Lesz miből mulatni

2024.07.18. 06:24

Magyar Péternek jól jött a pénzes európai parlamenti állás

Noha sokáig az ellenkezőjét állította, végül mégis beült az EP-be - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője sajtótájékoztatót tart Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

– Mi mindig értetek fogunk dolgozni a nap 24 órájában és a hét 7 napján. […] Nem mindegy, hogy az ember a nap 24 óráját munkával tölti, vagy egyébként teniszezik kint Brüsszelben, vagy egyébként klubokba meg bárokba jár. Erre is tudok példát mondani. Én nem így fogom múlatni az időt – mondta Magyar Péter, amikor bejelentette, hogy korábbi állításával szemben felveszi az uniós képviselői mandátumot.

A bejelentéssel a Tisza Párt alelnöke egyrészt gyakorlatilag elismerte, hogy végighazudta a választási kampányt, hiszen folyamatosan azt ismételgette, hogy nem kell neki a pénzes uniós állás. Másrészt érdekes a nyilatkozat időpontja is. 

A bulizás elleni szólamait ugyanis Magyar június 18-án fogalmazta meg, három nappal később viszont a nyakánál fogva dobták ki egy hazai diszkóból, mert botrányt okozott. Az Ötkert nevű elit szórakozóhelyen Magyar erősen ittas állapotban fiatal lányoknak tett ízléstelen megjegyzéseket, s előfordult, hogy szexuális ajánlatot is

- idézi fel a lap.

Magyar Péter fent vázolt életviteléhez nyilván sok pénz kell, ezért jól jött számára az európai parlamenti pozíció és az ezzel járó magas jövedelem.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában