2019.09.11. 15:58
Nemzetközi konferencia kezdődött a Tanácsköztársaságról az Országházban
Vad poklokat jártunk meg akkoriban: 1918-19 a magyar történelem egyik mélypontja, hasonlóan 1945-höz, illetve az 1956 és 1962 közötti időszakhoz.
Kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött szerdán „...minden édenek neve vad poklokat büvöl” – A Magyar Tanácsköztársaság címmel az Országházban.
A tanácskozást az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja (MTA-BTK) és a Veritas Történelemkutató Intézet és Levéltár szervezi.
Köszöntőjében Fodor Pál, az MTA-BTK főigazgatója elmondta: „mélyen egyetért” a magyar-amerikai John Lukacs történész, író által leírtakkal abban, hogy 1918-19 a magyar történelem egyik mélypontja, hasonlóan 1945-höz, illetve az 1956 és 1962 közötti időszakhoz.
Beszédében az egyoldalú megközelítésektől is óvva
a történész „menthetetlennek és kivételesnek” nevezte a „vörösök uralmát” abban a tekintetben, hogy „Magyarországra ők hozták be a politikai kérdések rendezésének legfőbb, szerintük legitim eszközeként a gyilkosságot, az államilag gyakorolt totális terrort”.
Fodor Pál ugyanakkor úgy vélekedett: szükséges megvizsgálni, hogy miért gondolták akkor „oly sokan”, hogy a régi Magyarország társadalmi és politikai rendszerének vesznie kell, és az „összeomlás káoszában” új országot kell építeni.
A történész álláspontja szerint a külső okokra hivatkozás mellett még
olyan „alapkérdéseket” is meg kell válaszolni, hogy miként maradhatott Tisza István miniszterelnök és elitjének bukása után ütőképes politikai „másodvonal” nélkül az ország,
továbbá, hogy akkor a világban Magyarországnak miért nem akadt egyetlen barátja, szövetségese sem Törökországon kívül.
Hermann Róbert, a Magyar Történelmi Társulat elnöke, a Veritas kutatócsoportjának vezetője kiemelte:
a magyar történelemben „újdonságot” jelentett, hogy az 1919-es kommunista hatalomgyakorlás eszköze a nyílt politikai gyilkosságokkal tarkított terror volt.
Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának vezetője az irodalmi Nobel-díjas Alekszandr Szolzsenyicin A Gulag-szigetcsoport című művét is idézve emlékezett meg a kommunista, totalitárius terror áldozatairól.
Részletesen beszélt a Szovjetunió erőszakszervezete, a Cseka mintájára 1919-ben Magyarországon felállított politikai rendőrségről, az általa alkalmazott terrorról, és 500-1000-re becsült áldozatáról.
Hatos Pál, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja Közép-Európa Kutatóintézetének vezetője a Tanácsköztársaság előzményeiről tartott előadásában kijelentette: 1918. október 31-én a történelmi Magyarország összeomlott, Tisza István miniszterelnököt meggyilkolták, ami – álláspontja szerint – a modern magyar történelem kezdetét jelenti.
Az akkori eseményekre utalva azt hangoztatta: „múlttá válni nem tudó történelemről van szó”, amely máig „itt él velünk politikai vitáinkban, kulturális választásainkban (...) a szoborállításokban és -ledöntésekben, az utcanévadásokban”.
Pók Attila, az MTA BTK Történettudományi Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója előadásában a többi között azt mondta, hogy a 1919. március 21. és augusztus 1. között fennálló Tanácsköztársaság és közvetlen elő- és utótörténete lehetővé tette „20. századi történelmünk zsákutcás, tragikus és éppen ezért különösen fontos, kegyetlen és keserű tanulságok” mérlegelését.
Mint rámutatott,
a kommün 113 napja jelentősen hozzájárult annak a „mentalitásnak” a kialakulásához, amely – utalt Magyarország 1941-es belépésére a második világháborúba – „Sztálint Hitlernél is nagyobb veszélynek tartotta”.
A kommün kulturális politikáját tárgyaló előadásában Ujváry Gábor, a Veritas intézetvezetője, a Kodolányi János Egyetem főiskolai tanára Lukács György marxista filozófusnak (1885-1971) a Tanácsköztársaságban betöltött közoktatásügyi népbiztosi szerepéről beszélt.
„A bizonyosan bekövetkező jót, azaz a kommunizmus győzelmét, akár rossz eszközökkel is kötelesek szolgálni” – ismertette Ujváry Gábor Lukács Györgynek a politikai gyakorlatról vallott nézeteit. Előadása érintette a közoktatás és a művészeti élet akkori helyzetét és az egyházak vagyonfosztását.
Gángó Gábor, az MTA-BTK Filozófiai Intézetének tudományos tanácsadója szintén Lukács Györgyre fókuszáló előadásában felelevenítette, hogy a filozófus „saját kultúrakritikai stúdiumaitól rugaszkodott el megtudni, és főleg másoknak megmondani, hogy mi a kommunizmus”.
Arról, hogy Lukács György a Vörös Hadsereg tiszafüredi veresége után Poroszlón, egy katonai büntetőeljárás, úgynevezett tizedelés során vöröskatonákat lövetett főbe, Gángó Gábor azt mondta: a filozófus élete végén is vállalta és „energikus” tettnek is nevezte a történeteket.
A tudományos tanácsadó részletesen ismertette Lukács György azon, a Tanácsköztársaság idején formálódott elgondolását, amely szerint a kommunizmusban a gazdasági alap és a kultúra, mint felépítmény szerepe felcserélődik. Értékelése szerint
Lukács népbiztosként pedig olyan kultúrpolitikai rendszert akart szétverni, amelyben számára korábban nem nyílt előmeneteli lehetőség.
A konferencián tizenegy előadást hallgathattak meg a résztvevők, az eseményen bemutatták a Vörösterror az Országházban című dokumentumfilmet is.