Az Igazság órája

2023.12.02. 12:35

Döbbenet: Ukrajna lenne a liberális-globalista mintaállam? (videó)

Zelenszkij ukrán elnök már a nyugati sajtó szerint is teljesen elhasználódott, politikai értelemben.

MW

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök interjút ad az Associated Press amerikai hírügynökségnek egy harkivi bunkerben 2023. november 30-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Efrem Lukackij

Ha az Európai Unió tagjává válik Ukrajna, akkor a közösség egyértelműen elköteleződik háborús célok támogatása mellett – jelentette ki Az Igazság órájában, az Alapjogokért Központ és a Hír FM közös műsorában Dornfeld László. Tehát innentől kezdve az a békemisszió, ami az EU alapja volt, az odavész – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ vezető elemzője.

Az Európai Bizottság jelentésében azt emelték ki, hogy mekkora előrelépést tett Ukrajna a korrupció elleni küzdelemben, ezzel szemben Jean-Claude Juncker, a bizottság korábbi elnöke azt mondta, hogy Ukrajna egy velejéig korrupt ország, és viccnek nevezete azt, hogy az EU egyáltalán fontolgatja, hogy felvegye a tagállamok közé – idézte Lajkó Fanni, az Alapjogokért Központ elemzője. Úgy vélte: a csatlakozási tárgyalások megkezdése egyfajta bíztatás lehet a háborúban álló országnak, de amikor a csatlakozásról beszélünk akkor nem vehetjük egy kalap alá Ukrajnával a Nyugat-Balkán országait (akikkel már folynak a tárgyalások).

Lajkó Fanni szerint a progresszív Nyugat és a Soros-hálózat úgy tekint Ukrajnára, mintha egy „tiszta lap” lenne. A lakosság nagy része elvándorolt, háború dúl, instabilitás és bizonytalanság van. Úgy gondolják, hogy ők majd stabillá teszik ezt az országot, a saját szabályaik szerint. Az üres lapot most ők akarják megírni, ők akarják kialakítani az új társadalmi berendezkedést, értékrendet. Ukrajnából egy liberális, globalista mintaállamot szeretnének építeni. Ez a folyamat már elindult, ezt jelzi Alex Soros Kijevben tárgyalássorozata – fejtette ki az elemző.

Dornfeld László felhívta a figyelmet arra, hogy a nyugati sajtó legutóbbi írásaiból Volodomir Zelenszkij ukrán elnökről egy olyan kép rajzolódik ki, mint a Bukás című film jelenetei: a nagy vezető a bunkerben delirál arról, hogy milyen ellentámadással hol fogja megváltoztatni a háború menetét. Úgy vélte: ez annak a jele, hogy Nyugaton is látják már azt, hogy vele nem lehet békét kötni, nélküle kell megtervezni Ukrajna jövőjét.

Az Igazság órája itt tekinthető meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában