Peranyag szerint

2018.02.10. 13:48

Az Együtt elnöke, Juhász Péter súlyosan bántalmazta gyermekei édesanyját

Bocsánatot kérünk Juhász Pétertől amiatt, hogy cikkünkben valótlanul közöltük, hogy Juhász Péter hozzátartozóját bántalmazta, megverte, egy lakásba zárta és begyógyszerezte, és ezzel megsértettük jóhírnévhez, magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogát.

Budapest, 2017. június 3. Juhász Péter, az Együtt elnöke beszédet mond a párt jelöltbemutató gyűlésén Budapesten 2017. június 3-án.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Illyés Tibor

Egy, már a bíróság előtt lévő peranyag szerint Juhász Péter nemcsak bántalmazta, de benyugtatózta és napokra egy lakásba zárta volt élettársát – olvasható a borsonline.hu cikkében.

Másfél évvel ezelőtt, 2016 szeptemberében maga a politikus jelentette be Facebook oldalán, hogy élettársával kilenc év együttélés után szakítottak. „Úgy tűnik, az együttélés most így nem megy. Ezért szakítottunk. Nem ragoznám tovább, ezt is csak azért osztom meg veled, hogy tőlem tudd meg, be valamelyik bulvárlapból, ami követ egy bokorba”– állt akkori bejegyzésében.

A család felbomlását Juhász azzal indokolta, hogy a munkájából járó politikai csatározások felőrölték kapcsolatát. Elköltözött három gyermekétől és azok édesanyjától, magára hagyva ezzel a nőt a gyermeknevelés minden nehézségével. Juhász Péter hamar túllépett a „ nagy megrázkódtatáson” 2017 májusában már új párja volt, míg egykori élettársa a három közös gyermekkel külföldön kezdett új életet.

A borsonline cikkében arról ír, súlyos, megdöbbentő események vezettek odáig, hogy Juhász Péter és egykori élettársa viszonya végérvényesen megromlott, és ma már szóba sem állnak egymással. A lap értesülései szerint az Együtt politikusa éveken keresztül verbálisan bántalmazta, érzelmileg zsarolta és folyamatos pszichés nyomás alatt tartotta gyermekei édesanyját, aki úgy döntött, hogy a saját és a gyermekei védelmében elhagyja az országot.

A lelki és fizikai megpróbáltatások azonban a költözés ellenére sem értek véget – írja a lap. 2016 végén karácsonyi látogatásra hazajöttek a gyerekek anyjukkal együtt. A találkozáskor az Együtt politikusa arra kényszerítette a nőt, hogy ujjlenyomatával oldja fel telefonja zárolását. Mikor ezt egykori élettársa nem tette meg, elvette tőle a készüléket, majd a földhöz vágta, ami azonnal darabokra tört. A megaláztatásnak azonban itt még nem volt vége. Juhász – a nő akarata ellenére – több napra bezárta a lakásba gyermekei anyját, nyugtatókkal begyógyszerezte és tettlegesen súlyosan bántalmazta őt. A történtek után Juhász volt élettársa idegileg összeomlott, fizikailag szinte a végtelenségig legyengült. Az asszony a gyermekei és saját maga védelmében előbb a gyámhivatalhoz fordult, majd az ügy a II.-III. kerületi bíróság elé került.

A borsonline.hu értesülései szerint a baráti támogatásnak köszönhetően a politikus egykori élettársa mára megerősödött és mindent megtesz azért, hogy imádott gyermekeinek megfelelő lelki és anyagi hátteret biztosítson.

 

Borítókép: az Együtt elnöke beszédet mond a párt jelöltbemutató gyűlésén 2017. június 3-án

Forrás: MTI/Illyés Tibor

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában