Története során először játszik döntőt a PVSK-Pannonpower

Sztojan Ivkovics csapata ugyanis előbb egy áprilisi vasárnapon, Szombathelyen megnyerte a Magyar Kupát, majd néhány héttel később az alapszakaszt is az élen zárta.

A rájátszás első körében Wittmannék a Sopront, az elődöntőben pedig a Zalaegerszeget búcsúztatták. A szurkolók számára mindkét párharc felejthetetlen élmény volt – s biztosan az lesz a finálé is, különösen, ha a lelátó a csapat színeinek megfelelően fekete-fehérbe borul, s úgy buzdítja a kedvenceket az egyre hangosabb drukkerhad.

A mérkőzést este 18.00-tól élőben közvetítjük

Ma este persze már nem érdemes a múlton merengeni, vagy az alapszakasz meccsei alapján esélyeket latolgatni. A döntőben ugyanis mindegyik csapat úgy lép pályára, hogy a játékosok pontosan tudják: a krónikák csak a győztesek nevét jegyzik. A Paks már háromszor nyert bajnokságot, a Pécs legszebb eredménye eddig egy bronzérem – azaz a Tolna megyeiek a rutinosabbak. Ám a rutinért még soha senki nem kapott aranyat.

Azt írtuk a cikk elején, hogy ez a szezon mindenképpen emlékezetes marad. Zárjuk hát ennek szellemében: nyilvánvaló, hogy már a döntőbe jutás is gyönyörű teljesítmény a csapattól, és persze az ezüst is szépen csillog – de az arany még szebben.

Nincs se fájdalom, se fáradtság

Története során először a döntőbe jutott a pécsi férfi kosárlabdacsapat. A finálé azonban nem lesz sétagalopp. Erről is beszélgettünk Sztojan Ivkovics szakmai igazgatóval.

– Eddig minden egyes beszélgetésünk úgy kezdődött, hogy még ne foglalkozzunk a döntővel.
– Igen, eddig csak a soros ellenfélre koncentráltunk, nem gondoltunk előre.

– Most viszont már nincs menekvés, itt a finálé. Gondolta volna mondjuk négy hónappal ezelőtt?
– Á, dehogy. De akkor a kupagyőzelmet meg az alapszakasz-elsőséget sem gondoltam.

– Ez utóbbinak köszönhetően itt a pályaelőny. Számít ez?
– Részint igen, hiszen a közönségünket így minimum két alkalommal szórakoztathatjuk majd. Másrészről viszont nem, a Paks van olyan erős, hogy idegenben is nyerni tudjon.

– És a Pécs?
– Mi is vagyunk olyan erősek.

– Szóval számszerű végeredményt ne kérjünk?
– Az egy dolog, hogy nem akarok tippelni – de ha akarnék, akkor sem tudnék. Itt már tényleg egészen kis dolgok döntenek. Hogy kié lesz egy támadólepattanó, hogy ki pontozódik ki először, hogy bemennek-e a hármasok, hogy ki mennyit tud majd játszani, sőt, hogy egyáltalán: ki tud pályára lépni.

– Egyáltalán: ki tud pályára lépni?
– Erre van egy konkrétumot kikerülő válaszom: a döntőben már nincs se betegség, se sérülés, se fájdalom, se fáradtság. Itt játszani kell. Legyen elég ennyi.

– Titokzatos.
– Pedig nem akarok az lenni. Meg itt már nem is lehet. A két csapat jól ismeri egymást, nem lehet már előrántani valamilyen meglepetést, és azzal eldönteni a párharcot.

– Az edzők is jól ismerik egymást, sőt, egy csapatban is játszottak.
– Így van, Kaposváron. Nem tegnap volt...

– A szerb iskola két trénere csap össze?
– Hát, szerintem egyrészt helyesebb, ha balkáninak mondjuk, mert keveredik itt a szerb és a horvát. Másrészt meg nagyon messze vagyunk már ettől. Mi például nem azt játsszuk, amit szeretnék, hanem azt, amit tudunk. A Paksban pedig több amerikai is kosarazik, akiknek nehéz lenne megmagyarázni, hogy mit jelent ez a játékfelfogás.

– Egy mondatban mit jelent?
– Küzdést, a végsőkig.

– Azért ez a végsőkig kicsit áthallásos.
– Miért?

– Lassan vége az idénynek. Indulnak a találgatások.
– Találgatni könnyű.

– Csapatot váltani sem nehéz. Pláne most, hogy mindenki a magyar játékosokra vadászik majd az új szabály miatt.
– Az, hogy két magyarnak mindig a pályán kell lennie, szerintem egy helyes döntés volt.

– Szerintem is, de ne erről beszéljünk. Hanem arról, hogy mit hoz a jövő.
– Ezzel kapcsolatban azt szoktam mondani, hogy én egy lábbal mindig bent vagyok, eggyel mindig kint. Ha úgy érzem, feleslegesen küzdök, akkor ki fogok szállni. Az biztos, ha akkor, amikor az eredményeket és a nézőszámot tekintve előrelépünk, csökkentik a ránk jutó támogatást, akkor nehezen lesz maradásom.

– És a játékosok?
– A szerződéseik több évre szólnak, de azzal a kitétellel, hogy az én szakvezetésem mellett. Nem titok, hogy ostromolják őket, de a viszonyunk tiszta, nincs susmus, szóval én mindent tudok.

– És mi is megtudhatjuk?
– Önmagam ismétlem: most csak a soros ellenfélre koncentrálunk.