2016.04.11. 12:28
Vérplazmaközpont a Szlivenben
Teljesen megújul a ‘70-80-as évek egyik ikonikus pécsi áruháza, a Szliven, köszönhetően kiváló elhelyezkedésének, az egyetemek közelségének.
Negyvenkét esztendeje épült
A Szliven áruház Pécs nyugati területeinek jobb közellátása érdekében épült 1974-ben, olvasható a Pécs Lexikonban. A Szigeti városrész lakossága addig vagy a belvárosi kereskedelmi egységekre, vagy a Mecsek áruházra szorult. A kétszintes épület csaknem kétezer négyzetméter alapterületű. Az áruház mellett szolgáltató üzletsor épült fel. A rendszerváltás utáni időkben privatizálták, majd bérbe adták.A korszak másik két kedvelt, szintén ikonikus áruháza a Konzum és a Mecsek volt. Előbbit 1976 novemberében adták át, a vidék legnagyobbja volt akkoriban. A Mecsek épült fel elsőként, 1969-ben – most péntekig várták a jelentkezőket a tulajdonos adóssága miatti árverezésre.Az egyik legmenőbb áruház volt a Szliven a ‘70-es, s különösen a ‘80-as években. Szinte mindent meg lehetett kapni ott, amire akkoriban szükség volt, üveg- és edényárut, porcelánt, hanglemezeket, de működött ruházati osztály is. A Szliven viszonyítási pont és találkozóhely is volt a Rókus utcai üzletsorral kiegészítve a környék és a Szigeti úton ‘69-től emelt tízemeletesek lakosságának. Nevét Pécs korábbi bolgár testvérvárosáról kapta – Szliven 1968-tól 1990-ig volt testvérvárosa Pécsnek, 2001-től partnervárosa.
A kilencvenes években, különösen annak végétől hanyatlásnak indult az áruház, bérlők és profilok váltották egymást, bank, cipőáruház, kínai bolt, ruházati üzlet és olcsó áruk boltja is működött itt, mindez a közelmúltig tartott. A Szliven – úgy tűnik – újjáéled, és új sikerkorszak következhet, ami köszönhető annak is, hogy 2009 végén átadták az EKF-programban megújult Rókus-sétányt, de még inkább kiváló elhelyezkedésének, az egyetemek közelségének. Így hát nem csak az itteni lakásárakra, hanem az üzlet jövőjére is hatással lehet ez a körülmény. Egy drogéria jó néhány éve működik itt, nemrég megújult az egység, tavaly szép pékség és kávézó nyílt, egy élelmiszermulti pedig a napokban nyitotta meg új boltját.
A Szliven emeletén hetek óta folyik a munka, ott információink szerint egy speciális, vérkészítmények alapanyagainak előállításával foglalkozó modern egészségügyi szolgáltató cég rendezi be új vidéki központját. Ők értesüléseink szerint április végén–május elején nyithatnak meg. A társaság egy nemzetközi cégcsoport része, az általuk begyűjtött vérplazma a vállalat gödöllői gyárába kerül, és az abból előállított készítményt elsősorban Magyarországon használják fel. Így a jövőben a Pécsett begyűjtött alapanyagból is plazmaalapú gyógyszeripari termékeket gyártanak és forgalmaznak majd.
Többször lehet, mint vért adni
A vérplazmaadás hasonló a véradáshoz, ugyanakkor – mivel a plazma ilyen gyorsan újratermelődik – a legelszántabb donorok akár háromnaponta adhatnak a mások számára létfontosságú, ám mesterségesen elő nem állítható plazmából. Minden 18–60 éves, egészséges embert várnak vérplazma-adományozónak. A készítmények gyakran ritka betegségekben, rendellenességekben szenvedők számára (például hemofília, immunhiányos megbetegedés) jelentenek egyedüli segítséget – amit a rászorulók térítésmentesen kapnak.
A leendő pécsi vérplazmaközpontban szép fogadóteret, recepciót, társalgót, vérvételi helyiségeket és vizsgálót is kialakítanak a Szliven teljes felső szintjén.
A korszak másik két kedvelt, szintén ikonikus áruháza a Konzum és a Mecsek volt. Előbbit 1976 novemberében adták át, a vidék legnagyobbja volt akkoriban. A Mecsek épült fel elsőként, 1969-ben – most péntekig várták a jelentkezőket a tulajdonos adóssága miatti árverezésre. -->