Aki feltérképezte Baranya festett templomait

– Miről szól az első kilenc könyv?

– Az adorjási, a patapoklosi, a kórósi, a kovácshidai, a drávaiványi, a szennai,  a szlavóniai rétfalusi templomokról önálló köteteket írtam, külön eklézsiatörténettel. Emellett két kis monográfia is született Drávaszög és Szlavónia, valamint Szigetvidék címmel azokról a templomokról, ahol már csak többé-kevésbé átalakított hímes templombelsők láthatók.

– Mit tesz ehhez hozzá a zárókötet?

– Tájékoztat valamennyi dél-dunántúli festett templomról, azokról is, amelyek már nem léteznek, de maradt róluk levéltári dokumentum, archív fotó. Összesen hetven dél-dunántúli festett templomról találtam feljegyzéseket, s rögtön kiemelném, hogy mindegyikük református, s ebből ötvenöt templom még napjainkban is rendelkezik festett elemekkel. Az országban egyébként nyolcszáz olyan templomot tartanak nyilván, melyben vannak vagy voltak festett asztalosművek.

– Úgy tudom, néprajztudósként a régióból nem csak a templomokat kutatja és népszerűsíti.

– Berendeztem a szentendrei skanzenben a Dél-Dunántúlt bemutató falurészt, nyolc teljes portát és egy kétépületes szőlőhegyi tanyát. Talpas és szilárdfalú házak találhatók itt, árkádíves tornácokkal, s még a tősgyökeres baranyai is találhat benne izgalmas, jellegzetes látnivalót.

– Alváskultúrával is foglalkozott. Hogy kell elképzelni őseink éjszakáit?

– Kezdjük ott, hogy nem volt hálószoba, a földre vetett „vackon” aludtak az emberek. A középkor végén kezdtek magasabb bútorokat használni, de csak a XVIII. században terjedtek el a falak mellé állított, ágyneművel megrakott díszágyak. A „páros ágyak” pedig csak másfél évszázada léteznek.

– Szentendrén él, a skanzenben dolgozik, élete minden pillanata a néprajzhoz kötődik. Ki lehet ebből a világból szakadni?

– Az én hobbim a Duna. Ha tehetem, úszom és a napon sütkérezem, és mintha átlépnék egy idősíkot: fantasztikus élmény onnan nézni a szentendrei városképet!

Négy évtizede a népi életmód kutatója

Dr. Zentai Tünde 1946-ban született a baranyai Kisvaszaron. Ifjúkorát az Ormánságban töltötte, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán 1969-ban szerzett diplomát, etnográfus, történész. A pécsi Janus Pannonius Múzeumban és a budapesti Néprajzi Múzeumban dolgozott, 1973-tól a szentendrei Szabadtéri Múzeum muzeológusa. 1990-tól kandidátus, 2002-ben az MTA doktora lett. Kutatási területe a faluszervezet, a népi életmód, a néphit és hiedelemmonda, a népművészet, mely témakörökben 17 könyve jelent meg. Férje dr. Balassa M. Iván etnográfus, akinek Gergő fia 47 éves, közös lányuk, Eszter 35 esztendős, vallástudománnyal foglalkozik.