Pécsiek élményei: milyen az élet Brüsszelben, a terror árnyékában?

– Mostanra Brüsszelben hozzászoktunk a katonai jelenléthez. Igaz, katonák eddig is álltak az EU-s és nemzetközi szervezetek épületei előtt, a különbség most annyi, hogy már a városban is ott vannak, a tereken, a templomokban. Több napja kihaltak az utcák, az itt teljesen szokásos forgalmi dugó a belvárosi utakon megszűnt.

Gyorsan megtanulta a „katona” szót

– Mi a katonai akadémia mellett lakunk, így láttuk a páncélozott járműveket útjukra indulni hétfő reggel, ami csak a másfél éves kisfiunkat töltötte el lelkesedéssel – mi, a szülei mást éreztünk. Nyilván az sem a megszokott módja manapság a szókincsbővülésnek, hogy így tanulta meg azt a szót, hogy „katona”. Sokan érdeklődtek otthonról, mi a helyzet, hogy vagyunk. Mi mindenkinek azt mondtuk, hogy mindig rosszabbnak tűnik a helyzet kívülről, mint belülről. A munkahelyünket biztonságosnak tartjuk, igaz, az odavezető utat nem feltétlenül.

Az uniós intézményekben dolgozók közül is sokan otthon maradtak, sőt, több kolléga behozta gyermekét a munkahelyre. Néhány magyar ismerősömmel beszélve kiderült, hogy mindenkiben ott motoszkál a félelem, hogy áldozatául eshetünk valamilyen kivédhetetlen, megelőzhetetlen, előre nem látható cselekménynek. Van, aki gyanúsan méregeti a szomszédos arab ajkú társaságot, másban megszólal a belső sziréna, ha arab fiatalok csoportját pillantja meg az utcán, megint mások pedig vonakodva veszik igénybe a tömegközlekedést. Az emberek kétszer meggondolják, hogy részt vegyenek-e nagyobb rendezvényen, ellátogassanak-e a frekventált helyekre, helyszínekre. Mi is kerüljük a tömeget, nem megyünk a városközpontba, de a sarki arab kisboltba azért leugrunk, mert nincsenek háborús tartalékaink, ahogy a nagymamáinktól láttuk.

[caption id="" align="alignleft" width="430"] Rendőrök és katonák a kihalt utcákon (fotók: AFP)
[/caption]

Rosszul hangzik a fenyegetettség

– Az életünkbe leginkább az oktatási intézmények zárva tartása szól bele, ami miatt én például két napja próbálok itthonról dolgozni, érthető módon nem túl nagy hatékonysággal. Esténként figyeljük a belga kormány bejelentéseit, a történéseket ugyanúgy a netről próbáljuk követni, mintha nem Belgiumban élnénk. Ugyan nincs kijárási tilalom, de a közvetlen fenyegetettség olyan rosszul hangzik, hogy sokan önkéntes szobafogság mellett döntöttek. Magyar levelezőlistán egymást kérdezgetik az emberek, hogy ez már az a szituáció-e, amikor menekülni kellene, de legtöbben kivárnak. Az általános vélemény az, hogy ezután semmi sem lesz olyan, mint annak előtte, de az én véleményem, hogy az emberek gyorsan felejtenek, főleg ha vissza is kapják a biztonságos élet illúzióját. Remélem legalábbis.

A hazaköltözés sokakat foglalkoztat

Brüsszelben nagyon sok magyar dolgozik, s bizony többükben most határozottan felmerült, hogy nem lenne-e jobb inkább hazaköltözni.

– Az egyik visszatérő téma az itt élők beszélgetéseiben mindig az, hogy mi várható a közeljövőben – tudtuk meg Pető Gábortól. – Az egyik válasz az, hogy fel kell lépni a potenciális elkövetőkkel szemben. Ez fokozottabb rendőri akciókat kellene, hogy jelentsen a mindennapokban – ám egyben azt is jelentené, hogy még keményebb hétköznapok jönnének. Így tüke pécsiként mindig ott a válasz a helyzetre: hazaköltözni a nyugodt és feltehetően terrorizmustól mentes szülővárosunkba.