2010.08.16. 17:20
Oscarra vevő a publikum
Milligan, egy angol komikus színész azt mondja, hogy a komédia a pénzkeresés egyik módja, kár, hogy manapság mindenki filozófiai rendszerré akarja kiépíteni. Ezzel szemben George Mikes hazánkfia, mellesleg világhírű humorista azt mondja, hogy pont fordítva: a humor filozófia, csak mostanában mindenki pénzt akar vele keresni. (Azt nem mondta, hogy ő élenjárt ez utóbbi törekvéssel.)
A színháznak viszont nem gazdasági és filozófiai probléma a humor, hanem fiziológiai: a vér, mely életben tartja a testet.
Aki a színház halálát jósolja, mert elszaporodóban vannak a könnyű vígjátékok és a magasztos társadalmi küldetés röhögésbe fúl, az nem látja a fától az erdőt. Ugyanis ez kell a népnek, mely, mint tudjuk, istenadta.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Besenczi Árpád (Barnier), Marcz Fruzsina (Colette) és Vidákovics Szláven (Christian) megbonyolítják saját életüket.
[/caption]
Itt van például az Oscar, Claude Magnier francia szerzőnek a hatvanas években írt vígjátéka vagy inkább bohózata. A Pécsi Szabadtéri Játékok műsorán láthattuk augusztus első felében. Óriási siker volt a Káptalan utcában. Pedig őszintén szólva az írásmű értékeivel kapcsolatban könnyen tudom mérsékelni az elragadtatásomat, de, ha valaki ért hozzá, akármilyen bűzös anyagból lehet ibolyát csinálni. Balikó Tamás, a rendező, nagyon ért a nevettetéshez, mondhatnám egy jó poénért odaadja a lelkét. (Jó értelemben, persze.)
És ez a darab bizony ilyen: a rendezésen és a színészeken múlik minden. Ez már kiderült a hatvanas években, amikor Louis de Funes főszereplésével filmet csináltak a darabból, az idősebbek még emlékezhetnek arra, miként kaptak görcsöt a nevetéstől a moziban. A főszereplő miatt.
Hát, körülbelül ez történt a Káptalan utcában is, akármilyen agyament félreértésekre, táskacserékre, butaságokra, hülyékre és irigyekre, meg pénzéhesekre, valamint naiv szerelmesekre épül az egyszerűségében össze-vissza bonyolított történet – jó volt, nekem tetszett. A reagálásokból ítélve a közönség többi részének is.
Itt a főszereplő mellett az ideiglenes társulat összhangja, a társak játéka, valamint a színészeken látszó ambíció és odaadás javította fel az előadást. Arról nem is beszélve, hogy szerintem számos poént – akár nyelvi, vagy gesztusokban jelentkező - itt a Káptalan utcában találtak ki, mintegy kisegítve a szerzőt, s hogy mennyit improvizáltak, azt nem is tudom.
Besenczi Árpád, Stubendek Katalin, Vidákovics Szláven, Füsti Molnár Éva, Győrfi Anna, Lipics Zsolt, Marcz Fruzsina, Kovács Mimi, Rajnai Attila, Telekes Péter játszották a játékot, amit ősszel műsorra tűznek majd a Kamaraszínházban is. Ez azért is indokolt, mert hiszen a szabadtéri színpadon minden előadás teltházas volt, és még sokan nem látták.
Persze csak az nézze meg, aki kifejezetten jót akar röhögni, s neki ez pont elég.