230 éve született Ferenczy István szobrászművész

Apja lakatosműhelyében tanonckodott, majd a kor szokása szerint vándorútra kelt. Előbb Budán Rauschmann János rajziskoláját látogatta, majd 1816-tól a bécsi képzőművészeti akadémián sajátította el az éremmetszést, később a szobrászati osztályba járt, Szolón című érme díjat is nyert. 1818-ban az akadémiától kapott ösztöndíjjal gyalog ment Rómába, ahol kezdetben Bertel Thorvaldsen dán szobrász műhelyében dolgozott. 

Első önálló szobrát 1820-22 közt carrarai márványból faragta Pásztorlányka avagy a szép mesterségek kezdete címmel. Az elragadó mű, amelyet Kazinczy Ferenc versben köszöntött, a születő magyar szobrászat jelképe lett. 

Ekkor készült a Fekvő Vénusz és (egy rézmetszet alapján) Csokonai portrészobra. A műveket hazaküldte Magyarországra, a zsinóros mentében ábrázolt Csokonai-szobor ma is látható Debrecenben. József nádortól kapott ösztöndíja lehetővé tette, hogy Rómában maradhasson és Antonio Canovánál, a legnagyobb klasszicista mesternél képezze magát.

Ferenczy 1824-ben elhivatottsággal és önbizalommal telve tért haza. Budán telepedett le, Sándor Móric gróf budai palotájában lakott. Bérelt műterme az 1838-as árvízig a Jégverem utcában volt és az 1820-as években az erdélyi Ruszkicán (ma Ruschita, Románia) megtalálta a művészi munkájához alkalmas jó minőségű fehér márványt is. Az immár országosan ismert művész megfaragta Kazinczy, Ürményi Ferenc országbíró és Rudnay Sándor esztergomi érsek mellszobrát. Kölcsey ülőszobrát a Nemzeti Múzeum, Szent István vértanúoltárát Esztergom számára készítette el, Károlyi Sándorné domborműve a pesti Megyeházán kapott helyet. Ő készítette Virág Benedek, a Forray- és Szánthó-család, Kultsár István és a Brunszvik-család síremlékét. 1832-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

Ferenczy kezdeményezte magyar szobrászakadémia felállítását, de sem az országgyűléstől, sem a királytól nem kapott tervéhez támogatást. 1835-ben faragta Önarcképét, amelyet a Nemzeti Galéria őriz, Kisfaludy Károlyt ábrázoló köztéri szobra a pesti Múzeumkertben állt, de a második világháborúban megsemmisült, a helyére másolat került.

A közönség iránta érzett lelkesedése egy idő után lohadni kezdett, vagyona is megcsappant. Az 1830-as évek végén fiatal értelmiségi támogatói, köztük Nyáry Pál, Fáy András, Vörösmarty Mihály társaságot alakítottak, hogy megrendeléshez juttassák. Ekkor fogant meg a Pest-Budára szánt monumentális Mátyás-emlékmű terve, amelyet azonban sokan – köztük Széchenyi is – élesen elleneztek. 

Ferenczy a munkára készülve Itáliában tanulmányozta a bronzöntés technikáját, sőt egy új szoboröntő műhelyt is felállított, az elsőt Magyarországon a reneszánsz óta. 

A vállalkozás végül kudarcba fulladt, miként meghiúsult iskolaalapítási elképzelése is. A sértett és magát mellőzöttnek érző művész ekkor gipszmintái nagy részét megsemmisítette – igaz, előtte még megengedte, hogy Teleki Blanka dagerrotípiát készítsen róla gipszszobrai között.

Ferenczy 1847-ben visszavonult Rimaszombatra, ahol jobbára mechanikai kísérletekkel foglalkozott. Néhány érmét és síremléket még készített, ottani műhelyében tanult Izsó Miklós. A 19. század első felének legjelentősebb magyar szobrásza 1856. július 4-én halt meg, a rimaszombati református templomban található sírján utolsó Budán faragott szobra, a Haldokló Eurydiké látható.

Borítókép: Előtérben Ferenczy István Pásztorlányka című szobra, mögötte Csontváry Kosztka Tivadar festménye, A taorminai görög színház romjai (1904-5), ettől jobbra Engel József Éva című szobra 1969-ben / Fortepan / Lencse Zoltán