Titkos akció robbantotta ki a második világháborút

Az európai közvélemény kétségek és remények között hánykolódva várta, hogy elmúljon végre e vészterhes nyár – írja az Origo.

„A viszálynak egyáltalán nem Danzig a tárgya. Ki kell terjesztenünk életterünket kelet felé...

következésképp szóba sem jöhet, hogy Lengyelországot megkíméljük, nincs más választásunk, mint hogy az első adandó alkalommal megtámadjuk... Háború lesz.”

- részlet Adolf Hitler 1939 május 23-án a Wehrmacht vezérkari főnökeinek elmondott titkos beszédéből

Hitler mindenáron háborút akar a „lagymatag béke” helyett

Miután Adolf Hitler a négyhatalmi müncheni paktumot felrúgva 1939. március 14-én megszállta Csehszlovákiát, Neville Chamberlain brit miniszterelnök – belátva az addigi megbékéltetési politikájának totális kudarcát – bejelentette, hogy Nagy Britannia és Franciaország Lengyelország mellé áll a Harmadik Birodalommal kialakult politikai konfliktusában.

Az elmúlt évek sikereitől magabiztossá vált Hitlert azonban egyáltalán nem ijesztette meg Chamberlain bejelentése,

sőt, még az addiginál is agresszívabb diplomáciai hadjáratba kezdett Varsóval szemben. A Führer ugyanis Csehszlovákia megszállása után végre elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy a lengyel kérdést is „rendezze”.

A versailles-i békeszerződés a többségében németek lakta balti-tengeri kikötővárost, Danzigot (ma: Gdansk) egyfajta területenkívüliséggel rendelkező szabadvárossá tette, Lengyelország számára pedig úgy biztosított tengeri kijáratot, hogy ezzel Kelet-Poroszországot elvágta az anyaországtól.

Hitler a birodalmi kormány nevében a német többségű Danzig átadását, valamint a Reich és Kelet-Poroszország közötti, lengyel területen áthaladó autópálya megépítésének tudomásulvételét követelte Varsótól.

Hogy mindennek kellő nyomatékot adjon, április 28-án bejelentette az 1934-ben megkötött német-lengyel megnemtámadási szerződés, valamint az 1935-ös német-brit flottaegyezmény felmondását.

Ezzel egyidejűleg a goebbelsi propagandagépezet is támadásba lendült;

a sziléziai területen élő német kisebbség ellen elkövetett sorozatos atrocitásokkal és jogfosztással vádolva meg Varsót.

Noha Chamberlain brit, és Daladier francia miniszterelnök is nyomást gyakorolt a lengyel kormányra Danzig valamint a korridor kérdésében, Hitler ekkor már sokkal inkább a háborút, mintsem a „lagymatag békét” kívánta.

Miközben még javában folytak a német-lengyel válság megoldását célzó diplomáciai egyeztetések, a kulisszák mögött a Wehrmacht stratégái már gőzerővel a „Fall Weiss”, a Lengyelország elleni hadművelet tervén dolgoztak.

Így lett a Führer katonai szövetségese Sztálin

Augusztus 23-án valódi bombaként robbant a német-szovjet megnemtámadási egyezmény, a Molotov-Ribbentrop paktum aláírásának híre.

Sem a londoni, sem pedig a párizsi kormány, de az európai közvélemény sem számított erre a mindenki által elképzelhetetlennek tartott szövetségre a két, egymással ellenséges diktatúra között.

„Csakis a két országban uralkodó totális despotizmus lehetett képes rá, hogy magára vállalja ennek a természetellenes tettnek az ódiumát”

- így kommentálta Winston Churchill, Chamberlain és az általa képviselt megbékéltetési politika konzervatív párton belüli legfőbb ellenfele a német-szovjet paktum baljóslatú hírét.

Sztálin – akit módfelett aggasztott a náci Németország rohamos megerősödése – ravasz módon egyszerre két vasat tartott a tűzbe: 1939 áprilisától tárgyalásokba bocsátkozott egy angol – francia – szovjet németellenes nagyhatalmi szövetség létrehozásának lehetőségeiről, de ezzel párhuzamosan titokban tapogatózni kezdett a német-szovjet kiegyezés irányába is.

Hitler számára elsőrangú kérdés volt a hármas szövetség létrejöttének megakadályozása, mert azzal nem csak a Lengyelország ellen tervezett háború megindítása vált volna lehetetlenné, de egy ilyen szövetség hosszabb távon a náci rendszer létét is kikezdhette volna.

Sztálin és a nyugati nagyhatalmak vezetői között azonban túl nagy volt a bizalmatlanság,

ráadásul sem Lengyelország, sem pedig a balti államok nem akartak arról hallani, hogy adott esetben szovjet csapatok vonuljanak át országaik területén, mert Sztálintól – egyébként jó okkal – legalább annyira rettegtek, mint Adolf Hitlertől.

A Führer számára a Lengyelország ellen tervezett, és a már igen előrehaladott előkészületek alatt álló hadművelet miatt jött kapóra a Kreml felajánlkozása; a német-szovjet megnemtámadási szerződéssel ugyanis elkerülhette a kétfrontos háború veszélyét.

Sőt, az augusztus 23-án Moszkvában aláírt egyezmény titkos záradéka – a Lengyelország felosztásáról szóló kiegészítő megállapodás – Sztálint cinikus módon a Harmadik Birodalom katonai szövetségesévé tette a lengyelek lerohanásában.

Meg kell vizsgálnom, hogy elkerülhetjük-e a brit beavatkozást

A Molotov-Ribbentrop paktum birtokában Hitler sietve ki is adta a titkos támadási parancsot: a Führer direktívája szerint a lengyel határ mentén összevont 51 német hadosztálynak 1939. augusztus 26-án hajnali négy órakor kellett volna támadásba lendülnie.

Ám közvetlenül a támadásra kijelölt nap előtt, augusztus 25-én egy olyan váratlan esemény történt,

ami hidegzuhanyként érte Hitlert:

a londoni és a varsói kormány képviselői ugyanis aláírták a Lengyel – Brit Közös Védelmi Egyezményt, amely Nagy Britannia katonai segítségnyújtását irányozta elő minden, Lengyelországot érő agresszió esetében, továbbá garantálta az ország területi épségét.

A brit-lengyel szerződés a Franciaországgal egy nappal korábban megkötött hasonló védelmi megállapodással együtt,

átmenetileg elbizonytalanította Hitlert.

„Meg kell vizsgálnom, hogy elkerülhetjük-e a brit beavatkozást” – ezt mondta Göringnek a Führer, az új és váratlan helyzetről.

A londoni és a varsói kormány azt is jelezte Berlinnek, hogy mindemellett készen áll a további tárgyalásokra és a kompromisszumra Danzig, valamint a korridor ügyében.

Hitler az új helyzetre figyelemmel szeptember elsejére halasztotta el a támadás időpontját,

de rövid tanakodás után úgy döntött, hogy sem Londonnak, sem pedig a kompromisszumkésszé vált Varsónak nem enged, és mindenféleképpen megtámadja Lengyelországot.

A Führer számára már csak a megfelelő ürügy, a casus belli hiányzott, hogy elindítsa a támadásra felsorakozott hadseregét.

Heydrich megtalálja az ürügyet a háború kirobbantásához

Hitler utasítására Joseph Goebbels mindent elkövetett, hogy Varsót tüntesse fel háborús uszítónak a hazai és a nemzetközi közvélemény előtt.

A lengyel kormány kompromisszumképtelenségének hangoztatása augusztus 25. után azonban már nem bizonyulhatott hatásosnak, ezért más, durvább ürügy kellett a már elhatározott német agresszió megindokolásához.

A német biztonsági szolgálat, az SD (Sicherdienst), a Gestapo, valamint a kémelhárítás, az Abwehr ügynökei egy szigorúan titkos központi utasítás alapján augusztus elejétől több álcázott határ menti provokációt is végrehajtottak abból a célból,

hogy a goebbelsi propaganda ezzel „bizonyíthassa” Lengyelország ellenséges magatartását.

Hitler, amikor szeptember elsején kora délelőtt hivatalosan is bejelentette a Lengyelország ellen aznap hajnalban elindított hadjáratot, ezt a 21 diverzánsakciót, mint „lengyel fegyveres provokációkat” nevezte meg a német agresszió legfőbb okának.

E titkos szabotázsakciókat az egyik legfanatikusabb és legkomiszabbnak tartott náci, Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer (altábornagy), az SD vezetője ötlötte ki és irányította.

Az elöljárója iránti tiszteletből Himmler-műveletnek elnevezett diverzáns-akciók közül az utolsó, a lengyel határ közelében fekvő, de német területen álló gleiwitzi adóállomás ellen náci ügynökök bevetésével végrehajtott álcázott támadás lett végül a Lengyelország elleni „casus belli”.

A gleiwitzi incidens vált a második világháború bevezető taktusává

A gleiwitzi adóállomás elleni fedett akció irányítására Alfred Naujocks SS-Obersturmführer (főhadnagy) kapott titkos megbízást.

A diverzáns-művelet előkészítése során Naujocks kihozatott néhány foglyot a dachaui koncentrációs táborból,

valamint őrizetbe vetette a német állampolgárságú Szudéta-vidéki lengyel ellenállót, Franciszek Honiokot.

Alfred Naujocks, és a művelet részleteibe beavatott öt német titkosügynök a foglyaikkal együtt augusztus 31-én a kora esti órákban érkeztek meg Gleiwitz (ma: Gliwice, Lengyelország) határába. A koncentrációs táborból kihozott foglyoknak azt ígérték,

hogy az akcióban való részvételért cserébe, szabadon fogják engedni őket.

Amikor beesteledett, Naujocks és társai átöltöztek,

olyan ruházatba bújtak, hogy lengyel ellenállóknak tűnjenek, a foglyaikat pedig lengyel katonai egyenruhába öltöztették be.

Augusztus 31-én éjszaka a csoport észrevétlenül megközelítette a település határában álló gleiwitzi adóállomás főépületét.

Az álcázott ügynökök rajtaütöttek az állomás mit sem sejtő őrein, lefegyverezték, majd az épület pincéjébe zárták őket.

Ezután betörtek a stúdióba, és miközben fegyverrel sakkban tartották a civil személyzet szolgálatos tagjait, egyikük – a folyamatban lévő adást félbeszakítva – lengyelül egy rövid közleményt olvasott be.

„Figyelem! Figyelem! Itt Gliwice beszél. Az adó lengyel kézben van. ... Elérkezett a szabadság órája... Sokáig éljen Lengyelország!”

– állt többek között a beolvasott közleményben.

Miután végeztek, a személyzetre rázárták az ajtót, és sietve elhagyták az épületet.

Naujocks és emberei, alighogy kiléptek a főépület kapuján, előrántották fegyvereiket és lekaszálták a mit sem sejtő, egyenruhába öltöztetett foglyaikat.

Franciszek Honiokkal már korábban végeztek; a lengyel ellenállót méreginjekcióval ölték meg, a holttestét pedig magukkal vitték, hogy a „lengyel provokáció” egyik fő bizonyítékaként a helyszínen hagyják.

Így tettek a meggyilkolt foglyokkal is: a holttesteket az adóállomás épülete körül úgy helyezték el, mintha harcban estek volna el.

A méreggel kivégzett Honiok holttestébe többször belelőttek, hogy azt a látszatot keltsék, mintha ő is fegyveres csetepatéban esett volna el.

Naujocks és emberei még azt megelőzően felszívódtak az éjszaka sötétjében, mielőtt még kiérkezett volna a helyi karhatalom.

A gleiwitzi provokáció volt a formális ürügy a lengyelországi háború kirobbantására.

Pár órával az incidens után, 1939. szeptember elsején, hajnali négy órakor megindult Hitler hadigépezete, és ezzel elkezdődött a csaknem hat évig tartó, több mint hetvenmillió áldozatot követelő második világégés, az egyetemes történelem legpusztítóbb háborúja.

Borítókép: német katonák törnek be Lengyelországba szeptember 1-jén