Tragédia az olimpián – 25 éve robbantottak bombát az atlantai játékokon

Az úgynevezett aranyolimpiát az olimpiai mozgalom centenáriumán, 1996. július 19. és augusztus 4. között rendezték meg az amerikai Atlantában. Ez volt az első olimpia, amelyen teljes volt az „olimpiai család”, amelyen a volt Szovjetunió egykori tagállamai önálló országként vettek részt, amelyen először limitálták az indulók számát a kvótarendszer bevezetésével és az első olyan nyári olimpia, amelynek évében nem rendeztek téli olimpiát.

Ez volt egyben az első teljes egészében vállalkozói alapon szervezett olimpia is, amely ugyan nyereséggel zárult, de számos kritika érte a pénzügyi szempontokat szem előtt tartó rendezést.

Rosszul működött a kulcsfontosságú információs hálózat, csapnivalóan szervezték meg a versenyzők és a nézők közlekedését, sokan sokallották a reklámokat.

A megnyitó többórás késéssel kezdődött, az ünnepség végén a tízezernél is több sportolónak egyetlen szűk kapun kellett távoznia, sokan csak hajnalban értek vissza az olimpiai faluba. Itt az FBI biztonsági szempontokra hivatkozva rögzítette ujjlenyomataikat, ami szintén nem nyerte el mindegyikük tetszését.

A rendező gárdán belül csaknem 30 ezer rendőr, katona és biztonsági őr dolgozott, ennél nagyobb erő békeidőben még soha nem látott el biztonsági feladatokat az Egyesült Államokban.

A tragédiát azonban így sem sikerült megelőzni. 1996. július 27-én éjjel egy órakor egy férfihang hívta fel a 911-es segélykérő telefonszámot: „Bomba van a Centenáriumi Parkban, 30 percetek maradt”.

A hívásról később megállapították, hogy az „olimpia főterének” számító park közeléből érkezett, ahol éppen ingyenkoncert zajlott, és a nappali hőség enyhültével több ezer ember hallgatta a zenét. A hívással szinte pontosan egy időben az egyik részmunkaidőben alkalmazott biztonsági őr, Richard Jewell gazdátlan hátizsákot vett észre egy pad alatt. Azonnal riasztotta a tűzszerészeket, a rendőrség pedig megkezdte a terület kiürítését, de néhány perccel később, 1 óra 20 perckor a robbanószerkezet működésbe lépett. Szemtanúk szerint akadtak néhányan, akik fel sem fogták, hogy mi történt, a hangos villanásról azt hitték, hogy a koncert speciális effektusainak része.

A szétrepülő repeszek egy 44 éves nőt halálra sebeztek, egy török tévétársaság tudósítója szívrohamban halt meg, száznál többen megsebesültek.

A játékok a tragédia ellenére folytatódtak, az FBI pedig megkezdte a nyomozást. Fő gyanúsítottjuk a bombákat tartalmazó hátizsákot felfedező biztonsági őr lett, akit a merénylet után még hősként ünnepeltek. A férfira illett a profilozók leírása, a nyomozók feltevése szerint azért helyezte el a robbanószerkezeteket, hogy felhívja magára a figyelmet és bekerülhessen a rendőrség soraiba.

Jewellt hivatalosan nem gyanúsították meg, de vitatható módszereket alkalmaztak kihallgatása közben, és miután a nevét kiszivárogtatták a sajtónak, élete pokollá változott. Ártatlansága csak három hónappal később lett nyilvánvaló, miután kiderült, hogy nem hívhatta fel az adott időpontban a 911-es számot, a lakásában rendezett házkutatás során semmiféle terhelő bizonyíték nem került elő, és átment a poligráfteszten is.

A szövetségi főügyész 1996. október 26-án közölte hivatalosan Jewell ügyvédeivel, hogy megszüntették a nyomozást ellene. A férfi sorsa azonban nem fordult jobbra. Csak egy kisvárosban kapott rosszul fizető munkát, a nevét nyilvánosságra hozó médiumokkal (köztük volt a CNN, a New York Post és az NBC is) peren kívüli egyezséget kötött, de az így kapott pénz nagy része adókra és ügyvédi költségekre ment el. A csalódott és összetört Jewell 2007-ben, 44 évesen halt meg, történetét 2019-ben vitte filmre Clint Eastwood.

A nyomozás ezután hónapokra megfeneklett, csak 1997-ben kapott lendületet, amikor Atlanta körzetében öt napon belül két hasonló robbantásos merényletet követtek el egy abortuszklinika és egy melegek által látogatott éjszakai klub ellen, majd 1998-ban ismét egy abortuszklinikánál robbant csőbomba. A tettes egy 31 éves, Eric Rudolph nevű ács volt, aki egy rendőrt is meggyilkolt, majd bevetette magát az észak-karolinai hegyekbe. Csak 2003-ban sikerült kézre keríteni, 2005-ös tárgyaláson vádalkuval elkerülte a halálbüntetést, és négyszeres életfogytiglant kapott.