Labdarúgás

3 órája

A Szentlőrinc későn találta meg a rést a Kisvárda védelmén (galéria)

A labdarúgó NB II 11. fordulójának rangadóján a harmadik helyen álló Szentlőrinc a második Kisvárda Master Goodot fogadta. A találkozó sokáig kiegyenlített játékot hozott, de végül a vendégek megtörték a jeget, s megszerezték a három pontot, amivel visszaléptek az élre.

Kvanduk Bence

A Szentlőrinc az első percektől rá akarta erőltetni a Kisvárdára az akaratát, ugyanakkor a vendégek 2-3 passzból álló támadásépítésével gyakran juttatta be a védelmi vonalak mögé a labdát, ami rendre veszélyt is hozott Gyurján kapuja előtt. A kapusnak és Dinnyéséknek is rendkívülien kellett összpontosítania, hogy semlegesítsék a támadásokat. A 34. percben azonban az említett védő összehozott egy büntetőt a vendégeknek. Ezt azonban nem tudta kihasználni a Várda, Cipetic a kapufára vágta a tizenegyest. A játékrész hajrájában pedig Hajdú Roland megszerezhette volna a piros-feketéknek a vezetést, azonban gyenge lövést eresztett el a kapussal szemben állva.

Szentlőrinc
A Kisvárda kibillentette egyensúlyából a Szentlőrinc együttesét
Fotó: Löffler Péter

A fordulást követően ismét inkább a Kisvárda játékában volt veszély, s a 76. percben meg is törte a jeget, a csereként beálló Molnár Gábor csúsztatott a hazai kapuba.

A 88. percben aztán eldőlt a találkozó egy jobbról érkező lapos centerezést Dinnyés pöccintette a saját kapujába egy szerencsétlen mozdulattal.

A ráadásban rengeteget tett a szépítésért a Lőrinc, s ez egy szabadrúgást követően össze is jött. Tarcson bólintott Kovács Marcell hálójába, de ezzel le is zárult a találkozó.

SZENTLŐRINC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (0–0)

Labdarúgó NB II., 11. forduló. Szentlőrinc, Szentlőrinci Sporttelep, 600 néző. Vezette: Molnár Attila (Huszár Balázs, Király Zsolt)
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szekszárdi M., Keresztes B. (Szekszárdi T., 69.), Dinnyés, Stifter (Papp Cs., 81.) – Medgyesi, Vingler, Kiss-Szemán (Tarcson, 69.) – Hajdú R., Tóth-Gábor (Ambach, 81.), Nagy R. (Bíró D., 69.). Vezetőedző: Waltner Róbert
KISVÁRDA: Kovács M. – Jovicic, Chlumecky, Széles, Körmendi (Lippai, 79.) – Cipetic, Osztrovka (Babják, 90.), Szőr, Bíró B. (Matanovics, 90.) – Mesanovic, Szpaszics (Molnár G., 69.). Megbízott vezetőedző: Révész Attila
Gólszerzők: Tarcson (90+4.), ill. Molnár G. (76.), Dinnyés (88. – öngól).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában