Postabontás

2024.09.06. 08:00

Elköltöztek a használtruha gyűjtők - panaszolja olvasónk

Wald Kata

A kép illusztráció.

Fotó: Hüvösi Csaba

Szelektáltam a ruháimat a napokban - két-háromévente ezt meg szoktam tenni, jellemzően évszakváltás idején. Természetesen ilyenkor nem dobom ki a számomra feleslegessé vált ruhadarabokat, hanem igyekszem a rászorulókat segíteni. Ez volt most is a tervem - el is mentem az uránvárosi hipermarkethez, és kerestem a ruhagyűjtő konténert, amit korábban mindig használtam. Hiába jártam be a parkolót, és mentem be az üzletbe, a ruhagyűjtőt sehol nem találtam. 

Csomagküldő automaták tömkelege fogadott, de a konténer, ahol a használt ruhákat le lehetne adni, nem volt sehol. Csalódottan vittem haza a zsáknyi holmit. Ismerőseimtől megtudtam, hogy a városban másutt is hasonló a helyzet - a korábban megszokott helyekről ezek a gyűjtők eltűntek. Azt is megtudtam, hogy az új helyszínek interneten elérhetők - elmúltam hetven éves, a számítógéphez nem értek, így ez az információ számomra nem segítség. És biztos, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ami még érdekesség, hogy próbáltam segélyszervezeteknek is leadni az adományt, de nem tudták fogadni. Most akkor mit tegyek? Dobjam a kukába a teljesen ép, amúgy még használható holmit? 

Név és cím a szerkesztőségben

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!