Megviselte az utasokat a baleset

Azt igazolták számomra, hogy ugyanaz az esemény mennyire más-más érzéseket, gondolatokat ébreszt a különböző emberben. 
2022. 11. 17-én férjemmel én is – valószínűleg – ugyanazzal az IC-vel utaztunk hazafelé, mint a levél írója. Abban egyetértek vele, hogy a vonat Dombóváron legalább háromnegyed órát állt és ezalatt valóban semmiféle tájékoztatást nem kaptunk a várakozás okáról. Végül egy rövid közleményben értesültünk a Sásdnál történt balesetről és a további teendőkről. 

Ezt követően kb. 20–30 perc várakozás után pótlóbusszal Godisáig, majd onnan vonattal jutottunk el Pécsre. Az, hogy bő 2 óra késéssel jutottunk haza, eltörpül a baleset és az érintett család tragédiája mellett. 
Meg kell jegyeznem, hogy az idő nagyon kedvező volt – eső, szél nem tette kellemetlenebbé a várakozást – a buszon és a vonaton pedig kellemes meleg volt. 

A tragikus baleset kapcsán végig arra gondoltam és gondolok még ma is, hány ember dolgozott a helyszínen és a logisztikai pontokon, hogy a sérültek a lehető leghamarabb kórházba kerülhessenek, közben pedig az érintett vonatok utasai hazajussanak, és a helyszínen újra helyreállhasson a közlekedés. (Mentősök, katasztrófavédők, tűzoltók, a Volán és a MÁV alkalmazottai.) Most nekik szeretném hálás szívvel megköszönni azt, amit értünk akkor és nap mint nap folyamatosan megtesznek. Kívánok nekik a néha embert próbáló munkájukhoz sok erőt, kitartást és minél kevesebb hasonló szomorú eseményt. 

Egy másik utas