Nagy Klaudia is indul

2024.04.27. 18:45

Sorra mutatja be a jelölteket Csizmadia Péter

A választások közeledtével sorra mutatja be közösségi oldalán a jelölteket Csizmadia Péter, a nemzeti oldal politikusa, a Fidesz-KDNP-ÖPE pécsi polgármester-jelöltje.

Bama.hu

Forrás: Csizmadia Péter Faceebook oldala

Közösségi oldalán többek között Nagy Klaudiát is bemutatja – akire szintén igaz a szlogen: „Megélhetési politikusok helyett szakembereket, tisztességes képviselőket a közgyűlésbe!”

Nagy Klaudiáról megtudjuk, hogy 26 éves, pécsi születésű, Pécsett élő és a város lakóiért dolgozó fiatal, aki jól ismeri otthonunk szépségeit és igényeit.
Civil szervezeti vezetőként sikerült jó kapcsolatot kialakítania az itt élőkkel, a helyi intézményekkel, szervezetekkel és a roma nemzetiségi önkormányzattal. Hisz abban, hogy eddigi munkáját képviselőként még nagyobb hatékonysággal tudná folytatni.
Nagy Klaudia célja, hogy a keleti városrész végre Pécs szerves és egyenrangú része legyen, s hogy a szolgáltatások itt is ugyanolyan minőségben legyenek elérhetőek, mint máshol. Ehhez elsőként javítani kell a városrész közösségi közlekedését, közbiztonságát és életszínvonalát. Emmeltt lényeges, hogy a fontos buszjáratok menetrendjét össze kell hangolni és új, közvetlen járatra van szükség Kertváros felé, valamint bővíteni kell közterületek és parkolók kamerarendszerét. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!