Augusztus végén

2019.08.17. 06:27

Swing- és jazzdallamokkal búcsúzik a nyár

A nemzeti ünnep alkalmából koncertekkel várja a közönséget az ingyenes Jazz 0820. A következő héten pedig a New Orleans Swingfesztivál előadói szórakoztatják a zenekedvelőket.

Forrás: Shutterstock

Az augusztus 20-i ünnepet idén is jazzmuzsikával teszi még emlékezetesebbé a Müpa.

A hagyományokhoz híven a Jazz 0820 programjában ezúttal ismét a műfaj tradicionálisabb, közkedvelt irányzata dominál, és a hazai jazzszcéna kiemelkedő alakjai mellett a fiatal jazzgeneráció feltörekvő tehetségei is reflektorfénybe kerülnek majd.

Az Üvegteremben a Horváth Balázs Trió muzsikál, akik a 2018-as Jazz Showcase-en ejtették rabul a közönséget és a szakmát, a Zászlótérben pedig szintén egy fiatalokból álló együttes, az Ifj. Tóth Pisti Trió zenél majd. A kültéri nagyszínpadon a 2019-es Jazz Showcase közönségdíjasa, a Szczuka Panka Quartet nyitja a fellépők sorát. Őket olyan legendás muzsikusok követik, mint

Szakcsi Lakatos Béla és az Oláh Kálmán-Tony Lakatos Quartet, akik jazzes hangszereléssel szólaltatják meg Gábor S. Pál örökzöld szerzeményeit.

A koncert már csak amiatt is izgalmasnak ígérkezik, mert a To Meet Again című album anyagát ritkán hallani élőben. A tűzijátékot ezúttal is a Szalóky Béla vezette Police Big Band koncertje vezeti fel, és azt követően is az ő produkciójukra táncolhat a közönség.

A pezsgő swingkorszakot ezúttal is a műfaj nagyjai segítségével idézi meg a New Orleans Swingfesztivál, augusztus 30. és szeptember 1. között ígérve önfeledt kikapcsolódást.

Az augusztus 30-i nyitókoncert rögtön a műfaj legjavából ad ízelítőt, egy tekintélyes hangszert, a szaxofont és annak legendás művelőjét, Adrian Rollini-t állítva a középpontba.

A Korb Attila vezette The Rollini Project elnevezésű nemzetközi együttes azt tűzte ki céljául, hogy a jazzkorszak elfeledett kincseit felszínre hozva ismertesse meg őket a közönséggel.

A grazi jazzfőiskola növendékeiből összeállt Coquette Jazz Band a jazz aranykorának is nevezett időszak muzsikáját játssza: a swingkorszak örökzöldjeit saját hangzására formálva, kiváló humorral és stílusos játékkal csavarja el a hallgatóság fejét. A vendégszólistaként csatlakozó holland szaxofonos, Frank Roberscheuten játéka pedig csak tovább fokozza majd a hangulatot.

A fesztivál záróestjén, szeptember 1-jén egy igazi nagyágyú lép majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A svéd Gunhild Carling igazi „jazz-zenebohóc”, a szó legnemesebb értelmében. Hol három trombitán játszik egyszerre, hol harsonán és dudán, miközben énekel és szteppel mellette. Magyarországi bemutatkozásán a Budapest Jazz Club házi nagyzenekara kíséri majd Csizmadia Dávid vezetésével.

További információk a fesztiválról itt találhatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!