Dénes Gábor: nem csak a hajszín lett más

– Hogy mire fogok emlékezni majd, ha a pécsi évekről kérdeznek? Kicsit patetikusan talán azt válaszolhatnám: itt lettem felnőtt – vág rögtön a közepébe Dénes Gábor. – Huszonhárom éves voltam, amikor idekerültem, négy évet játszottam a PVSK-ban, és nyugodtan mondhatom: ez volt életem legmeghatározóbb négy éve. Szóval nem csak a hajszínem lett más – én is más ember vagyok már.

Dénes Gábor Szombathelyen nőtt fel, a Falco szinte mindegyik korosztályos csapatában játszott. 2003-ban igazolt Kaposvárra, ahol rögtön az első évben kupagyőzelmet és bajnoki címet is ünnepelhetett.

– Sztojan Ivkovics ezután szerződött Pécsre, és rögtön hívott engem is. Én azonban úgy gondoltam, hogy mindössze egy év után, két arannyal a tarsolyomban nem illik elhagyni egy klubot. Ezért maradtam még egy évet.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Dénes Gábort (labdával) harciassága miatt szerették elsősorban a szurkolók: lepattanózásban és labdaszerzésben is csapata egyik legjobbja volt (fotó: Laufer László)
[/caption]

A második év azonban már nem alakult túl jól („nagyon magasról nagyon mélyre kerültünk”), így egy évvel később, amikor a pécsiek újra megkeresték, már nem habozott.

– Életem egyik legjobb döntése volt. Kezdjük a csapattal: négy év alatt egy olyan fejlődésnek lehettem a részese, amely szerintem példa nélküli. A vezetőség és a szakmai stáb profizmusa már önmagában egyedülálló (ahogy viszonylag kis pénzből évről évre egyre jobb gárdát sikerült itt kialakítani), ám ehhez társul a közönség létszámának növekedése is. Nagyon jó volt látnia ahogy egyre többen jönnek ki a meccseinkre, egyre többen szurkolnak nekünk. A másik, amely miatt örülök, hogy 2005-ben ideigazoltam, maga a város. Ugyanis halálosan szerelmes vagyok Pécsbe, szeretem a tereit, az utcáit, a fekvését, szóval mindent.

Dénes Gábort a „Pécs-szerelem” mellett egy másik szerelem is ideköti: a kosaras párja ugyanis Fegyverneky Zsófia.

– Már csak ezért is mondhatom, hogy nagyon a szívemhez nőtt Pécs: amellett, hogy – ahogy korábban említettem – itt lettem felnőtt, itt kezdtem el mindent sokkal komolyabban venni (úgy az életben, mint a kosárlabdában), és itt találtam meg a páromat is. Szóval sokat köszönhetek ennek a városnak.

A kosárlabdázó a következő két idényben a kecskeméti csapatot erősíti majd – ám két év múlva még mindig csak huszonkilenc éves lesz, azaz biztosan játszik majd valahol.

– Könnyen elképzelhető, hogy valamikor visszatérek játékosként a PVSK-hoz. Sőt, az sem lehetetlen, hogy a pályafutásom végén itt telepedem majd le. De már most is részben ebben a helyzetben vagyok: amikor meglátogatjuk a szüleimet, mindig úgy búcsúzom tőlük, hogy most már indulnunk kell haza. Ők meg elkerekedő szemmel kérdezik: de hát most vagy otthon, nem? Szóval, ahogy az imént is mondtam, halálosan szeretem Pécset. A halálos szerelem pedig soha nem múlik el.