Bulvár-celeb

2024.05.21. 15:05

Rossz hírek érkeztek Katalin hercegné állapotáról

Megrázó hírek derültek ki a kezeléséről.

MW

Katalin hercegnő hónapok óta küzd a gyógyulásért

Fotó: AFP

Nem sokkal azután, hogy kiderült, hogy a brit uralkodó rákos, Katalin hercegné március 22-én, egy videónyilatkozatban jelentette be, hogy rákos megbetegedéssel küzd - írja az Origo.

"Januárban komoly hasi műtéten estem át Londonban, és akkor még nem diagnosztizáltak rákkal. A műtét sikeres volt.

A műtétet követő vizsgálatok azonban kimutatták a rákot.

Az orvoscsoportom ezért azt tanácsolta, hogy egy megelőző kemoterápiás kezelésnek vessem alá magam, és most ennek a kezelésnek a korai szakaszában vagyok.

Időbe telt, mire felépültem a nagy műtétből, ez is kellett ahhoz, hogy elkezdhessük a kezelést. Ami pedig hihetetlen nagy kihívás volt, hogy mindent a lehető legnormálisabb módon elmagyarázzunk Györgynek, Saroltának és Lajosnak, és megnyugtassuk őket, hogy rendbe fogok jönni" - vallotta be a hercegné.

Egy bennfentes azonban nemrég azt nyilatkozta, hogy Katalin nagyon nehezen viseli a kemoterápiás kezeléseket, egyre rosszabbul van tőle. Családja mellette áll, azonban egyre kimerültebb, hányingerrel és hányással küzd, és egyéb, kellemetlen mellékhatások is megnehezítik a mindennapjait.

Sajnos ez egyre nehezebb.

Mindennap próbálja leplezni a fájdalmát a családja, főleg a gyerekei előtt, ugyanis nem szeretné, hogy szenvedjenek

- mesélte a közeli ismerős.

A sorozatos tragédia nagyon megviseli a királyt, a betegség miatt a királyi család élete jelentős változásokon ment keresztül, sokak szerint csak tartalékon működnek jelenleg, hiszen mindenki a betegek mielőbbi felépülésére összpontosít.

A királyi család egyik szakértője megosztotta, hogy III. Károly király és Katalin hercegné között különleges kötelék van. Az uralkodó többször is megemlítette, hogy hálás a walesi hercegnének, és kiemelte, mennyire megbecsült tagja a családjuknak, akire mindig számíthat - írja a Live Mint nyomán az Origo.

Vilmos herceg mindenben támogatja őt

A hercegné hangsúlyozta, hogy jelenleg a gyógyulására szeretne koncentrálni, éppen ezért elvonult a nyilvánosság előtt, családja pedig mindenben maximálisan támogatja őt. A királyi pár egy közeli ismerőse elárulta, hogy a walesi hercegné állapota fokozatosan javul, ami Vilmosnak is köszönhető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!