Atlétika

2024.08.01. 12:20

Legjobb magyarként ért célba az olimpián a pécsi születésű gyorsgyalogló

A pécsi születésű gyorsgyalogló, Récsei Rita nevéhez fűződik a legjobb magyar teljesítmény húsz kilométeres távon a 2024-es párizsi olimpián. A Magyar Honvédség Sportszázad szakaszvezetője a táv második felében folyamatosan megelőzte ellenfeleit, így végül harmincharmadikként ért célba.

Móga Richárd

Fotó: Czeglédi Zsolt

Második olimpiáján állt rajhoz Párizsban a pécsi születésű gyorsgyalogló, Récsei Rita, aki többek között a Magyar Honvédség Sportszázad szakaszvezetője. Legutóbb nyolc éve, Rio de Janeiro városában bizonyíthatott az egész világ előtt, mikoris igencsak nagy meglepetés volt, hogy teljesíteni tudta az olimpiai szintet, hiszen abban az évben gyalogolt először húsz kilométeres távon. Igaz, azóta sokkal keményebbek lettek a kijutási feltételek, hiszen jelenleg a ranglista alapján negyvennyolc fő juthat ki az ötkarikás játékokra. Mindenesetre az idei évre beérett a sok kemény munka, három percet javított a húsz kilométeres egyéni csúcsán, ami a világranglista negyvenharmadik helyére volt elegendő, így válthatta a jegyét Franciaországba. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az új olimpiai versenyszámban, a maraton vegyes váltóban is olimpiai kvótát szerzett Venyercsán Bencével.

Legjobb magyarként ért célba Récsei (középen).
Legjobb magyarként ért célba Récsei (középen).
Fotó: Czeglédi Zsolt

Csütörtökön délelőtt tehát festői környezetben teljesíthette a húsz kilométeres távot Récsei Rita, aki ugyan végig a mezőny utolsó harmadában gyalogolt, de a táv második felében folyamatosan megelőzte ellenfeleit, így 1:34:39 órás idővel, harmincharmadikként ért célba. A többszörös magyar csúcstartó Madarász Viktória is érdekelt volt, gyakorlatilag végig a negyvenkettedik helyen haladt, és végül a győztes mögött kereken 10 perces hátránnyal végzett.

A megmérettetést a világcsúcstartó kínai Jang Csia-jü nyerte meg a budapesti világbajnok spanyol Maria Perez és az ausztrál Jemima Montag előtt, aki kontinentális rekordot ért el.

A férfiak versenye a kora reggeli, rövid vihar miatt félórát csúszott, de legalább a heves esőzés némi enyhülést hozott magával. A negyvenkilenc gyalogló az Eiffel-torony lábánál bizonyíthatott a francia főváros ikonikus építménye és a Trocadero között kijelölt egy kilométeres pályán. Aranyérmes lett az ecuadori Brian Daniel Pintado, ezüstérmet szerzett a brazil Caio Bonfim, a bronzérmet pedig a címvédő spanyol Álvaro Martin érdemelte ki. Ami a magyar indulókat illeti, Helebrandt Máté 44., Venyercsán Bence 46. lett.

Récsei Rita tehát egyértelműen elérte kitűzött célját, mindkét nemet tekintve legjobb magyarként teljesítette a húsz kilométeres szakaszt a 2024-es párizsi olimpián.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!