Sok a kérdés

2024.08.29. 08:11

Kénytelen lesz lemondani a korrupcióval gyanúsított DK-s polgármester?

ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint nincs olyan jogi kiskapu, amely lehetővé tenné, hogy a letartóztatásban lévő Kiss László a börtönből tegye le októberben a polgármesteri esküjét.

MW

Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Nagyon úgy tűnik, nincs más út a korrupciós botrányban nyakig elmerülő Kiss László óbudai DK-s polgármester előtt, csak a lemondás. A Gyurcsány-párti politikus letartóztatását szeptember 16-ig rendelték el, s nagy esély mutatkozik arra, hogy a határidőt a bíróság meghosszabbítja. A szerteágazó ügy ugyanis a nyomozati szakaszánál tart, Kiss helyettese, Czeglédy Gergő alpolgármester pedig már több hónapja letartóztatásban van.

– Amennyiben a III. kerület új képviselő-testülete október 15-ig nem alakul meg, akkor adott esetben a grémiumot az alaptörvény-ellenes működés okán az Országgyűlés feloszlatja, s e határozattal a polgármesteri tisztség is törvény alapján megszűnik – jelentette ki a Magyar Nemzetnek ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Kiss Lászlóék persze megpróbálkozhatnak különböző fogásokkal, amilyen például a letartóztatásban tett eskütétel, ám ennek jogszerűsége kétséges. – Szakértők szerint kérdések merülnek fel az eskütétellel kapcsolatos személyes polgármesteri jelenlét kötelezettsége kapcsán, valamint arról, hogy letartóztatásban lévő megválasztott polgármester tehet-e írásban javaslatot az alpolgármesterek személyére, illetve ezt elfogadhatja-e a képviselő testület – fejtette ki ifj. Lomnici Zoltán, hozzátéve, hogy a szakmai döntés a kormányhivatal kompetenciája e körben.

Az alkotmányjogász arra is felhívta a figyelmet, hogy az eskütétel kapcsán a személyes, fizikai jelenlét követelménye a vonatkozó alkotmánybírósági határozatból is levezethető. 

– Noha az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata alapján a polgármester akadályoztatása esetén a korelnök hívja össze és vezeti a képviselő-testület alakuló ülését, a testület alaptörvény-ellenes működését eredményező helyzetet ez a helyettesítési jogkör nem tudja feloldani – mutatott rá a szakember.

Ifj. Lomnici Zoltán kitért arra is, hogy a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény szerint a képviselő-testület – minősített többséggel hozott határozata alapján – közigazgatási pert is indíthat a polgármester ellen sorozatos törvénysértő tevékenysége, illetve mulasztása miatti jogi felelősségének megállapítása iránt, a polgármester tisztségének megszűnése érdekében.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában