szlovéniai Lendván, Morvaországban és Burgenlandban is.

Itt az idő, hogy itthon is körülnézzünk. A nyitást, a régió borainak megismertetését szolgálja a Szkala által már hetedik éve szervezett Garam Menti Nyitott Pincék is Garamkövesden,

amelyre mindig augusztus első felében kerül sor.

És akkor szóljunk még néhány szót a Párkányi Borklubról.

Borklubunk tavaly januárban alakult. Havi rendszerességgel tartunk borvacsorát a párkányi Platán Étteremben, ahol általában egy környékbeli borász mutatja be a borait, kóstoló formájában. Minden harmadik alkalommal egy ismertebb magyarországi borászt látunk vendégül, de alapvetően a környék borászait szeretnénk bemutatni. Rendezvényeink egy‑két kivételtől eltekintve eddig teltházasok voltak, ami azt bizonyítja, hogy igény van az ilyen jellegű borbemutatókra is.

Mit ajánlanál a helyi szőlészeknek, mire figyeljenek szőlőtelepítéskor?

Nem kell mindenáron követni a trendeket, ki kell alakítani a mi borvidékünk saját arculatát. Ezt a leányka, a zöld veltelini, az olaszrizling, a szentlőrinc és a kékfrankos ötöse fémjelzi. Mivel ezekből van itt a legtöbb, így belőlük kell kihozni a maximumot. Ezenkívül szerintem

vissza kéne hozni a 100–150 évvel ezelőtti régi fajtákat: a sárfehért, a juh­farkot, az ezerjót, a mézesfehért és a kadarkát,

valószínűleg már főleg génbankokból, mivel a filoxéravész annak idején mindent elvitt.

Végezetül, mit üzensz a régió borászainak?

Elsősorban azt, hogy legyenek nyitottabbak a világra.

Ne féljenek megmutatni, amit jónak tartanak, nem szabad olyan irányba elmenni, hogy nagyipari módszerekkel próbálunk bort készíteni kis pincészetekben,

mert erre senki sem kíváncsi. A körzeti borversenyeken gyakran olyan „technológiai” borokat értékelnek túl, amelyek ugyan jól elkészített tételek, fajélesztővel, kénnel stb, mégsem vetekedhetnek a nagy pincészetek technológiai lehetőségeivel. Mert abban akkora a különbség, mint a Trabant és a Porsche között. Egy kis pincének nem ez a küldetése, hanem az, hogy a termőhelyet képviselő egyedi, természetes borokat készítsen.

Az írás megjelent a Magyar 7 28. heti számában.

Borítókép forrása: Pixabay