Terrorizmus

2024.08.11. 16:28

Az ügyvédje szerint „csak vagánykodott” a Taylor Swift-koncert elleni tervezett támadás fő gyanúsítottja

MW

Rendőrségi jármű áll a bécsi Ernst Happel-stadion bejáratánál 2024. augusztus 8-án, miután terrorfenyegetés miatt előző este lemondták a három tervezett Taylor Swift-koncertet a rendezvény szervezői

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Max Slovencik

A 19 éves férfi 

azt állítja, hogy nem híve az Iszlám Állam terrorszervezetnek és nem tervezett merényletet az amerikai énekesnő rajongói ellen 

– erősítette meg Ina-Christin Stiglitz az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva.

Az ügyvéd állítása szerint a 19 éves az interneten akadt rá az Iszlám Állam eszméire, érdeklődött irántuk, de nem azonosult velük. Stiglitz ugyanakkor elismerte, hogy védence különböző hitszónokokat is követett a különböző közösségi platformokon.

A hatóságok a fiatal férfi elfogását követően még arról számoltak be, hogy átfogó beismerő vallomást tett és egyenesen dicsekedett elhatározásával.

Stiglitz úgy fogalmazott, hogy védence mindössze „vagánykodott”.

A robbanószert pedig egy interneten talált leírás alapján állította elő, kísérletezni akart vele, de legfeljebb az erdőben akarta kipróbálni a pokolgépet. Az ügyvédnő szerint védencének sosem állt szándékában embereket ölni.

 Azzal kapcsolatban, hogy a fő gyanúsítottnak több kése és más szúrófegyvere volt, a jogász azzal felelt, hogy „ezeket az Amazonon rendelte, mert megtetszettek neki”. Úgy fogalmazott, hogy a 19 éves védence nem terrorista, „hanem egy éretlen, tudatlan gyerek”.

A korábban hivatalosan nyilvánosságra hozott információk szerint az észak-macedóniai származású osztrák állampolgár gyanúsított hűséget fogadott az Iszlám Államnak, s július 25-én felmondott munkahelyén azt mondván, hogy még „nagy dolgokra” készül. Őrizetbe vételekr késeket, machetéket és robbanószert találtak nála, és a koncert helyszínéül szolgáló stadionnál akart vérfürdőt rendezni.

Két ismerősét, egy török-horvát gyökerekkel rendelkező 17 éves osztrák állampolgárt és egy 18 éves iraki férfit is őrizetbe vettek. A 17 éves gyanúsított a koncert tervezett helyszínéül szolgáló Ernst Happel stadionban dolgozott állványépítőként. Gerhard Karner belügyminiszter pénteken elmondta, hogy a 18 éves iraki férfi a fő gyanúsított ismeretségi körébe tartozik, és találkozott vele közvetlenül azelőtt, hogy utóbbit őrizetbe vették, de a merénylettervhez nem volt köze közvetlenül, bár ő is hűséget fogadott az iszlamistáknak.

Swift csütörtökön, pénteken és szombaton adott volna koncertet a bécsi arénában, de szerda este mindhárom fellépést lemondták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában