Czakó Andreát már nem lehet „eladni” Németországban

– Mikor kezdődött a kinti kaland?

– Éppen a napokban volt három éve, hogy vonatra szálltam, és elhagytam a hazámat. Pedig otthon volt egy nagyon jó munkám, amit szerettem csinálni. Ugyanakkor azt éreztem, hogy nem jutok egyről a kettőre, csak a munka, a munka, a munka, és sajnos semmi haladás.

– Emiatt vágott neki? A mókuskerékből lett elege?

– Az az igazság, hogy már régóta gondolkodtam azon, hogy külföldre kellene mennem dolgozni, de igazából kicsit mindig féltem a dologtól – mégiscsak más ország, más nyelv, ráadásul a családot, barátokat kell itthon hagyni. De aztán egyszer csak úgy döntöttem, belevágok: azt gondoltam, hogy mégis, mit veszíthetek? Ha nem tetszik, felülök egy visszafelé tartó vonatra, és máris újra Pécsen vagyok.

– De nem így történt...

– Nem így történt, és én egy pillanatig sem bántam meg, hogy akkor, három éve ezt a döntést hoztam. Az azért nyilvánvaló, hogy addigi életem legnehezebb, de ugyanakkor legjobb döntése volt a kiköltözés.

– Akkor térjünk rá a kinti életre! Hol él most?

– Jelenleg Augsburg-ban élek a párommal, ő fél évvel utánam jött ki. Augsburg Münchentől hetven kilométerre található, nagyon barátságos, gyönyörű város. Van lehetőség mindenre, amit csak az ember szeretne: kikapcsolódás, szórakozás, kirándulás, fürdés, emiatt tehát nincs okom a panaszra.

– Mi a helyzet a munkával? Ezen a téren sincs ok panaszra?

– Az elején egy gyorsétteremben kezdtem dolgozni, ami kezdésnek nagyon jó volt. Jelenleg egy másik étteremben vagyok vezető felszolgáló. De ez sem indult könnyen. Mosogatólányként kerültem ide (amit egyáltalán nem szégyellek, mert számomra a munka az munka, mindegy, mi az), aztán szépen elindultam a létrán felfelé. Konyhai kisegítő lette, aztán az italokat elkészítésében segédkeztem, most pedig, az elképzelt létrám felénél tartva, vezető felszolgáló vagyok. Egyszóval haladok felfelé, amire őszintén szólva, otthon nem sok esélyt láttam. Ez például egy nagy különbség a két ország, a két hely között.

– A szavaiból nekem nagyon úgy tűnik, hogy jól érzi magát ezen a munkahelyen.

– Így van. Ez az étterem, ahol dolgozom, egymás után kétszer nyerte el a Bajorország legjobb étterme és konyhája címet, s idén pályázunk a harmadik aranyra. Bajorországban még nem volt olyan étterem, amely három egymás követő évben elnyerte volna ezt a címet! Örülök annak, hogy ennek én is a részese lehetek, hogy ezért küzdhetek.

– Ha már Bajorország: mi a helyzet a német nyelvvel? Nincsenek kommunikációs problémái?

– Az elején úgy indultam neki, hogy ha az kell, akkor kézzel, lábbal, de valahogyan megértetem magam. Az elején is alapvetően nagyon sok mindent megértettem, de féltem megszólalni. Aztán jött az a korszak, hogy „már nem adtak el”, most pedig már bátran mondhatom, hogy sokan meglepődnek, amikor kiderül, hogy külföldi vagyok, s hogy csak három éve élek itt. Szóval most már jól beszélem a nyelvet, és szívesen segítek más magyaroknak hivatalos ügyek intézésében, vagy éppen fordítok nekik. Nekem is nehezen az indult a kinti életem, de szerencsére hamar belerázódtam, mert kitartó voltam. Más nyelv, más kultúra, új emberek, új közeg, de azt kell, hogy mondjam, mindenben nagyon pozitív a tapasztalatom: nagyon segítőkészek itt az emberek.

Magyarországra már csak látogatóba jönnek

Ahogy cikkünkből kiderül, Czakó Andrea megtalálta a számítását Augsburgban – ám azért szó nincsen arról, hogy teljesen elfeledte volna Magyarországot, hiszen gyakorta beszél az itthonmaradottakkal, családtagokkal, barátokkal.

– Természetesen az otthoniakkal tartom a kapcsolatot, szinte napi szinten beszélgetünk telefonon, vagy skype-on. És sajnos tőlük mindig értesülök arról, hogy milyen elkeserítő dolgok történnek otthon folyamatosan. Ilyenkor azt gondolom, hogy jobb már nem is lesz. Ezért mondom azt, hogy jelenleg elképzelni sem tudom, hogy egyszer visszaköltöznénk. Mi már itt tervezzük a párommal a családalapítást, az életet, a jövőt. Itt van miért dolgozni, vannak az embernek tervei, amiket meg is tud valósítani. Évente kétszer-háromszor persze azért mindig hazalátogatunk, vagy ha van alkalmunk, és szabadságunk, akkor többször is – de csak látogatóba. Minket itt Németországban elfogadtak, és mi is szeretünk itt élni. Szóval hogy meddig maradunk, azt a jó Istenre bízzuk.