Közel-keleti konfliktus

2024.07.28. 08:25

Eltemették a szombati libanoni rakéta tizenegy gyermek áldozatát

Az izraeli–palesztin háború 296. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Gyászolók vesznek végső búcsút rakétatámadásban elhunyt hozzátartozóiktól

Forrás: MTI/AP

Fotó: Leo Correa

Tűzszüneti megállapodásról tárgyaltak magas rangú amerikai, izraeli, katari és egyiptomi tisztségviselők Rómában

William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója David Barneával, az izraeli külföldi hírszerző szolgálat, a Moszad vezetőjével, valamint Muhammad bin Abdul Rahman asz-Száni katari miniszterelnökkel és Abbász Kamellel, az egyiptomi hírszerzés vezetőjével egyeztett.

Az izraeli kormányfő hivatalának közleménye további részletek említése nélkül közölte, hogy Barnea időközben már vissza is tért Izraelbe, s a felek az elkövetkezendő napokban folytatják a megbeszéléseket.

Az Izrael és a Gázai övezetben aktív Hamász terrorszervezet háborújában az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom próbál közvetíteni. A tárgyalások ugyanakkor hónapok óta nagyon lassan haladnak, s május óta Joe Biden amerikai elnök több fázisból álló békejavaslatára összpontosítanak, amely végeredményben tartós tűzszünetet és túszcserét tartalmaz.

A Biden-terv első lépcsőben egy hathetes fegyvernyugvást ír elő, aminek során a Gázai övezetbe hurcolt túszok egy bizonyos csoportját elengednék a szélsőségesek. Izraeli hatóságok szerint a Hamász kezén 115 túsz lehet, akik közül azonban többen már életüket veszthették. Az izraeli túszokért cserébe Izraelben őrizetbe vett palesztinok szabadulhatnának. Második lépcsőben a harcokat tartósan beszüntetnék és a maradék foglyokat is elengednék. Utolsó lépcsőben pedig megkezdődne a komoly háborús pusztítást szenvedett Gázai övezet újjáépítése.

Eltemették a szombati libanoni rakéta tizenegy gyermek áldozatát

Eltemették a Golán-fennsík Madzsdel Samsz nevű drúz falujában a szombati libanoni rakéta tizenegy gyermek áldozatát, egy gyermeket később helyeznek örök nyugalomra – jelentette a Kan közszolgálati rádió vasárnap Izraelben.

Este összeül Izraelben a biztonságpolitikai kabinet, hogy a libanoni síita Hezbollah milícia szombati gyilkos rakétatámadására adandó válaszról döntsön. A ynet hírportál szerint

nemzetközi nyomás nehezedik Izraelre, hogy olyan mérsékelt ellentámadást hajtson végre, amely nem sodorja átfogó, regionális háborúbaa térséget. 

Libanonban kiürítették a Hezbollah intézményeit, miután Herci Halevi vezérkari főnök kijelentette: „kemény csapást mérünk a Hezbollahra, eltökélt szándékunk, hogy visszahozzuk az északi részek lakóit otthonaikba”. Joáv Galant izraeli védelmi miniszter azt mondta, a Hezbollah „súlyos árat fog fizetni tetteiért”.

Gyászolók vesznek végső búcsút rakétatámadásban elhunyt hozzátartozóiktól a Golán-fennsíkon fekvő Madzsdel Samsz nevű drúz faluban 2024. július 28-án
Fotó: Atef Szafadi / Forrás: MTI/EPA

Szombaton kora este egy Libanonból kilőtt, iráni gyártmányú rakéta megölt tizenkét, és megsebesített közel negyven tíz és húsz év közötti gyermeket és fiatalt a Golán-fennsíkon fekvő Madzsdel Samsz nevű drúz falu futballpályájánál.

Szijjártó Péter: Magyarország határozottan elítéli a Hezbollah újabb rakétatámadását Izraellel szemben

Magyarország határozottan elítéli a Hezbollah újabb rakétatámadását Izraellel szemben, amelyben különösen fájdalmas módon sok gyermek is áldozatul esett – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közzétett Facebook-bejegyzésében.

