2 órája
Csirke Ferenc: nagyon káoszos heteken vagyunk túl
Fotó: Löffler Péter
Elkapta a fonalat az Oroszlány ellen a meccs elején az NKA Universitas Pécs férfikosárlabda-csapata, és a korai lendülete elég volt ahhoz, hogy győzelemmel kezdje az NB I. 2024/2025-ös szezonját.
Csirke Ferenc, az NKA Pécs vezetőedzője: – Ez egy nagy diadal volt, amihez kellett a szív is! Kemény edzettünk az utóbbi időszakban, de nagyon káoszos heteken vagyunk túl: sok volt a betegség, és akkor még kéztörés miatt elveszítettük Anthony Durhamet. Ebben a helyzetben a többieknek még többet kellett beletenniük, ami sikerült is. A mérkőzés elejét jól kezdtük, kellően keményen voltunk, de hagytuk, hogy az Oroszlány elkapja a ritmust. Fontos volt, hogy mindig tudtunk újítani, és mindig mástól jöttek a pontok. A szurkolóink támogatását nagyon köszönjük, ez mindig rendkívül fontos számunkra!
Scherer Bálint: – Kemény időszak van mögöttünk, nagyon sokat dolgoztunk, jól jött ez a siker, és jó volt látni, hogy be tudtak épülni az újoncaink. Az Oroszlány kemény ellenfél volt, de az elején szerencsére kiharcoltunk egy jelentősebb előnyt, amit meg is tudtunk tartani a végéig.