Mecsekpölöskétől egészen New Yorkig „futott”

– Sokan vágyódnak Németországba, mert úgy gondolják, ott sokkal többet kereshetnek, mint itthon. Mennyire támasztja ezt alá a tapasztalat?
– Részben igen, de a dolog ennél összetettebb. Úgy volt, hogy pincérként fogok dolgozni, de annyira elégedettek voltak a munkámmal a konyhán, hogy sajnos nem is engedtek ki onnan. Négy hónapon keresztül egyetlen szabadnapot sem adtak, bár ez szabálytalan, a fizetésem pedig csak 1100 Euró volt. Igaz, nem panaszkodhatok, mert a párom szakácsként dolgozott ugyanott, és ő sem keresett többet. A főnökasszony – aki látszólag nagyon kedves volt – így spórolt. Szerencsére a szállást és az étkezést biztosították, így félre tudtam tenni, amit keresek.

– Mire gyűjtött?
– Amikor kiutaztam, még én is úgy voltam, mint a többi fiatal: a jobb pénzkeresési lehetőség vonzott. Mivel felsőfokon beszélek németül, ezért esett Németországra a választás. Úgy láttam, itthon nincs esélyem, hogy összegyűjtsem a pénzt egy külföldi egyetemre, ezért vágtam bele. Szerencsére, sikerült annyit megspórolnom, hogy most fizetni tudjam a tanulmányaimat.

– Mit tanul?
– Teológiát, Bécsben. Sokan kérdezték, miért pont a teológia. Ilyenkor viccesen azt szoktam mondani, hogy azért, mert ott nincs matek. Valójában érdekel a bibliakutatás, ezért választottam ezt. Más kérdés, hogy az előadások inkább a filozófiáról, semmint a történelemről szólnak.

– És milyen az élet Bécsben?
– Drága. Egy kávé nagyjából 1200 forintba kerül, nem is ülök be kávézóba. Az egyetem, ha van az embernek nyelvvizsgája, amit ott is elfogadnak, ingyenes, de csak a kollégium havi százezer forint. Az élelmiszer is drágább, mint Magyarországon, és a következő szemeszterben valószínűleg már könyveket is kell vennem, amiből egy akár ötven euró (15 ezer forint) is lehet. Rossz látni, ahogy folyik ki a kezemből a pénz. És akkor saját házról, ami otthon meglehet, itt ne is álmodjak.

– Igaz, hogy az osztrákok és a németek kedvesek?
– Igen, valóban azok, de azért megtartják a távolságot. Én úgy éreztem, hiába beszélek tökéletesen németül, kiérzik az akcentusomból, hogy magyar vagyok, és már másképp néznek rám. Mi sokszor olyan munkákat végzünk el ezekben az országokban, amelyekhez ők nem alacsonyodnak le. Emiatt olykor lenéznek minket, és olyan állást sem tölthetünk be, amik jobban fizetnek. Persze, vannak kivételek, így az ápolók vagy az orvosok, akiket szívesen látnak és meg is fizetnek. De egy álláshirdetés alapján a műkörmösök például ugyanannyit kapnak egy munkáért, mint itthon: 3000 forintot. Ezért nem éri meg egy idegen országban élni, ahol soha nem leszünk egyenlők a helybéliekkel.

– Nem is szeretne akkor kint maradni?
– Egyre inkább érzem úgy, hogy haza kellene költöznöm. Több szakmám is van (bolti eladó, üzletvezető, műkörmös, szállodai recepciós és idegenvezető), valahogy csak boldogulnék. A családom, a barátaim és a macskám is nagyon hiányzik, és persze a párom is Pécsett lakik, így minden ideköt. Ő nem is tudna külföldön élni, nem érzi jól magát ott, le is fogyott, amíg kint dolgoztunk. Imádja Pécset. A bécsi egyetem gyönyörű, de már nem érzem úgy, hogy megéri több millió forintot kiadni azért, hogy ott tanulhassak. Még fiatal vagyok, annyi minden áll előttem, számtalan tervem van, és bízom benne, hogy képes vagyok megvalósítani őket. Akár Magyarországon is.

Az egyedülálló anyukáknak üzent

Schvab Dóra 1993. augusztus 10-én született Komlón. Mecsekpölöskén nőtt fel, édesanyja egyedül nevelte őt és testvérét. Éppen emiatt, amikor pár nappal ezelőtt lefutotta a New York-maratont, olyan pólót viselt, amin a fantasztikus egyedülálló anyák előtt tiszteleg. – Csak a párom tudott róla, hogy ez lesz a felirat a felsőmön, édesanyám sírt is, amikor meglátta. A futás alatt a futók és a nézők is tapsoltak, gratuláltak hozzá, még egy rendőrnő is kiszólt az autóból, hogy megköszönje. Hiszen ez minden egyedülálló anyukának szólt.

Dóra egyébként a kereskedelmi idegenforgalmi szakán szerette meg a futást (addig sem kellett röplabdáznia), később hetente akár ötször húsz kilométert is megtett „csak úgy”. Először Németországban futotta le a maratont, most pedig New Yorkban, további ötvenezer futó társaságában. Volt, aki bottal, saruban vagy kerekes székkel tette meg a távot. – Megtisztelő volt, hogy ott lehetek, fantasztikus élmény volt. Nem is futottam gyorsan, inkább élveztem minden pillanatát.