MSZP

2 órája

Visszavonul a politikától a szocialista Horváth Csaba

Horváth Csaba több mint két évtizedes politikai pályafutása során két fővárosi kerületet is vezetett, bár nem túl nagy sikerrel. A politikai életnek búcsút mondó szocialista képviselő hosszan sorolta mintegy húsz év alatt a nevéhez fűződő eredményeket.

MW

Horváth Csaba visszavonul a politikai élettől

Forrás: MTI

Fotó: Soós Lajos

Szeptember utolsó napján véget ér a 2019-2024-es önkormányzati ciklus, ezzel pedig lezárul Horváth Csaba több mint két évtizedes politikai pályafutása. A júniusi választásokon csúfos vereséget szenvedő politikus – aki a zuglói polgármester-választáson csak a harmadik helyet tudta megszerezni – közleményben búcsúzott, amelyben hosszan sorolta, szerinte milyen eredmények fűződnek a nevéhez – olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Ezúton szeretném megköszönni e pillanatokat politikai szövetségeseimnek (és ellenfeleimnek), MSZP-s párttársaimnak, munkatársaimnak, a családomnak és a barátaimnak, de mindenekelőtt Önöknek: zuglói, II. kerületi, budapesti polgároknak. Aktív politikai pályafutásom a mai nappal véget ér, de a jövőben is maradok, ami mindig is voltam: a közélet iránt érdeklődő, konstruktív, kritikus és önkritikus budapesti polgár.

– írta közleményében a politikus.

Horváth Csaba – politikai pályáját megelőzően – kezdetben a Matávnál, majd üzletkötőként dolgozott, 1994-ben saját reklámügynökséget alapított. A Magyar Szocialista Pártba 1999-ben lépett be, majd gyorsan emelkedett a politikai ranglétrán. Előbb pártja fővárosi alelnöke, 2002-ben pedig országgyűlési képviselő lett, valamint – meglepetésre – megszerezte az addig jobboldali fellegvárnak számító II. kerület polgármesteri székét. 

A Magyar Nemzet teljes cikke IDE KATTINTVA olvasható!

Újabb baloldali politikus jelentette be a visszavonulását

„Ma nem csak a fővárostól, a politikai pályafutásomtól is búcsúzom. A Pest vármegyei közgyűlésben szerzett mandátumomról lemondtam, a DK-s tagságom a mai nappal megszűnik” – írta Bősz Anett a közösségi oldalán.

A DK színeiben politizáló liberális politikus 2022 óta volt Karácsony Gergely egyik helyettese, megbízatását azért kapta, mert Gyurcsány Ferenc számára kulcskérdés volt, hogy legyen egy DK-s főpolgármester-helyettes, így a listán parlamenti mandátumot szerző Gy. Németh Erzsébet helyét kapta meg Bősz Anett – írja a Magyar Nemzet.

Szeptember 30-val azonban lezárul a 2019–2024-es önkormányzati ciklus, és bár szerzett Bősz Anett mandátumot a Pest vármegyei közgyűlésben, inkább visszavonul a politikától.



 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában