Énekes nélkül is óriási metalcore parti volt az Atreyu koncertje!

Kicsit sajnáltam a From Our Hands-et. Nem volt hálás feladatuk ezen az estén, mert eléggé nehezen mozdult meg a közönség. Kezdő vagy épp nem annyira befutott fiatal metalcore zenekarként eljutni egy másik országba, még ha csak innen, a szomszédból jöttek is – pozsonyi a csapat – és fellépni a világ jelenleg egyik legnépszerűbb, műfajilag releváns csapata előtt egy Európa-turnén, óriási dolog.

Ugyanakkor ezzel nagyjából mindent el is mondtam róluk. Műfaji klisék és közepesen gyenge kiállás, a dalok is nagyjából a sablon mezsgyén mozogtak. A hajó mindig tökéletesen szól, mindenki maga dönti el, hogy ebből a betonbiztos alapból mit hoz ki. Ettől függetlenül a csapat becsülettel tolta a koncertet, de nem őket fogom keresni mától a Spotify-on, mert egyetlen daluk sem maradt meg bennem igazán.

Meg is nyugodtam egyébként a koncertjük közben: sokszor esik szó a magyar zene exportjáról és hogy lesz-e nekünk, s ha igen, ki és mikor lesz a saját világsztárunk, vagy legalább nemzetközileg is ismert és kellően elismert előadónk. Megnyugtató, hogy a hazai előadók, a formálódó vagy épp építkező csapatok sincsenek lemaradva az adott műfaj más nemzetek-beli képviselőitől. Magyarországon is sok a legalább ennyire, ha nem tehetségesebb zenekar, mint az előzenekar volt, és ez jó érzés.

A jelenlegi metalcore színtér méltán egyik leginkább elismert csapata az énekes nélkül érkezett Budapestre, ahogyan arról korábban már beszámoltunk.

Eleve nagyon furcsa volt, hogy így bevállalják a turnét. Kíváncsi vagyok arra, hogy mennyit dobott volna a nézőszámon, ha teljes felállással érkeznek. Ennek ellenére a The Time Is Now-val erőteljes kezdés volt.

Óriási tapsvihar a “beugró énekesnek” és a zenekar tagjainak is, akik screamben és énekben is megtámogatták őt. A maga kis feketére festett körmeivel (hogy mikor volt utoljára divat ez a gót-módi, azt mondjuk, nem tudom...) és kiállásával kilóra (khm) vett meg. Ezzel együtt azonban az is tény, hogy hangilag nem volt tökéletes az egyébként a dobos posztot betöltő Brandon Seller hangja. Marc “Porter” McKnight bőgős screamelése azonban sokat hozzáadott. A hangulat is kompenzált, de sajnos, azt a videó nem adja vissza tökéletesen, ezért most nem is erőltetem rá az olvasóra – megmarad kellemes emlékként a telefonomon.

Az első riffek nagyon erősek voltak, majd az ének megszólalása után mintha végigfutott volna a közönségen egy pillanatra az ijedtség, de tényleg csak egy fél szám erejéig, mert aztán bebizonyította, hogy érdemes volt bizalmat szavazni neki az ideiglenes énekesi / frontemberi poszton. A zenekarba szerencsére tényleg nem tudok belekötni.

Az újak mellett nyilván jöttek a nagy favoritok is (Ex’s and Oh’s, Right Side of the Bed, Nothing Will Ever Change, House of Gold, Anger Left Behind); patentul összepakolt buli volt, egy parádés Bon Jovi és egy visszafogottabb Rick Astley coverrel, sok-sok közönséggel pacsizással és olyan nagy adag lazasággal, amit egy ilyen típusú zenekartól elvárhatunk.

Jöhet még hozzánk az Atreyu, akár az A38 hajóra, akár máshova, de akkor már biztosan nem ezzel a felállással, szóval a lényeg, hogy aki emiatt hagyta ki ezt az estet, bánni fogja. Ez a turné egyszeri és különleges pillanat a metáltörténelemben és a zenekar életében is. Ezzel együtt persze jobbulást kívánunk az énekesnek, Alex Varkatzas-nak!