Labdarúgás

2024.08.15. 16:49

Magyar bajnok támadó érkezett az éllovas Lőrinchez

Kvanduk Bence

Fotó: Kovácsevics Dusán/Szentlőrinc SE

Nem hagyja a Szentlőrinc SE vezetősége, hogy megtévessze az első három mérkőzésen elért győzelem, s amíg lehet, addig erősíti az NB II.-es labdarúgócsapat keretét.

Ezúttal a támadósorba érkezett nagy tapasztalattal rendelkező labdarúgó, aki pontosan tudja, milyen nyerni. A 34 esztendős Bőle Lukács 2019-ben és 2020-ban magyar bajnok lett a Ferencvárossal, később pedig a Paksi FC-vel nyert MOL Magyar Kupát. Szélsőként és támadó középpályásként is bevetető. Tavasszal a Mezőkövesdnél futballozott, de korábban megfordult Kaposváron, Zalaegerszegen és a Budapest Honvédnál is.

– Nagyon szimpatikus volt számomra, hogy a Szentlőrinc minden követ megmozgatott azért, hogy náluk folytassam, ráadásul Waltner Róberttel dolgoztunk már együtt, ami még egy plusz volt az egyezség létrejöttében, nem beszélve a klubnál, a klubért dolgozó emberek pozitív személyiségéről – fogalmazott Bőle Lukács. – Jól rajtolt a csapat, úgy gondolom, hogy a folytatásban is okozhatunk még több örömöt a szurkolóinknak, amihez viszont mindenkitől a maximumra lesz szükség. Ebből én is ki akarom venni a részem!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában