Postabontás

2024.06.09. 07:40

Olvasónk szerint gazdát keres az alapítvány

A Budai Állomásnál lévő autóbuszpályaudvar melletti kis terecskénél már évek óta ott áll egy Tischler Ferenc szobrászművész alkotta Szent Borbála szobor, amelynél minden évben Borbála-napkor különböző társadalmi szervek elhelyezik a megemlékezés koszorúját.

Wald Kata

Az elmúlt napokban egy kétségbeesett cikkben szerettem volna a DN Postabontás rovatában felhívni azoknak – főleg bányamérnököknek – a figyelmét, akik ösztöndíjukat, diplomájukat és magas keresetüket a bányászatnak köszönhették a következőre: az alapítványok születésének időszakát éljük – lásd például Tüke -díj -, mégse találtam köztük egy embert sem, aki felvállalta volna a megtisztelő feladatnak, a Szent Borbála alapítványnak a megszervezését, kuratorium elnöki tisztségét, vezetését. Az eredeti szobor kicsinyített mását (18 cm) a művész elkészítette. Az elképzelés szerint ezt kellene odaajándékozni minden évben a Gyárvárosi templomban egy püspöki mise keretén belül annak a személynek, akit a kuratórium erre méltónak talál. Megjegyzés: a szobor költségeit az alapítvány adományokból kívánja előteremteni.

T. F.

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!