Segítség a bajban

2024.07.25. 11:07

Kilenc magyar konzul teljesít szolgálatot az olimpia ideje alatt Franciaországban (videó)

Kilenc magyar konzul teljesít szolgálatot az olimpia ideje alatt Franciaországban, akik így, szükség esetén, a helyszínen nyújthatnak majd segítséget a sportolóknak, a kísérőiknek és a szurkolóknak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

MW

A Concorde téri obeliszk Párizsban 2024. július 18-án. A téren rendezik a július 26. és augusztus 11. között zajló olimpia úgynevezett városi sportágak - szabadstílusú BMX, gördeszka, breaktánc, 3x3-as kosárlabda - versenyeit

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tájékoztatására hivatkozva, hogy 

összesen 13 831 jegyet adtak el magyar szurkolóknak, akik leginkább a vízilabda- és kézilabdamérkőzések, valamint a kajak-kenu versenyek iránt érdeklődtek. 

„Hogyha egyszerre egy helyszínen ennyi magyar sportoló, nem is beszélve a kísérőikről, s ennyi magyar szurkoló tartózkodik, akkor az természetesen nekünk, a külügyminisztériumnak is külön feladatot ad. Annak érdekében, hogy mind a sportolóink, mind a kísérőik, mind pedig a szurkolók számára az olimpia a sport és ne más miatt legyen emlékezetes, igyekszünk segítséget nyújtani” – hangsúlyozta.  

Közölte, hogy 

kilenc magyar konzul teljesít majd szolgálatot az olimpia alatt Franciaországban, heten a párizsi, ketten pedig a lyoni helyszíneken segítenek a kiérkező magyaroknak, legyen szó akár a sportolókról, akár a kísérőikről, akár a szurkolókról.   

„Ha esetleg valaki bajba kerül, vagy csak tájékozódni akar előre, akkor a konzuli szolgálat honlapján lévő elérhetőségeket mindenképpen vegye figyelembe” – húzta alá.   

„Ott van egy olyan menüpont is, hogy »Bajban külföldön«, ne adja isten, hogy előálljon ilyen helyzet, de ha mégis, akkor minden szükséges információt ott megtalál. Ráadásul van egy applikációnk, a Konzinfo Utazom, érdemes ezt letölteni, hiszen hogyha valami ügyes-bajos dolog áll elő, akkor így könnyebben tudnak segítséget hívni vagy információt találni” – tette hozzá.   

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint 

a diplomatákat a +36-30-084-1605-ös, 24 órában hívható ügyeleti telefonszámon lehet elérni. 

„Azt kérem minden Franciaországba utazótól, hogy ezt a telefonszámot mentse el a telefonjába, és ha valamifajta ügyes-bajos dolga van, vagy ne adja isten valamilyen komolyabb ügyben segítségre szorul, akkor természetesen ezt a telefonszámot hívhatja, s akkor kollégáim a szükséges segítséget biztosítani fogják” – mondta.   

Arra is kitért, hogy a magyarok már az ötkarikás játékok pénteki megnyitója előtt, csütörtökön is izgulhatnak, ugyanis a női kézilabda-válogatott már most megkezdi a szereplését, ráadásul nem is egy könnyű mérkőzéssel.   

„Mondhatnám, hogy ennél nehezebb start nem is lehetne, mivel nemcsak a címvédővel, nemcsak az olimpiai címvédővel, hanem a házigazdával kerülnek szembe” – mutatott rá.  

A miniszter kiemelte, hogy az olimpiai játékokon 180 magyar sportoló vesz részt 21 sportágban, köztük egy 15 éves úszó, Jackl Vivien, aki jó eséllyel pályázhat az egyik legfiatalabb sportoló címére.   

„A magyar sportolók 515 érmet szereztek eddig a nyári olimpiai játékokon. Reméljük, ez a szám tovább fog bővülni (...) Ma estétől tehát magyarok az olimpián, szurkoljunk együtt a minél jobb szereplésért, hajrá magyarok!” – mondta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!