Fontos célkitűzés

2024.08.10. 17:37

Gyopáros Alpár a Magyar falu program fejlesztései a helyben maradást ösztönzik

A Magyar falu program fejlesztéseinek célja, hogy a beruházások nyomán növekedjen az életszínvonal és a népességszám is a falvakban; a Győr-Moson-Sopron vármegyei Magyarkeresztúron a program indulása óta mintegy 184 millió forintnyi fejlesztés valósult – mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa szombaton a település falunapján.

MW

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa

Forrás: MTI

Fotó: Lehoczky Péter

Gyopáros Alpár, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, hangsúlyozta,

 a Magyar falu program egyik kiemelt célja már az indulásakor is az volt, hogy megállítsák a magyar falvakban a népességszám csökkenését.

Nagyon sok kistelepülés van Magyarországon, amelyek népességszáma olyan ütemben csökkent az elmúlt évtizedekben vagy fél évszázadban, ami azt a kockázatot rejtette magában, hogy belátható időn belül sok falu elnéptelenedik

– fogalmazott.

Hozzátette: Magyarkeresztúrnak valamivel több, mint félezer lakosa volt, ami az elmúlt két évtizedben négyszáz környékére csökkent, vagyis a lakosság mintegy 25 százalékát elvesztette. 

A Magyar falu program indulása óta viszont újra közelít az ötszázhoz a népességszám, ami mutatja, hogy van értelme ennek a munkának.

Gyopáros Alpár szólt arról, hogy a közelmúltban értékelték a programot. 

„Megerősítette a hitünket abban, hogy van értelme annak, amit csinálunk”, így a program folytatódni fog - fogalmazott.

A fejlesztési program a formájában is jó, mert nem „egy budapesti irodában egy tisztviselő találja ki, hogy mire van szüksége a kistelepüléseknek, hanem intenzíven járjuk az országot, találkozunk a helyiekkel és megkérdezzük, hogy mire van szükségük” annak érdekében, hogy a lakosságot helyben maradásra ösztönözzék – mondta.

Kiemelte: egyik pályázati cél sem olyan, amit ne a falvak kértek volna. A falujárást azért is folytatják, mert az élet újabb kihívásaira folyamatosan reflektálni szeretnének – tette hozzá.

Gyopáros Alpár az MTI-nek elmondta, hogy Magyarkeresztúron óvodafejlesztésre több ütemben 34,3 millió forintot fordítottak, a közösségi teret három ütemben fejlesztették csaknem 80 millió forintból, falubuszt szereztek be 14,5 millió forint értékben, emellett fejlesztették a kisboltot, a temetői infrastruktúrát és támogatták a helyi civil szervezetek munkáját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában