Járai Róbert sportpszichológus dolgozott Kenderesi Tamással

– Ha esetleg kételkedtünk volna abban, hogy valóban nagy- mértékben segítette-e Kenderesi Tamás felkészülését az olimpiára, minden kétségünket felülírta az úszó nyilatkozata, aki élő, egyenes adásban mondott önnek köszönetet. Volt egy kis libabőr akkor?
– Persze. Néztem a döntőt élőben, nem bírtam aludni, ideges voltam én is. Aztán amikor beugrott, s láttam, hogyan úszik, arra gondoltam, hogy ebből még valami nagyon szép is kisülhet. S amikor nekem is köszönetet mondott, akkor tényleg elérzékenyültem. A finálé előtt felhívott, megbeszéltük a taktikát…

– Álljunk csak meg: önnel is megbeszélte a taktikát?
– Igen, így van. Tamás fejben pontosan lejátssza az úszását, ezt beszéltük meg a finálé előtt. Szépen hozta is azt, amiben maradtunk, sőt, még túl is szárnyalta, hiszen tényleg csak nagyon kevéssel maradt el az aranytól.

– Mondhatjuk azt, hogy egy sportpszichológus másodperceket tud javítani valaki teljesítményén?
– Egy úszó, egy futó esetében nyugodtan kijelenthetjük ezt. Ugyanakkor azzal tisztában kell lenni, hogy minden sportoló más élettörténettel érkezik, így aztán nincsenek általános szabályok. Más személyiségek, más temperamentumok – s így másfajta a velük elvégzett munka is. A legfontosabb az egymásra hangolódás, ez, ha összejön, valóban hozhat másodperceket, mert így lehetséges, hogy a verseny napján a sportoló valóban „ott legyen” a helyszínen. Két fontos dolgot kell még leszögezni. Az egyik az, hogy nem minden versenyzőnek van szüksége sportpszichológusra, a másik pedig, hogy a biztos családi háttér is nagyon fontos, anélkül a mi munkánk sokkal nehezebb lenne.

– Ugyanakkor már az is nagy dolog, ha egy sportoló eljut oda, hogy pszichológushoz fordul, nem?
– Így van. Az előző, a londoni olimpia idején volt egy nagy „coming out”, akkor többen is elmondták, hogy dolgoznak sportpszichológussal, de azért arról még messze nincsen szó, hogy elterjedt lenne ez a fajta közös munka. A legtöbb sportoló és edző úgy gondolja, hogy a versenyzést, ezt a világot csak az érti, aki benne van, egy kívülálló úgysem tud segíteni.

– Holott?
– Holott a verseny is egy ugyanolyan élethelyzet, mint amilyennel az átlagember is találkozik, legfeljebb más formában – ez pedig azt jelenti, hogy igenis vannak erre, az ebből fakadó feszültségre (amit például a nagy elvárásoknak való megfelelési kényszer szül) megoldás.

– Én személy szerint utálok veszíteni, de még az abszolút barátságos meccseken is. Kellene járnom kezelésre?
– Nem, mivel valakinél a sport élvezeti értékéhez hozzátartozik a győzelem. Lehet, hogy így nehezebb a játékot magát élvezni, de talán annál nagyobb az öröm a végén – már ha megvan az a győzelem.

Maradt PTE-s

Járai Róbert 1975-ben született Pécsen, s ide járt általános, majd középiskolába is. 1993-ban kezdte meg tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, pszichológia szakon, ahol 1998-ban diplomázott. Az oklevél megszerzése után is maradt a tanszéken: a Pszichológia Intézetben kezdett el dolgozni, jelenleg adjunktusként tart órákat az Általános és Evolúciós Pszichológia Tanszéken. 2006-ban doktorált, szakterülete a sportpszichológia – az elmúlt években Kenderesi Tamáson túl is dolgozott több pécsi sportolóval és csapattal.