„Sokan még ma sem mernek megszólalni” - Beszélgetés a pécsi püspökség első feljelentőjével

Katolikus papként szolgáltam a pécsi egyházmegyében, majd egy komolyabb válság után családot alapítottam. Jelenleg nagycsaládosként élem mindennapjaimat.

- Miért hagyta el a papi szolgálatot?

- Ez egy meglehetősen összetett dolog. Úgy tudom megfogalmazni, hogy éretlen fejjel, naiv hittel, közel egy évvel az elsőáldozásom után beléptem a papi szemináriumba. Mivel jól ment a tanulás, karriert szántak nekem, ezért kiküldtek Rómába tanulni. Ott azonban szembesülnöm kellett az egyház azon részével, melyet az egyszerű, templomba járó hívek nem láthatnak, s amire igaz a mondás: minél közelebb kerül valaki Rómához, annál nagyobb hittel kell, hogy rendelkezzen. Megtapasztaltam, hogy sok pap nem Isten országát akarja építeni, hanem saját jólétének megteremtésén fáradozik.
Az intézet, ahol tartózkodtam, tele volt feszültséggel, állandóak voltak a veszekedések, ellentétek, olyan légkör uralkodott, ahol hosszabb ideig élve könnyen félrecsúszhatott az ember hite. A légkör miatt állandóan akadályoztatva voltunk a tanulásban, szinte menekültünk az intézményből.
Mindeközben egyre többször kerültem szembe főpásztorommal is. Ilyen körülmények miatt egészségi állapotom megromlott, a misézéseim, imádságaim kezdtek gépiessé válni, kezdtem kiégni. Mindezt
jeleztem Mayer Mihály püspöknek is, aki azonban nem foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. Rómából kiégett, megtört emberként jöttem haza. Senkivel sem tudtam megbeszélni gondjaimat. Úgy éreztem, mindenki csak kapni szeretne tőlem, azt várják, hogy meghallgassam őket, hogy segítsek nekik, de rám, arra, hogy mi van a mosoly mögött, már senki sem volt kíváncsi.

- Mit szóltak a kilépéshez elöljárói, barátai?

- A közeli barátaim megértették a döntésemet. Az egyháziak közül volt, aki elfordult tőlem, volt, aki tisztelt, mert fel mertem vállalni a döntésemet, sokan viszont nem is akartak hallani rólam. Emlékszem, hogy egyszer feleségemmel sétáltunk a városban, összefutottunk egy hívővel, aki a feleségemet egyenesen sátánnak nevezte.

- Milyen volt ezt követően a kapcsolata az egyházzal?

- Kezdetben igyekeztem tartani a kapcsolatot paptársaimmal, de azt tapasztaltam, hogy náluk a megszokott mederben zajlik tovább élet. Én egy másik életforma mellett döntöttem, s így fokozatosan kezdtünk
egymástól eltávolodni. Én kikerültem az egyházi szolgálatból. Maradt azonban néhány pap barátom, akikkel ma is tartom a kapcsolatot és meg tudom beszélni a problémáimat. Ők azok, akik megmutatják nekem, hogy vannak egyházunkban még igazi, híveikért élő papok, akik támaszt jelentenek.
Mit tudott az egyházmegye vezetésében uralkodó állapotokról?
Nagyon sok mindent. Papként óhatatlanul beleláttam a színfalak mögött zajló eseményekbe. Láttam, hogy egyre jobban elszakad a vezetés a hívektől, a paptestvérektől, egyfajta egyszemélyes uralommá változott a püspökség. Belső információim voltak arról, hogy a püspöki vezetés életében már nem az a fontos, hogy az egyház dolgai jól menjenek, hanem az egyéni érdekek kerültek előtérbe: a vagyonszerzés, jólét növelése.
Találkoztam jó néhány emberrel is, akiket szinte megnyomorítottak a püspökségen, és akik már régóta szenvedtek az egyházi vezetés visszaélései miatt. Találkoztam több áldozattal és tanúval, akik elmondtak megdöbbentő eseteket, majd több ismeretlentől is kaptam anyagot. Ők konkrét bizonyítékokkal is alátámasztották azt, amit a híveknek csak egy része tudott: a pécsi püspökség a bűn melegágya.
Ezek mind szerepelnek a feljelentésben. Nehézséget okozott azonban, hogy el kellett különítenem a civil jog szerinti bűncselekményeket azoktól, melyek „csak” az egyház szemében számítanak bűnnek.
Ha ezeket is le kellett volna írnom, a feljelentésem sokkal terjedelmesebb lett volna.

- Miért szánta rá magát a följelentésre?

- Nem a bosszú vezérelt, hanem az igazságérzet. Amikor otthagytam a papi szolgálatot, megfogadtam, hogy nem foglalkozom viselt dolgaikkal, mert az egészségem kárára menne. Olvastam viszont az Ön szeptemberi
közleményét, miszerint Wolf Gyula felmentése mögött valójában a vatikáni vizsgálat állhat, és olvastam a püspökség erre adott válaszát, miszerint ez nem igaz, és följelentéssel fenyegetőztek. Ez utóbbi nagyon
felháborított, mert azt mutatta, hogy a püspök és a gazdasági igazgató még mindig azt hiszik, hogy bármit megtehetnek, bárkit tönkretehetnek, nekik nem esik bántódásuk, ők mindig csak nyernek. Ez
a páros életvitelével, cselekedeteivel folyamatosan rombolta az egyház erkölcsi hitelét, mérhetetlen károkat okozva ezzel az egész magyar katolikus társadalomnak. Az is zavart, hogy a rengeteg visszajelzés ellenére az egyház vezetése sem Magyarországon, sem Rómában effektíve nem tett semmit.

- Azért mégiscsak volt egy vatikáni vizsgálat…

- Igen, de hány évet kellet erre várni, és mi volt az eredménye? A gazdasági igazgatót a püspök hivatalosan egészségi okokra hivatkozva és érdemei elismerése mellett felmentette, de a Fény Kft. élén továbbra
is ő igazgatta az egyházmegye ügyeit. A püspök ezzel a nuncius urat és a Vatikánt is megvezette, de az egyházi méltóságok hallgattak. Elszomorít, amikor látom, hogy egyházunk vezetői nem abban érdekeltek,
hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, kiderítsék az igazságot, és feltárják a visszaéléseket, hanem elkenik a bűnt, csípőből eltussolnak mindent. Az ártatlanság vélelmére hivatkoznak akkor, amikor jól tudják, mi történt, a bűncselekményeket elkövető papot védik, de aki erről beszél, azt elnyomják, tönkreteszik.
Itt azért mégiscsak egy pécsi ügyről van szó, talán nem kell általánosítani.
Most Pécsről van szó, de hozzám már más egyházmegyékből is érkeztek információk. Szerintem a következő dominókocka is borulni fog. Ha az egyházi vezetés nem veszi komolyan a problémákat, nem néz önmagába, nagyon nagy problémák következnek, melyek olyan károkat okoznak az egyházban, melynek gyógyulása évtizedeket vesz majd igénybe. Egyre többen fognak elfordulni az egyháztól, ha nem változtatnak az eddigi hozzáállásukon, ha továbbra sem törekszenek arra, hogy az egyház vezetése is megújuljon.
A fő problémát abban látom, ahogyan az egyházi vezetés kezeli a helyzetet. Mintha a II. Vatikáni zsinat szelleme még nem érkezett volna el ide. A hívőket gyerekként kezelik, és nem tájékoztatják őket
semmiről. Senki sem vállal felelősséget semmiért. A Magyar Katolikus Püspöki Kar is tudott a pécsi dolgokról, mégsem tett semmit. Az egyházmegyék önállóságára hivatkoztak. Egy mélyen hívő barátom
mondta, hogy katolikusként szégyelli ezt az egészet. A magyar egyházi vezetésnek már tíz éve lépnie kellett volna ebben az ügyben.

- Miért nem vállalta névvel a feljelentést?

Nem láttam semmi jelentőségét annak, hogy vállalom-e a nevem vagy sem. Így a feljelentéssel tudtak foglalkozni, nem a személyemmel. Meg tartanom kellett bizonyos retorzióktól is. Ugyanilyen megfontolásból
most sem szeretném adni a nevemet a beszélgetéshez.
A püspökség így is megtudta, hogy Ön írta a feljelentést. Hogyan?
Egy újságíró, akinek megküldtem az anyagot, egy honlapon Word formátumban közzétette. Az azonosító tulajdonságok között pedig ott volt a nevem. Néhány órán belül észrevettük ezt a bakit, jeleztük is
az újságírónak, aki azonnal el is távolította a honlapról, de már késő volt. Kiderült, hogy a püspökség az összes médiát figyelte, hogy megtudja, ki az iromány szerzője. Amikor kiderült, fölhívták a főnökömet,
aki megijedt, hogy a püspökség a cégén áll bosszút. Ügyvezetőm félelmét én is jogosnak találtam, ezért elfogadtam javaslatát, hogy jobb, ha felmondok. Korábban is tapasztaltam, hogy az egyházmegye vezetése
a megfélemlítésre épít. S ez a félelem a mai napig jelen van. Sokan még ma sem mernek megszólalni.
Azóta egyébként már a figyelmetlen újságíró sem dolgozik a lapnál, lépését olyan súlyosnak minősítették, hogy megváltak tőle.

- Ön nem félt?

- Én kevésbé, de a családom annál inkább félt a püspökség részéről történő atrocitásoktól. Időközben újabb feljelentések is születtek.

- Ismeri ezeket, illetve szerzőiket?

- Igen, ismerem. Bátraknak tartom őket, hogy ebben a félelemmel teli légkörben is meg merték tenni ezeket a lépéseket.

- Önt kihallgatták már a rendőrségen, Mit mondott?

- Egy több mint ötórás kihallgatás keretében elmondtam, amit tudok az eseményekről. A kihallgatás során olyan problémák is felszínre kerülnek, melynek megoldása komoly gondot fog okozni nem csak az egyháznak, de az államnak is.

- Mire gondol?

- Az egyik jellemző ügy az egyházi pénzkezelés. Az egyik újságíró utána akart járni a feljelentésben szerepelő ügyeknek, de amikor azt szerette volna megnézni, hogy a pécsi egyházmegye hogyan kezeli az
államtól kapott pénzeket, elakadt. Közpénzekről van szó, s mégsem találtunk semmit ezeknek a pénzeknek a sorsáról. Amikor vállalkozóként a legkisebb pénzeimről is be kell számolnom és nyilvánossá
kell tennem, megengedhetetlen, hogy milliárdok sorsáról semmit sem tudjunk! A kihallgatás során úgy tűnt, hogy a rendőrség sem tudja, mennyi volt valójában az egyházmegye bevétele és kiadása.

- Mi várható a nyomozástól? Mikorra várható eredmény?

- Mivel feljelentésemben több mint ötven tanút neveztem meg, ezek kihallgatása akár egy évig is eltarthat.
Van, aki úgy véli, sokáig húzódott a nyomozás megkezdése, amivel a püspökség több hét előnyhöz jutott, és így bizonyos nyomokat el lehetett tüntetni.
Ez valóban így van. Furcsa volt, hogy a Baranya Megyei Főkapitányság heteken keresztül nem tett semmit.
Bár tudomásom szerint abszolút hivatalosan, bevett formák szerint jártak el. Szerintem nem fogják az ügyet elkenni, hiszen már eddig is sok konkrétumot találtak. Feltételezhető, hogy lesz felelősségre
vonás a pécsi egyházmegyében. Azt tapasztaltam egyébként, hogy a rendőrség nagy szakértelemmel és lendülettel végzi munkáját, s szó sincs arról, hogy az egyházi jellegre való tekintettel jegelnék az ügyet.
Sajnos Mayer püspök nem érti, hogy a rendőrség nem pletykákkal vagy rosszindulatú rágalmazással foglalkozik. Jelen esetben megalapozottnak találták a feljelentéseket, ezért folyik a nyomozás.

- Mások attól tartanak, a politika is beleszólhat az eljárásba.

- Szerintem ahhoz már túl nagy visszhangot kapott az ügy, hogy el tudják kenni.