Lelki, fizikai családi terror a színpadon

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Az elegánsan tálalt vacsora különleges fogásai között olykor az étkező családtagok egymáson is fogást keresnek
[/caption]A skandináv irodalom és film (Ibsen, Bergman) gyakran nyúl a családon belüli nyílt vagy látens pszichés erőszak ábrázolásához. Az ünnep alkotói ennél tovább mennek, a lelki és fizikai terror legmocskosabb mélységét, a saját gyermekekkel szembeni szexuális erőszakot és az ezt tudomásul venni nem akaró hallgatást, a mocsok és a nagypolgári szemfényvesztés cinkosságig jutó kontrasztját mutatják meg.

A pécsi színpadi változatban Helge, a családfő (Balikó Tamás) hatvanadik születésnapja megünneplésére gyűlik össze a család. Christian (Pál András) már a pszichiátriát is megjárta, heroinnal is találkozott, elegáns külsőbe búvó neurotikus alkat. Michael (Köles Ferenc) kisebbrendűségi érzését agresszióval kompenzálja. Helene (Herczeg Adrienn) önmaga folytonos keresése ürügyén pártokat, partnereket és italos poharat is gyakran vált.

A kiemelten elegánsra celebrált vacsora három fogása mellé a családi szenny három borzalma is terítékre kerül: Christian és ikernővére rendszeres megerőszakolása, anyjuk (Füsti Molnár Éva) tudomást venni nem akaró hallgatása és a lánygyerek öngyilkosságba menekülése/ hajszolása. A tetemrehívást a látszólag leggyengébb jellem, Christian teszi meg, de a tirannus apa trónról letaszítását már Michael végzi el, és a másnapi reggeli záróképe előrevetíti az álszent konszolidációt, ismét egy erőszakos személyiség árnyékában.

A viszonyok gondosan kimunkált triptichonját az apa és Christian párbaja és a többiek reagálása jelenti. Balikó Tamás megformálásában Helge már túljutott azon az életperiódusán, ami kényúri tekintélyét megalapozta; most csak van, és uralkodik. Nem is hiszi el, hogy a tetemrehívás megtörténhetett, vagy annak bármi következménye lehet. Visszafogott színészi eszközökkel tud teremteni katarzist. Megtorpanásában, egész tartásában már felsejlik a bukás, mikor észreveszi, hogy fia, annak ellenére, hogy elküldte, mégis ott ül az asztalnál. Pál András világos ellenpontot képez. Érzékeny, sérülékeny és sérült. Ugyanakkor kényszeresen megingathatatlan: itt és most kell a hazugságokkal leszámolnia. Ez a folyamatosan jelen lévő kettősség igazi színészi kihívást jelent, és Pál András hitelesen tesz ennek eleget.

Az apa – fiú párbaj tétjét az asztaltársaság reakciója teszi súlyossá: leszámolnak-e addigi cinkos: Amiről nem beszélünk, az nincs! – magatartásukkal? A három fogás alatt kicentizett reakciók a rendező és színészek tudatos és fegyelmezett összjátékának eredményei, kezdve a „Bolond vicc csak” felfogástól betetőzve a születésnapi köszöntőből formálódó haláltánc extázisáig.

Michael megformálásában Köles Ferenc a hangsúlyt a szélsőséges arroganciára teszi. „Igazi” fejlődéstörténet: lehet, hogy ő lép majd apja helyébe? Herczeg Adrienn félelmeivel és érzelmi kitöréseivel a talajt vesztett, szex- és drogfüggő milliomos csemete tipikus képét formálja. Füsti Molnár Éva már lárvaszerű sminkjével érzékelteti a megtört, csak a külsőségek, a látszat megtartására törekvő feleséget. Egymondatos lázadása: Maradok! – megrázóan hiteles. Németh János és Ottlik Ádám harsány, jellegzetes karakterfigurákat formáltak. N. Szabó Sándor a szenilitás eszszenciáját rajzolta meg.

A játéktér önmagában is szuggesztív. A kastély lecsupaszított, hungarocell négyzetekkel borított üres falai kontrasztban az étkezés eleganciájával és az előtér naturális kertjével tökéletes keretet adnak a családi élveboncoláshoz. Hátborzongató a kabócák éneke, mialatt Michael levizeli megrugdosott apját.

Külön meg kell említeni a gondos színészvezetést. Ebben a rendező kitűnő partnerekre lelt a többi szerep – Szabó Vera, Unger Pálma, Märcz Fruzsina, Rázga Miklós, Széll Horváth Lajos, Farkas B. Szabina, Zayzon Zsolt, László Rebeka – megformálójában is.

Színpadkép improvizált filmkockákból

A PNSZ új bemutatója filmből készült színpadi adaptáció. A dán Dogma 95 mozgalom egyik meghatározó egyénisége, Thomas Vinterberg társaival 1998-ban forgatott Születésnap címen egy nagyhatású filmet; szövegkönyv nélkül, hetvenegynéhány órás forgatás alatt improvizálták a végleges változatot. Ezt dolgozta át David Eldridge színpadi drámává, és Csiszár Imre vezetésével ebből született meg az átütő erejű pécsi előadás. Az improvizatív filmes keletkezés miatt a hagyományos drámaszerkesztés törvényei ugyan látszólag sérülnek, nem minden drámai szál van folyamatosan végigvezetve, de a színészi játék intenzitása, lendülete, a mesterien komponált színpadképek kisugárzása mindezt bőven pótolja. A rendezés ugyanakkor tudatosan visszanyúl a filmes eszközökhöz is.