Labdarúgás

2 órája

PMFC: Három döntetlen után újra a győzelem a cél

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság Dél-Nyugati csoportjának 13. fordulójában mindkét pécsi együttes a 3 pontra tör. A PMFC a fővárosba utazik, a PEAC pedig a Dunaharasztit látja vendégül.

Tóth Dávid

Győzelemre tör a PMFC és a PEAC is a 13. fordulóban

Fotó: Löffler Péter

A 13. forduló küzdelmeivel folytatódik az NB III.-as labdarúgó-bajnokság a pécsi együttesek számára. A PMFC három döntetlent követően a megtáltosodott MTK II.-t múlná felül, míg a PTE-PEAC az öt mérkőzés óta veretlen Dunaharasztival mérkőzik meg vasárnap 13 órakor. 

PMFC LOFI7263
Győzelemre tör a PMFC és a PEAC is a 13. fordulóban
Fotó: Löffler Péter

MTK II.–PMFC

Legutóbbi 3 mérkőzésén csupán 2 gólt szerzett a PMFC, az MTK védelme viszont sebezhetőnek tűnik. A fővárosiak az első 10-ben elhelyezkedő csapatok közül a legtöbb kapott gólt (19) könyvelhették el az eltelt 12 forduló alatt. Az elmúlt két játéknapon nem kaptak gólt, ráadásul zsinórban kétszer hagyták el győztesen a játékteret, igaz két alsóházi együttessel (Dunaföldvár, Bonyhád) csaptak össze. Aczél Zoltán együttese 6 győzelmet, 3 döntetlent és 3 vereséget tudhat magáénak, ezzel pedig a 6. helyről várhatják a bajnokság folytatását, míg az MTK jelenleg a 8. a tabellán.

Reális esély a pontszerzésre: PTE-PEAC–Dunaharaszti MTK 

A közvetlen riválisok ellen sikerült eddig jó eredményeket elérni: a Gárdonyt, a Dunaföldvárt és a Főnixet is legyőzte a PTE-PEAC. Ezúttal szintén alsóházi rangadót játszanak a pécsiek, a kulcs a masszív védekezés lehet, mivel a Dunaharaszti a harmadik legkevesebb gólt (11) szerezte eddig a bajnokságban. A PEAC eddig 3 győzelmet, 1 döntetlent és 8 vereséget könyvelhetett el a harmadosztályban, jelenleg még éppen a vonal felett helyezkednek el a tabellán (13.), soron következő ellenfelük pedig a 10. pozícióból várja a hétvégét. 

A 13. forduló további párosításai:
Majosi SE–Siófok, Gárdony-Agárd–Dunaföldvár, Iváncsa–Főnix, Nagykanizsa–Ferencváros II., Kaposvár–Paks II., Szekszárd–Bonyhád

A tabella élmezőnye:
1. Nagykanizsa 29 pont, 2. Iváncsa 26, 3. Ferencváros II. 26, 4. Kaposvár 24, 5. Siófok 22, 6. PMFC 21

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában