Orosz–ukrán háború

2024.08.27. 06:00

Figyelmezetett a NAÜ: a kurszki erőműnél fennáll a nukleáris incidens veszélye

916. napja tart a háború a szomszédunkban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

A NAÜ főigazgatója, Raffael Grossi nyilatkozik a sajtónak augusztus 27-én

Forrás: AFP

Fotó: TATYANA MAKEYEVA

Cseh államfő: Ukrajna támogatása ma a cseh kül- és biztonságpolitika legfőbb feladata

Csehország kül - és biztonságpolitikájában ma nincs fontosabb feladat, mint folytatni Ukrajna támogatását - jelentette ki kedden Prágában Petr Pavel államfő, amikor a Hradzsinban fogadta a cseh nagyköveteket. 

A cseh külpolitikának mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a nemzetközi környezetben továbbra is érvényesüljenek a megszokott szabályok, és ne érvényesülhessen az erősebb önkénye

 - mutatott rá a köztársasági elnök. 

"Az orosz agresszió megállítása és alapvetően a sikertelensége kiemelt érdekünk" - szögezte le az elnök. Úgy vélte, hogy Oroszország győzelme súlyos következményekkel járna nemcsak a cseh gazdasági és politikai életben, de például további komoly menekülthullámot is elindíthatna. 

Petr Pavel nagyra értékelte, hogy ebben a kulcsfontosságú kérdésben Csehországban sikerült fenntartani az egységes és érthető magatartást, és nemcsak a legfelsőbb politikai szinten. Külön kiemelte: a kormánykoalíciónak ebben a kérdésben sikerült megállapodnia az ellenzéki ANO mozgalommal, hogy Ukrajna sokoldalú támogatása, az igazságos és tartós békére való törekvés közös cseh érdek. 

Az Ukrajna elleni orosz agresszió arra is rámutatott - fejtette ki az elnök -, hogy milyen nagy fontossággal bírnak a szomszédokkal való konfliktusmentes kapcsolatok. "Nagy figyelmet szentelek ezért a jövőben is annak, hogy szomszédjaink megértsék: Csehország nyitott és megbízható partnerük. 

A cseh kül- és biztonságpolitika alappillére ugyanakkor változatlanul az ország aktív tagsága az Európai Unióban és a NATO-ban - hangsúlyozta a nagykövetek előtt Petr Pavel.

Ukrán főparancsnok: már mintegy hatszáz orosz hadifoglyot ejtettek a kurszki régióban

Az oroszországi kurszki régióban folytatott hadművelet augusztus 6-i kezdete óta Ukrajna 594 orosz katonát ejtett fogságba, és jelenleg több mint száz települést, azaz 1294 négyzetkilométert tart ellenőrzése alatt - közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka kedden az állami intézmények vezetőinek fórumán. 

A katonai vezető elmondta, hogy 

a kurszki műveletnek az volt egyik célja, hogy jelentős orosz erőket vonjanak el más irányokból, főként a Donyeck megyei Pokrovszk és Kurahove térségéből.

 "Jelenleg kijelenthetjük, hogy körülbelül 30 ezer orosz katonát vezényeltek át a kurszki térségbe, és ez a szám növekszik" - mondta. Mindazonáltal megjegyezte, hogy az oroszok Pokrovszknál még inkább erősítik csapataikat, és a leginkább harcra kész egységeiket ott vonták össze. 

Szirszkij szavai szerint a helyzet Pokrovszknál meglehetősen súlyos. "Az ellenség ott igyekszik kihasználni létszámbeli és fegyveres fölényét, aktívan használja tüzérségét és légierejét. A megszállók támadóműveleteit túlnyomórészt gyalogos rohamcsoportok hajtják végre" - fejtette ki. Elmondta, hogy

 az orosz erők megkísérlik ellenőrzésük alá vonni a Kosztyantinyivka és Pokrovszk közötti autópálya egy szakaszát, hogy elvágják az ukrán csapatok utánpótlását. 

Szerinte "ezért nagy árat fizetnek, mert az ukrán erők naponta mintegy háromszáz orosz katonát ártalmatlanítanak". 

A főparancsnok rámutatott: a kurszki hadművelet meghiúsította az oroszok azon tervét, hogy megszállják az Ukrajna északkeleti részében lévő Szumi megyét. Hangsúlyozta, hogy az ukrán csapatok folytatják előrenyomulásukat a kurszki régióban. 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon közölte, hogy

 négy ember meghalt, és 16-an megsebesültek Ukrajnában kedden, az újabb orosz rakéta- és dróntámadásban. 

Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka arról tájékoztatott a Telegramon, hogy keddre virradóan az orosz hadsereg tíz különböző típusú rakétával és 81 Sahid csapásmérő drónnal támadta meg Ukrajnát, ezek közül az ukrán légvédelem öt rakétát és hatvan drónt semmisített meg a levegőben.     Denisz Smihal miniszterelnök egy fórumon közölte, hogy hétfőn Oroszország első ízben vetett be ukrán elektromos alállomások ellen kazettás töltetű rakétákat, de a légvédelemnek köszönhetően minimális károkat okoztak. 

A kelet-ukrajnai Harkiv megye ügyészi hivatala arról adott hírt, hogy nap közben az orosz erők a régióban lévő Bohoduhiv települést ágyúzták, a támadásban életét vesztette egy 71 éves férfi, nyolcan - köztük egy 15 éves fiú és terhes nővére - megsebesültek. 

Az ukrán vezérkar legfrissebb, keddi összesítése szerint 

az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta a 610 ezret. 

Az ukrán erők hétfőn megsemmisítettek egyebek mellett 12 orosz harckocsit, 52 tüzérségi rendszert és 120 drónt.

Zelenszkij: Ukrajna létrehozta az első ballisztikus rakétáját

Ukrajna folytatja hadiipari komplexumának fejlesztését, és már elkészítette első ballisztikus rakétáját – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi sajtótájékoztatóján.

Megtörtént az első ukrán ballisztikus rakéta tesztje. Gratulálok a hadiipari komplexumnak ezért

– fogalmazott az államfő. Hozzátette: többet nem mondhat a rakétáról, de azért döntött ennek az információnak a nyilvánosságra hozatala mellett, hogy a közvélemény értékelhesse a védelmi vállalatoknál dolgozók „éjjel-nappal” folyó munkáját.

ZELENSZKIJ, Volodimir
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszél az Andrej Duda lengyel államfõvel és Ingrida Simonyte litván miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Kijevben 2024. augusztus 24-én Forrás: MTI/EPA Fotó: Szerhij Dolzsenko


 Zelenszkij elmondta, hogy az augusztus elején – Oroszország területén indított – kurszki hadművelet Ukrajna győzelmi tervének egyik pontja, és összefügg a második békecsúccsal. Szavai szerint csupán az emberek szűk köre tudott róla. 

Nagyon szűk kör tudott erről a műveletről, így sikereket értünk el" - emelte ki. Megjegyezte, hogy a műveletnek több célja is van, de mindegyiket egyelőre nem fedheti fel.

A kurszki hadművelet több dolgot hozott. Mindenekelőtt (az orosz erők) leállították Harkiv megye megszállását. Rendelkeztünk olyan információkkal, amelyek szerint a harkivi régióban, majd utána északon újabb ütközőövezetet akartak kialakítani. Konkrétumokat ugyan nem tudtunk, de a hírszerzésünktől és a partnerországok hírszerző szerveitől olyan információkat kaptunk, hogy az Oroszországi Föderáció tervei között szerepelhet Szumi és Csernyihiv megye megszállása. A kurszki hadművelet megoldotta ezt a kérdést, nem történt meg a szumi és a csernyihivi régió megszállása. Ráadásul jelentős számú orosz katonát győztünk le" – fejtette ki az elnök.

Zelenszkij hozzáfűzte, hogy a kurszki művelet összefügg a második békecsúccsal is, amelyet Ukrajna Oroszország képviselőinek részvételével szeretne megtartani. Mindazonáltal leszögezte, hogy a jelenlegi szakaszban nincs értelme a párbeszédnek Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mivel „az agresszor állam vezetője” nem akarja befejezni diplomáciai úton az Ukrajna ellen kirobbantott háborút. Ismételten hangsúlyozta: a kurszki művelet fő célja, hogy Oroszországot rákényszerítsék a háború leállítására.

Az elnök kitért arra, hogy a kurszki hadművelet megkezdésekor az orosz erők a harkivi és a zaporozzsjai irányokból mozdultak el, de Donyeck megyéből nem vonták vissza a csapataikat.

Közölte, hogy Ukrajna már elkészítette azt a tervet, amellyel győzelemmel zárhatja le a háborút, és ezt a tervet hamarosan bemutatja Joe Biden amerikai elnöknek, valamint Kamala Harris és Donald Trump elnökjelölteknek. 

Úgy igazságos, hogy ezt a tervet először az Egyesült Államok elnökének mutatom be. Rajta múlik ennek a tervnek a sikere, hogy megadják-e nekünk azt, ami ebben a tervben van, vagy sem. Szándékom szerint szeptemberben egy értekezleten bemutatom neki ezt a tervet. Szerintem az a helyes, ha Kamala Harrisnek és Donald Trumpnak is bemutatjuk, mert nem tudjuk, ki lesz az új amerikai elnök

– magyarázta.
 Zelenszkij közölte, hogy a hétfő hajnali nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadás visszaverésében részt vettek a nyugati partnerek által biztosított F-16-os vadászgépek is. 

Az F-16-osok nagyon jó eredményeket értek el. Ennek a hatalmas támadásnak a részeként F-16-osok segítségével lelőttünk több rakétát és drónt

– mondta az elnök, hozzátéve, hogy Ukrajnának egyelőre nincs elegendő F-16-osa, és még pilótákat is ki kell hozzájuk képezni.

Hétfőn az ukrán légierő parancsnokának közlése szerint Oroszország 236 légitámadó fegyvert vetett be Ukrajna ellen, az ukrán légvédelem 102 rakétát és 99 csapásmérő drónt semmisített meg.

NAÜ: a kurszki erőműnél fennáll a nukleáris incidens veszélye

Fennáll a nukleáris incidens veszélye a kurszki atomerőműnél – jelentette ki Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, miután kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő létesítményt.

Itt most fennáll egy nukleáris incidens veszélye

– mondta Grossi újságíróknak, hozzátéve, hogy az erőmű megtekintése során dróntámadások nyomait látta.

Ma elmondták nekem, hogy több esetben is dróntámadás érte a területet (a kurszki atomerőmű területét), a létesítményeket. Én, az erőműben járva, láttam ezeknek a támadásoknak a nyomait

– mondta.

Egészében véve az a tény, hogy az atomerőműtől néhány kilométerre harci cselekmények zajlanak, nagy aggályokat, nyugtalanságot kelt a biztonsági rendszerrel kapcsolatban

– tette hozzá.

Grossi hangsúlyozta, hogy a NAÜ az egész világon felelős a nukleáris biztonsági és védelmi rendszer fenntartásáért a nukleáris létesítményekben. Mint mondta, ezért fogadta el Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívását és látogatott el a kurszki atomerőműbe csoportjával, hogy személyesen értékelje a helyzetet és az orosz kollégákkal együtt találjon megoldásokat. 

A NAÜ főigazgatóját a nap folyamán fogadta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

Putyin elnök csütörtökön jelentette be, hogy Ukrajna megkísérelt dróncsapást mérni a kurszki atomerőműre.

Az erőmű sajtószolgálatának közleménye kedden idézte Vadim Jeleckih személyzeti igazgatóhelyettest, aki szerint az orosz szakszolgálatok minden biztonsági intézkedést meghoznak a létesítmény maximális védelme érdekében, és hogy urai a helyzetnek, az üzemi körülményeket ellenőrzés alatt tartják. 

Artyom Sarov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma tájékoztatáspolitikai osztályának igazgatóhelyettese közölte, hogy a kurszki régióban a háttérsugárzás normális.

Kijev új drónjával az orosz repülőtereket támadná 

Ukrajna bejelentette, hogy van egy új, nagy hatótávolságú fegyvere, amellyel mélyen Oroszországon belül képes csapást mérni. Ezzel Ukrajna megoldja azt a gondját is, hogy nem kell engedélyt kérni a nyugati fegyverek Oroszországon belüli bevetésére. A fegyver a rakéta és a drón saját tervezésű kombinációja – írja a Magyar Nemzet.

A további részletekért kattintson ide

Repülőterekre mért csapásokról és Orlivka elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi tárca

Nagy hatótávolságú precíziós légi indítású fegyverekkel, köztük Kinzsal hiperszonikus rakétákkal mért csoportos csapást az orosz hadsereg, és elfoglalta a donyecki régióban lévő Orlivka települést – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.

A moszkvai katonai tárca keddi hadijelentése értelmében az orosz erők az elmúlt nap folyamán a hatból négy frontszakaszon nyomultak előre Ukrajnában, és visszavertek hét ellenrohamot. A közlemény szerint az ukrán hadseregnek csaknem 2150 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán a „különleges hadművelet” övezetében.

A RIA Novosztyi hírügynökség az oroszbarát ellenállásra hivatkozva azt írta, hogy Krivij Rih városban találat ért egy szállodát, ahonnan 15 sebesült angol ajkú tanácsadót szállítottak el kezelésre katonai mentők.

A védelmi minisztérium az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett egyebek között két harckocsit - az egyik egy német Leopard volt -, tíz páncélozott harcjárművet, négy nyugati gyártmányú 155 milliméteres vontatott és egy önjáró tarackot, négy Tocska-U harcászati rakétát, továbbá 31 drónt.

Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó közölte, hogy „komoly, de ellenőrzés alatt álló” helyzet alakult ki a határon, ahol az ukrán erők kedden ismét megkíséreltek betörni. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.

A NAÜ főigazgatója fekereste a kurcsatovi atomerőművet

Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója kedden az Ukrajnával határos Kurszk megyében felkereste a Kurcsatovban működő nukleáris erőművet, amelyre Vlagyimir Putyin elnök csütörtöki bejelentése szerint Ukrajna megkísérelt dróncsapást mérni.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) kedden közölte, hogy büntetőeljárást indított Nicholas Connolly, a Deutsche Welle és Natalja Nagorna, az 1+1 ukrán tévécsatorna tudósítója ellen, amiért a határt illegálisan átlépve Kurszk megyében az ukrán ellenőrzés alá került Szudzsából tudósított. Oroszországban augusztus 17. óta hét külföldi újságíró ellen indult büntetőeljárás hasonló címen.

Emberek az orosz légicsapások elől egy légvédelmi óvóhelyként is használt kijevi metróállomáson 2024. augusztus 26-án 
Fotó: Danilo Antonyuk / Forrás:  MTI/EPA

Erre szórna el dollárszázmilliókat Ukrajna

Ukrajna energiaügyi miniszterének nagy terve van: jó pár százmillió dollárért venne orosz VVER-1000 atomreaktorokat Bulgáriától, hogy stabilizálja az ország támadás alatt álló energetikai rendszerét – írja a Mandiner a Politico cikkére hivatkozva. Herman Haluscsenko ugyanakkor váratlan problémába ütközött:

az ötlet még Volodimir Zelenszkij elnök pártjának, a Nép Szolgájának sem tetszik.

A két bolgár reaktor megvásárlását és a hmelnickiji erőműbe való beépítését a kormánypárt képviselői azért nem támogatják, mert szerintük vannak az oroszok által bombázott áramhálózat stabilizálásának gyorsabb módjai is, például az átállás a megújuló energiára. Emellett kételyeik vannak azzal kapcsolatban is, milyen gyorsan lehetne a Bulgária által tíz éve beszerzett reaktorokat üzembe állítani. De – ukrán képviselők lévén – azzal is számolnak, hogy

a költségek felfúvódnak és megnyitják a kaput a korrupció előtt.

A Nép Szolgája képviselőinek ellenkezése miatt a kormány egyelőre nem tudta elfogadni a reaktorok megvásárlásához szükséges törvényjavaslatot, ehhez ugyanis nem volt kellő támogatása a Verhovna Radában. A brüsszeli lapnak nyilatkozó Andrij Zsupanin parlamenti képviselő szerint „rendkívül ritkán” szenved ilyen vereségeket Zelenszkij elnök.

További részletekért kattintson.

A Dnyipropetrovszki terület kormányzóságának felvételén mentőalakulatok tagjairól egy orosz légicsapásban megsemmisült szálloda romjai között a dél-ukrajnai Krivij Rihben 2024. augusztus 27-én hajnalban. A támadás következtében két ember életét vesztette, öten megsebesültek
Forrás: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki terület kormányzósága

Oroszország több hullámban indított rakéta- és dróntámadásokat

Oroszország keddre virradóra több hullámban indított rakéta- és dróntámadásokat, amelyek több ukrán régiót vettek célba, legalább négy ember meghalt – közölte az ukrán hadsereg.

Két ember akkor halt meg, amikor egy szállodát ért találat a közép-ukrajnai Krivij Rihben – közölték regionális tisztségviselők. További két ember a Krivij Rihtől keletre fekvő Zaporizzsja városa elleni dróntámadásban vesztette életét.

Szerhij Lisak, a Krivij Rihet magában foglaló Dnyipropetrovszki terület kormányzója a Telegramon azt írta, hogy két civil még mindig a Krivij Rih-i szálloda romjai alatt van, a támadásban öten megsebesültek. Hozzátette: hat üzlet, négy magasház és nyolc autó is megrongálódott.

Zaporizzsjában két ember meghalt és négy megsebesült az éjszaka folyamán – közölte Ivan Fedorov, a zaporizzsjai régió kormányzója ugyancsak a Telegramon.

A kijevi régió légvédelmi rendszerei az éjszaka folyamán többször is működésbe léptek, hogy megsemmisítsék az ukrán fővárost célzó rakétákat és drónokat – számolt be a régió katonai adminisztrációja a Telegramon.

A Reuters hírügynökség szemtanúi beszámolók alapján azt írta, hogy legalább három robbanás volt az éjszaka folyamán Kijevben.

Hétfőn Oroszország több mint 200 rakétával és drónnal támadott ukrajnai célpontokat, aminek következtében legalább hét ember meghalt, és károk érték az energetikai infrastruktúrát.

A kedd hajnali támadások mértéke és teljes hatásuk nem volt azonnal ismert, de az ukrán légierő közölte, hogy több dróncsoport indítását, valamint Tu–85-ös stratégiai bombázók és MiG–31-es szuperszonikus elfogó repülőgépek orosz repülőterekről történő felszállását észlelte.

Krivij Rihben, Kijevben és Ukrajna középső és keleti régióiban az éjszaka nagy részében, hétfőn este nyolc órától kezdve légiriadó volt érvényben.

Az orosz védelmi minisztérium 2024. augusztus 22-én közreadott képén orosz Tor–M2-es légvédelmi rakétarendszer egy nem megnevezett ukrajnai helyen
Forrás: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Akár 600-700 kilométer is lehet hatótávolsága az új ukrán fegyvernek

Ukrajna azt állítja, hogy van egy új, nagy hatótávolságú fegyvere, amellyel mélyen Oroszországon belül képes csapást mérni. Ezzel Ukrajna megoldja azt a gondját is, hogy nem kell engedélyt kérni a nyugati fegyverek Oroszországon belüli bevetésére. A fegyver rakéta és a drón saját tervezésű kombinációja – írja a Magyar Nemzet.

Rakéta csapódott egy ukrán szállodába

Egy orosz rakéta csapódott be augusztus 26-án késő este egy Krivij Rih-i szállodába – közölte a város katonai közigazgatásának vezetője, Oleksandr Vilkul, írja az Origo.

Kezdetben arról számoltak be, hogy egy nő meghalt, négy másik pedig megsérült, és kórházba szállították őket. A halálos áldozatok száma mostanra kettőre emelkedett, amit Jevhen Szitnyicsenko, a kerületi katonai vezetője a Telegramban megerősített.

Magyarország segít

Az ukrán–magyar határszakaszon 6056-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 8404-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.

A beléptetettek közül a rendőrség 38 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.

Nekik eddig kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében – olvasható a közleményben.

Ez történt hétfőn:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában