Iskolakezdés

2024.08.29. 10:37

Hétmilliárd forintos program indul rászoruló családok megsegítésére

Mintegy hétmilliárd forintos program indul az iskoláskorú gyermeket nevelő rászoruló családok megsegítésére; a projektben hat tanéven keresztül biztosítanak ingyenes tanszercsomagot 1-8. évfolyamos rászoruló tanulóknak a hátrányos helyzetű járásokban – írja az MTI.

MW

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

A projektnyitót csütörtökön tartották a XIII. kerületi Pannónia Német Nemzetiségi Kétnyelvű és Angol Nyelvet Oktató Általános Iskolában.

Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a sajtótájékoztatón emlékeztetett rá:

Magyarországon 16 éves korig tankötelezettség van, és az óvodáztatás, iskoláztatás kapcsán az államnak és a családoknak is van feladata, felelőssége, kiadása, az állam pedig próbálja enyhíteni a családok terheit.

Mint mondta, ezért vezették be 2013-ban az állami tankönyvellátást, a kormány emellett családtámogatással, adókedvezményekkel segíti a gyermeket nevelőket, ami jelentős anyagi segítség. Hozzátette: vannak azonban olyan családok, ahol ezen támogatások ellenére is nehézséget jelent a felszerelés beszerzése, ezért európai uniós és hazai forrásból minden évben biztosítanak a tanulók jelentős részének tanszercsomagot.

Közölte: a most induló projektben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben (rgyk) részesülő gyermeket nevelő családoknak biztosítanak tanszercsomagot európai uniós és magyar költségvetési forrásból, ebben a tanévben 84 ezer tanulónak.

Fülöp Attila, a BM gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta:

az Országgyűlés 40 százalékkal megemelte azt a jövedelemhatárt, ami alatt jár a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, így kibővítette a jogosultak körét. Elmondta azt is, a tanszercsomagokat a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Főkefe munkatársai készítették és állították össze.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta: a projektet a központ valósítja meg, és a tankerületek segítik a tanszercsomagok eljuttatását a rászorulóknak.

A projektet ismertetve elmondta, a 2024/2025-ös tanévtől kezdve, hat tanéven keresztül, 6,9 milliárd forintból 430 ezer tanszercsomagot osztanak szét, ebben az évben 84 314-et. Hozzátette: a projektben elsősorban a kedvezményezett településeken élő, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők kapják a tanszercsomagokat, de azok a gyermek is megkapják, akik nem ezeken a településeken élnek, de részesülnek az rgyk-ban.

Az évfolyamonként eltérő csomagokat gyakorló pedagógusok állították össze, és a csomagok tartalmát évente felülvizsgálják.

A projekt az Európai Szociális Alap Plusz és a magyar költségvetés társfinanszírozásában valósul meg, az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Plusz keretében.

Országos ösztöndíjpályázatot hirdet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat általános iskolásoknak

Országos ösztöndíjpályázatot hirdet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a 2024/2025-ös tanévre hátrányos helyzetű, tehetséges, az általános iskola 2., 3. osztályos kitűnő vagy jeles tanulóinak.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat azt közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy akinek tartósan kitűnő a tanulmányi eredménye, akár felsőfokú tanulmányai végéig is megkaphatja a támogatást.

A pályázatokat szeptember 30-ig lehet postára adni a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, 1066 Budapest, Teréz krt. 24. címre, a jelentkezési űrlap elérhető a gyermekmentő szolgálat honlapján (www.gyermekmento.hu).

A pályázat célja a rossz anyagi körülmények között élő (családjában az egy főre jutó átlagjövedelem havonta nettó 55 000 forint alatt van a családi pótlékot is beleértve), szociálisan hátrányos helyzetű, de kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása – írták.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában