Terjeszkedés

2024.08.08. 19:10

Féltik a füves területet a lakók - számol be róla olvasónk

Kertvárosi lakóként megdöbbenéssel fogadom - és hozzám hasonlóan még sokan mások is -, hogy a lakóhelyünk közelében lévő autókereskedés terjeszkedésbe kezdett.

Wald Kata

Fotó: New Africa

Amivel talán nem is lenne olyan nagy probléma, csak, hát a zöldterület rovására történik a bővítés. A füves részen, ahová sokan, a környéken lakók közül rendszeresen lejárunk sétálni, vagy a kutyát visszük le, illetve ahová voltak, akik a földlabdás karácsonyfáikat kiültették, egyszer csak kijelöltek egy nagyjából 900 négyzetméteres területrészt. Aztán kiderítettük, hogy az autókereskedés tervez bővítést errefelé. 

Amit nem is értünk, hogy miért a lakóházak felé, és miért nem az út irányába terjeszkednének, ahol kevésbé zavarnák a lakókat, de nem is ez a lényeg. Arra kerestük inkább a választ, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy ekkora zöldterületet elvesznek a közterületből, a lakóközösségtől. A Biokomnál érdeklődésünkre elmondták, hogy az érintett füves terület már évtizedek óta az autókereskedés tulajdona. Amit mi nagyon furcsának találunk, hiszen az olyan nehezen képzelhető el, hogy valaki évtizedeken keresztül hagyja, hogy a saját területét közterületként mások használják. Szeretnénk tisztán látni a kérdésben, illetve megtudni azt is, hogy mit terveznek oda telepíteni. 

Név és cím a szerkesztőségben

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!