Postabontás

2024.08.06. 19:30

Nem akarják az egyirányú utcát a Bolgár köz környékén lakók

Egyirányúsítani szeretnék a Bolgár közt - erről kaptunk értesítést a közelmúltban.

Wald Kata

Fotó: Felix Geringswald

Már nagyjából két éve napirenden van a kérdés, ágáltunk is ellene, de most eljött a megvalósítás ideje. A város irányába haladva ugyanis, a Makay István úton is biztosítottá vált a lehetőség a Magyarürögi út irányba való balra kanyarodásra, ezért a Bolgár köz forgalmi rendjét is módosítanák.  A bökkenő csak annyi, hogy mi, a Bolgár közben lakók nem szeretnénk, ha egyirányú lennek az utcánk. 

Nem támogatjuk, sőt, kifejezetten ellenezzük az elképzelést. Aminek indokai egészen egyszerűek. A terv ugyanis az, hogy a jövőben ezen a szakaszon csak a Rácvárosi útról a Makay István út irányába lehet majd haladni. Mi, itt lakók azonban épp az ellenkező irányban találjuk az óvodát, az iskolát, a templomot, a fogorvost, a fodrászt, a kenyérboltot, egyéb üzleteket, stb. Ha a Bolgár köz egyirányú lesz, akkor mindezeket 2-3 kilométeres kerülővel tudjuk csak megközelíteni. Tehát az itt lakókat mindenképpen hátrányosan érintené a változás. 

Jó lenne, ha ezt a Biokom illetékesei és az önkormányzati képviselőnk is megértené! Arra kérjük őket, hogy hagyjanak fel ezzel a tervvel, értsék meg a kifogásainkat, és tegyenek meg mindent azért, hogy a Bolgár közben továbbra is kétirányú maradjon a forgalom. Miden egyéb elképzelés őrültség!  

Név és cím a szerkesztőségben

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!