Támogatás

2024.09.01. 14:42

A Nemzeti Tehetség Programot 3,4 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg idén

Idén 3,4 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg a Nemzeti Tehetség Programot, amelyben több ezer tehetséges fiatal kap támogatást –közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.

MW

Idén is több ezer tehetséges fiatal kap támogatást

Forrás: Nemzeti Tehetség Központ Facebook-oldala

Fotó: Zoli Bertli

Varga-Bajusz Veronika elmondta, a pályázatok beadási határideje július végén volt. 

Idén a műszaki, természettudományi, mérnöki, informatikai és a matematikai képzésekre fókuszáltak, hogy minél többen tanulhassanak tovább ezeken a területeken.

Az államtitkár kiemelte, ahhoz, hogy egy fiatal tehetség kibontakozhasson, szükség van olyan tehetségsegítő programokra, amelyeket különféle szervezetek, köznevelési és felsőoktatási intézmények, múzeumok, illetve kifejezetten tehetségsegítő szervezetek valósítanak meg, és a tanárokra, akik foglalkoznak a fiatalokkal.

A 16 éves Nemzeti Tehetség Programban eddig összesen 37 milliárd forintot fordítottak a fiatalok támogatására. Ebből körülbelül 19 milliárd forintot az adófelajánlásokból fedeztek, ezt az összeget az állam kiegészíti

– részletezte Varga-Bajusz Veronika.

A megújított programban idén 15 kategóriában pályázhattak a hazai és a határon túli tehetséges fiatalok, valamint a tehetséggondozó programokat megvalósító szervezetek. Az államtitkár ezzel összefüggésben példaként említette a Nemzet fiatal tehetségeiért ösztöndíjat és a STEM Akadémia elnevezésű tehetséggondozó programot.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában