Hiába volt a válogatott tagja, nem kapott olimpiai aranyat Dunai II.

Sok szó esik a mindennapok során a különböző sportágakban olimpiai bajnoki címet nyerő magyarokról, ugyanakkor sokan hajlamosak elfelejteni, hogy labdarúgóink is több alkalommal emelték magasba a az aranyat az ötkarikás játékokon. Így tehetett Helsinkiben ’52-ben a PVSK-nál egy szezon erejéig megforduló Buzánszky Jenő, illetve 1968-ban Mexikóvárosban a kerriere során a Pécsi Dózsában is megforduló Dunai II. Antal. Utóbbival nemrég találkozhattak is a pécsiek, hiszen a Kodály Központban dedikálta a róla szóló könyvet.

Az eseményen szívesen elevenítette fel a már a múlt ködébe vesző történeteket, de nem csak kellemes élményekről tudott beszámolni.

– Vannak kissé fájó emlékeim is – válaszolt az egykori kiválóság arra a kérdésre, milyen megbecsültsége volt az olimpikonoknak az ő idejében. – Az elején, ’64-ben Pécsről vettek be az olimpiai csapatba. Sosem felejtem el. Öt-hat szomszédos ország válogatottjával játszottunk azért, hogy ott lehessünk. Jól is futballoztak, ki akartak jutni. Sikerült kvalifikálnunk, a selejtezőkön játszottam, gólokat is lőttem a meccseken. Ezt követően ki is vittek Tokióba, edzőtáborokba jártam folyamatosan. Irigyeltek is itt a srácok, hogy én telente Afrikába jártam. Aztán itt jön a probléma. Megnyertük az olimpiát, vagyis én nem, mert nem ismerték el. Hiába voltam a csapat tagja, ültem a kispadon, mint tartalék játékos, az akkori nemzetközi olimpiai bizottság azt mondta, aki a döntőben nem játszik, nem bajnok. Ebben az időben ugye nem volt csere. Persze van már egy aranyam, így nem érdemes ezen keseregni.

Azonban nem is ez volt számára akkor a legnagyobb csalódás.

– A legjobban az így elbukott olimpiai címben az fájt, hogy az aranygépre sem engedtek fel minket. Az érmet nem nyerőkkel jöttünk haza mi, a salak, akik nem játszottunk. Aztán itthon olimpiai ruhába beöltözve vártuk Ferihegyen a társainkat, akikkel játszottunk. Ez így bántó. Persze így is van egy arany- és egy ezüstérmem, de kettő bajnoki címemnek kellene lennie. Na, mindegy, elmúlt ez is – tört ki belőle.

Dunai II. később már fontos szerepet játszott a sikerekben

Tokióban Bene Ferenc 12 góllal lett egyébként a torna gólkirálya, Dunai a torna során nem kapott lehetőséget. Később ’68-ban a mieink sikerével végződő döntőben már két gólt is lőtt (Magyarország–Bulgária 4–1), illetve a ’72-es magyar ezüsttel véget érő olimpián is volt hét gólja, egy a Mexikó elleni elődöntőben.

– Az is bánt egy kicsit, hogy háromszoros gólkirály vagyok, ezüstcipős, bronzcipős. Olyan körülmények között kaptam meg a díjakat, hogy a szám tátva maradt, híres focistákat előztem meg, de csak 31-szer voltam válogatott, holott legalább ötvenszer kellett volna. Azt is kitalálták, hogy én úgy rúgtam a gólokot, hogy kipattant a labda, és az üres kapuba lőttem – fogalmazott. – Örülök, hogy emelett sok sikerben is benne voltam, nem beszélve arról, hogy Spanyolországban is focizhattam volna. A Barcelona meg akart venni, a Kubala járt közben, de nem engedtek ki. Akkor még nem mehettem az itteni helyzet miatt.