Az ilyen támadások jelentősen megnövelik egy országhatárokon átívelő, az egész Közel-Keletet lángba borító háború kirobbanásának kockázatát. A mostani globális biztonsági helyzetben egy közel-keleti háború kirobbanása drámai hatásokkal járna, ezért a nemzetközi közösségnek, ha valamikor, hát most meg kell sokszoroznia az erőfeszítéseit annak érdekében, hogy továbbra is elkerülhető legyen a közel-keleti válság eszkalációja

– fogalmazott Szijjártó Péter.

Lavrov: lehetetlen teljesen elpusztítani a Hamászt, ahogy Netanjahu izraeli kormányfő gondolja

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a Hamász palesztin szervezet teljes megsemmisítését tartja a Gázai övezetbeli tűzszünet egyik legfontosabb előfeltételének, de ez a feladat irreális – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki malajziai látogatását követően nyilatkozott újságíróknak.

 

A politikus szavait vasárnap idézte az orosz TASZSZ hírügynökség. Lavrov kifejtette:

Egyelőre nincs kilátás a vérontás befejezésére. Az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu a tűzszüneti felhívásokra azt válaszolta, addig nem hagyja abba (a támadásokat), amíg teljesen el nem pusztítja a Hamászt. Véleményem szerint – és ezt az álláspontot sok kollégám is osztja – irreális feladat teljesen elpusztítani egy létező szervezetet, amely elegendő lehetőséggel és támogatással rendelkezik, többek között a muzulmán világban is.

Az orosz külügyi tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy

egyes országok új kompromisszumos javaslatokat próbálnak kidolgozni, amelyek az erőszak fokozatos megszüntetését irányozzák elő, „tekintettel arra, hogy Izrael elutasítja az azonnali tűzszünetet”.

Egyes arab országok, Egyiptom, Katar együtt az amerikaiakkal, valamint az izraeliekkel folytatnak találkozókat. A palesztinok sincsenek kizárva a folyamatból, amely végső soron a sorsukat hivatott meghatározni. Ebben a helyzetben Oroszország továbbra is segíteni fogja a palesztin egység helyreállítását – hangsúlyozta Szergej Lavrov.

Izrael kiterjedt légicsapásokkal felelt Libanonban a Hezbollah szombati rakétatámadására

Az izraeli légierő Libanonban több helyszínen, kiterjedt légicsapásokkal felelt a Hezbollah libanoni síita szélsőséges szervezet szombati, tizenkét halálos áldozatot követelő rakétatámadására – jelentette a katonai rádió vasárnap reggel.

Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap a Hezbollah több célpontjára csapott le, az ország keleti részén fekvő Baalbek településtől nyugatra, Libanon mélyén is, nem csak az izraeli határ szomszédságában, Dél-Libanonban – jelentette az IDF szóvivője.

A kitűzött célpontok között fegyverraktárak és a terrorista infrastruktúra építményei szerepeltek Csabriha, Bordzs el-Csmali, el-Bika, Kfarkela, Rab-el-Talatín, Hiam és Tair Harfa térségében.

Madzsdel Samsz, 2024. július 28. Rendőrök és helyiek a Golán-fennsíkon fekvő Madzsdel Samsz nevű drúz falu közepén elhelyezkedő futballpálya mellett, ahová egy Libanonból kilőtt rakéta csapódott be 2024. július 27-én
Fotó: Leo Correa / Forrás: MTI/AP

Az éjszakai rakétatámadások azonban még nem a Herci Halevy vezérkari főnök megígérte súlyos válaszlépést jelentik, annak meghatározásával megvárják az egyesült államokbeli látogatásáról visszatérő Benjámin Netanjahu miniszterelnököt, majd a vezetésével összeülő biztonságpolitikai kabinet döntéseit.

Szombaton kora este egy Libanonból kilőtt rakéta csapódott be a Golán-fennsíkon fekvő Madzsdel Samsz nevű drúz falu közepén elhelyezkedő futballpályára, amely megölt tizenkét, tíz és húsz év közötti gyermeket és tizenévest, és megsebesítette a helyi ifjúsági meccs további harmincnyolc résztvevőjét, játékosokat és nézőket.

Az IDF szakértői megállapították, hogy a támadást Falak 1-es, legalább ötven kilogramm robbanóanyagot hordozó, iráni gyártmányú rakétával hajtották végre, amely Libanonban csak a Hezbollah birtokában van.

Ez történt szombaton:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában